29. "Képtelen vagyok rá!"

Sziasztok! 

Megérkezett a legújabb rész és reményeim szerint a szünet előtt nem az utolsó... Kedden nekünk nincs suli, tehát akkor számíthattok a 30.-ra :) 

Amit most mindenképp el szeretnék mondani, hogy köszönöm a 6563 megjelenítést, az újabb cseréket, és köszöntöm az új feliratkozót is :) Tényleg drága Olvasóim imádlak Benneteket! Komolyan! 

Talán most mást nem is akarnék, a legfontosabb, hogy jó olvasást,

Ölel, s Csókol Titeket,

Bebyxx

 

      Nagyokat pilláztam Danielre, nem értettem, hogy honnan szedi ezeket a dolgokat... Ő még gyerek és ráadásul ember! Honnan tudhat mégis ilyeneket? Ki akartam deríteni, de a gyerek majd' megfagyott és borzalmas állapotban volt. Engedtem neki egy forró fürdőt, csináltam egy teát, majd elküldtem, hogy tegye rendbe magát. Addig is próbáltam lenyugodni, de nem ment. A lábammal doboltam a parkettán, hogy levezessem a pillanatok alatt felgyülemlő feszültséget. Nemsokára hallottam a lépteket és már vártam, hogy a kis Wood jöjjön mesélni, de végül Harry ült le mellém. 

- Te mit csinálsz itt?- simított végig a karomon.- Felébredtem, mert nem találtalak... Féltem, hogy elszöksz tőlem, így keresni kezdtelek... Szólhattál volna, hogy nem tudsz aludni!

- Megint hallottam azokat a hangokat és felkeltem... Aztán lejöttem egy pohár vízért, de beállított Daniel megverve és összefagyva.

- Uramisten... És hol van most?- kérdezte aggódva. Nem szóltam, csak a fürdő felé mutattam, ahol az említett készülődött. Hazza bólintott, majd megölelt.

     Nagyon álmos voltam, és a sötétség nagyon hívogató volt. Pilláim lassan elnehezültek és elaludtam. Ennek ellenére, amint visszajött Daniel, rögtön felébredtem.

- Kérlek mesélj el nekem mindent az elejéről!- kértem meg kissé halovány hangon, miközben feljebb csúsztam az ölelésben.

- Nos... Ez az egész pár hónapja kezdődött, mielőtt Stacy a házunkba jött. Furcsa változásokat tapasztaltam a testvéremen, amit végül szóvá is tettem. Aznap este nagyon elvert és elmondta, hogy ő nem az igazi Patrick. Ő egy Kereső valami idegen fajból. Megfenyegetett, ha elárulom, akkor az igazi testvéremet, akit elrabolt, nem kapom vissza. Viszont ha mindenben segítek neki és tartom a szám, akkor ha elvégezte a dolgát, visszaadja a bátyám. Hogy könnyebb dolga legyen, anyut elküldte valahova külföldre. Sokáig nem mondta el, mit fog tenni, de idővel beavatott, hogy Titeket akar megölni, hogy kipusztulhasson Stacy faja... Valami olyasmit is mondott, hogy te vagy a Kiválasztott...- nézett mondandója végeztével Harryre.

- Nagyon köszönjük, hogy mindezt elmondtad nekünk!- néztem rá mosolyogva, majd hozzátettem- Természetesen mi megvédünk Pattől! Addig maradsz velünk, amíg ez az egész meg nem oldódik.- a bongyorka is helyeselt, majd megveregette a hátát.

       A nagy beszámoló után Danielnek megágyaztam a vendégszobában, én pedig visszamentem Harryhez. Az ágyon feküdt, és erősen gondolkodott valamiről, valószínűleg az előbb történtekről. Kérés nélkül dőltem le mellé, majd fejemet pontosan a szívére tettem. Egy ideig csendben heverészünk, de alvásra képtelenek voltunk mindketten. Elvégre borzalmas nap volt ez.

- Harry, jobban vagy?- szóltam halkan.

- Hát ezt nem mondanám... Minél több mindent tudok meg, annál jobban zavar össze... Én ezt nem tudom megcsinálni... Képtelen vagyok rá!

- Jaj, dehogyis! Meg tudod csinálni! Muszáj, értünk! Amúgy is el kell küldenünk az üzenetet... Amit csak a te segítségeddel tudok megírni! Még ma este meg kell csinálnunk!

       Rögtön felültem az ágyban és égtem a vágytól, hogy értesíthessem a fent élőket. Meg kellett mutatnom Haroldnak,  hogy hogyan küldhetünk értesítést.

- Gyere!- fogtam meg a karját, és felállítottam- Tedd így a kezeidet, állj így mellém, hogy hozzám érj! Most pedig hunyd le a szemed és gondolj erősen egy üzenetre. Egy olyan üzenetre, mely olvasás után szétporlik. Egy olyan üzenetre, mely a szellő hátán, minden segítség nélkül repül a címzettjéhez.- erősen koncentráltam, majd mikor kinyitottam a szemem, valóban ott lebegett előttem a kívánt dolog. Lassan megböktem a könyökömmel a még mindig koncentráló Harryt.

      Miután ő is ”felébredt”, csak szótlanul ámult-bámult a kezemben lebegő galaxisra. Egyik kezemet lassan kicsúsztattam alóla, majd mutatóujjamat felemelve írni kezdtem bele.

Mester!

Üzenetemet olyan céllal küldöm, hogy értesítselek, megtaláltam a Kiválasztottat!

Az Ő segítségével hoztam létre, s küldöm el Neked!

Kérlek küldj nekem egy utazókabint, hogy fel tudjam vinni a gyöngyszemünket! 

Előre is nagyon köszönöm, várom mielőbbi válaszod,

Kémlény

- Hű.. Hát ezt meg hogy csináltad?- nézett rám meglepődve. Elnevettem magam, majd az ablakhoz álltam, hogy elküldhessem.- Muszáj ezt most rögtön? Nem érne rá még egy kicsit? Az a pár óra nem fog életeket menteni... 

- Miért kéne várni?- néztem rá értetlenül.

       Közelebb lépett, a kezét az enyém alá csúsztatta, én pedig hagytam, hogy belefolyjon a fény. Az ablak közelében elengedte és hagyta, hagy lebegjen egyedül az üzenet. Visszafordult felém, végigsimított az arccsontomon és ajkával az enyém fele közelített. Pillanatok alatt megértettem, hogy mire is gondol... Nem voltam benne biztos, hogy most jött- e el az ideje, de igaza volt Harrynek, nem biztos, hogy a továbbiakban lesz rá alkalom. Lehunytam a szemem, s én mentem neki a csóknak. Hazza nagyon belejött a dologba, a derekamat szorította, miközben majdnem felfalt a szájával. Hirtelen felkapott, én pedig lábaimmal átfontam a csípőjét. Ujjaimat a hajába vezettem, ahol a göndör tincsecskékkel kezdtem babrálni.

     Nem sokkal később már az ágyra döntött, ahol szám helyett már a nyakamat csókolgatta. Eközben én sem tétlenkedtem, kezem a hátára vándorolt, majd egyre lejjebb tartott. Az övéi a pizsamám szélénél matattak és most egyáltalán nem volt ellenemre. Már én is az Ő boxerénél jártam, ami nem sokkal később a szoba sarkában foglalt helyett az én gatyámmal és pulcsimmal együtt. Harold rám mosolygott, majd ezzel a kezdéssel egy csodálatos éjszaka következett.

     Reggel végre a nap, melengető sugarainak cirógatására volt alkalmam kelni. Óvatosan kicsúsztam a takaró alól, az ablakhoz léptem, majd felkaptam az írással tarkított fénygömböt. Mielőtt még elküldhettem volna, lementem a földszintre, hogy magamhoz vegyek egy kis ételt és megigyak egy pohár narancslevet. Sikeresen betápláltam magamba két pirítóst, majd kinyitottam az ablakot és útjára engedtem a kis édest. Mosolyogva rogytam le a székre, hogy talán minden meg fog oldódni. Nem sokkal később léptek hangoztak a lépcső felől, majd kezek simogatták a vállam és halmoztak el apró csókokkal.

- Jó reggelt szerelmem!- suttogta. 

- Neked is!- szóltam, majd hátrafordultam és jó-reggelt-puszit adtam neki.

- Van kedved elmenni moziba? Csinálhatnál valamit a barátoddal, most hogy már hivatalosan is együtt vagytok... És hát jó lenne bejelenteni is a Directionereknek, mielőtt még maguk jönnek rá... Hidd el, az kegyetlen!- vigyorgott, majd mellém ült a kanapéra.

     Magához vont és simogatni kezdte a hajam. Nem érte be ennyivel, egyre lejjebb haladt, a kezei bejárták a nyakamat, a karomat, végül az oldalamnál kötöttek ki.

- Tudod mit!- szólt, s túl nagy fantáziámnak köszönhetően még a villanykörtét is láttam kigyúlni a feje fölött.- Kiírom Twetter-re... - máris kezébe kapta az iPhone-ját és őrült módjára kezdte verni a képernyőt.- Kedves Directionerek! Örömmel értesítelek Benneteket, hogy Stacy és én együtt vagyunk! Kérlek ne bántsátok Őt! Szeretem és ha Neki fáj valami, nekem is! Köszönöm! H. xx- olvasta fel nekem az elkészült, majd nem sokkal később megosztott twett-jét.

- Hát nem hiszem, hogy így be fogok náluk vágódni...

- Nálam bevágódtál, és az a lényeg, nem?!- olyan közel hajolt, hogy az orrunk összeért. Nagyon jó érzés volt, hogy az az ember, akit valóban szeretek, végre ilyen közel van hozzám.

     Eddig szenvedtem, és most végre célba értem. Most ez az ember azért boldog, mert én az vagyok, s én azzá teszem. Az éjszaka folyamán teljesen odaadtam magam neki, ki voltam szolgáltatva. Egyáltalán nem esett nehezemre, sőt kimondottan élveztem, hogy Tőle függök... Nem bánom, hogy Ő irányít, mint a nyáj a pásztort, követem. Csak azt akarom, hogy örüljön... Talán nagyon nyálasan hangzik, de eddigi életem során sosem tapasztaltam az érzelmeket... Aztán mikor a Földre jöttem, nem épp a legjobbakkal találkoztam először és most nem kell szenvednem, csak pozitív dolgok érnek Harry mellett... Ez elmondhatatlan és leírhatatlan érzés!

- Hogy micsoda?!- hallottuk meg Niall hangját.- Most ez komoly?! Előbb közlitek a rajongókkal, mint velem? Pedig megígértétek!- jött az első reklamáció. Valóban, -jutott eszembe. Teljesen kiment a fejemből, ahogy valószínűleg Harryéből is. 

- Jaj, kérlek ne haragudj!- pattantam fel azonnal- Esküszöm, csinálok Neked kiengesztelésül reggelit... 

Egy pillanatra elgondolkozott, de mikor még meg is öleltem, elszállt belőle minden harag. Inkább jó kedvűen követett a konyhába, miközben sorolta a reggelire készítendő fogásokat.

     Csak a fejemet ráztam, és hallgattam a lökött srácok dalolászását. A kaja illata természetesen a többieket is csábította és mindegyikük hozzátett még valamit a reggeli-ebéd menüjéhez. Hála Istennek Perrie jött segítségül, így nem kellett öt fiúval bajlódnom. Mielőtt még a többiek is az internet által értesültek volna, beavattuk őket a kapcsolatunkba. Mindenki gratulált és megölelt minket, de mégis legjobban Perrie örült. A nagy örömködés után kivonultak a gyerekek, és csak ketten maradtunk, hogy végre beszélgethessünk.

- Nem akarod elmondani Zayn-nek, hogy mi vagy? Lehet, hogy illene tudnia róla... Nem gondolod?- ültem a konyhaszekrényre, miközben egy tál hozzávalót kevertem össze.

- De igen, sokat gondolkoztam rajta, de félek belekezdeni... Most már olyan régóta együtt vagyunk, nem lennék képes elviselni, ha elhagyna... És megérteném, mert ennyi időn át hazudtam neki...

- Ahogy telnek az évek, egyre rosszabb lesz, hidd el! Ő nagyon kemény gyereknek tűnik, de valójában nagyon kedves és megértő! Biztosan azt is elfogadná... Jó, valószínű kérne egy kis időt, de gyorsan átvészelné... Harry biztosan segítene neki!

      Talán egy kicsit elgondolkozott a mondataimon, de tovább nem tudtunk beszélni, mert érkezett az említett. Perriehez lépett megcsókolta, majd csak ölelte. Látszott rajtuk, hogy imádják egymást és odavannak a másikért. Egyre biztosabb lettem benne, hogy Zayn el tudná fogadni Perrie igazi lényét is. Tudom. A szőke szépségnek nem kellene aggódnia ennyire...

   Az étkezés végeztével a fiúk elvállalták a takarítást, míg én elvonultam készülődni. Lezuhanyoztam, felöltőztem, sminkeltem, cipőt húztam, majd leszáguldottam. Hazza rögtön a karjaiba kapott és bókolt nekem. Látszólag nagyon élvezte, hogy nem kell titkolnia az érzéseit, és azt tehet amit csak akar. Miután letett az egyik fotelba, Ő is összekészült, végül pedig kézen fogva sétált ki velem az autójához. Mindketten beszálltunk, majd elindultunk a közeli plázához. A bongyorka nem vezetett lassan, de mégis csigalassúsággal telt az idő. A városban hatalmas dugó volt, emberek ezrei keltek útra. Amikor megálltunk, felém fordult és édesen mosolygott, miközben a lábamat simogatta. Csak az egyik keze birtokolta a combomat, a másik a kormányt szorongatta.

      Vagy egy óra múlva érkeztünk meg és mire parkolót is találtunk, nem értünk oda a korábbi vetítésre. Igaz, annyira nem bántuk, így még volt időnk kettesben, nyugiban sétálgatni a bevásárlóközpontban. Bele-bele futottunk egy-két rajongóba, de nem volt affajta halálos lerohanás. Na jó, talán közrejátszott ebben a napszemüveg, a baseball sapka, a sál, meg a magas nyakú kabát. Úgy néztünk ki, mint két, a Sarkvidékről érkező turista. Lassan andalogtunk az egyik jegypénztárhoz, ahol Harry vett két jegyet az egy óra múlva kezdődő legújabb romantikus vígjátékra. A film kezdetéig beültünk egy cukrászdába, ahol jókat nevettünk, s beszélgettünk.

- Sissym, már régóta meg akarom kérdezni... Ott fent, a világűrben voltak barátaid vagy szerelmed?- közelebb hajolt, hogy ne hallhassa más és suttogva kérdezett. Már nagyon gyakorlott volt a beszédekben, de most mintha szorongott volna.

- Barátaim... Azok talán voltak, de leginkább társaknak nevezném őket... Mi nem jártunk plázázni vagy manikűröshöz, csak segítettük egymást, vagy meghallgattuk a másikat. És szerelmem pedig nem volt... Nemigen vannak érzéseik ezeknek a hozzám hasonló kicsi lényeknek...

      Egy ideig némán ült, és gondolkozott a szavaimon, próbálta megérteni, megemészteni őket, majd újra megeredt a nyelve. Tetszett, hogy beszél a dolgokról, hogy tudni akar rólam, és nem hallgatja el, mintha nem is lenne ez a fajta lényem.

- Akkor most sem érzel semmit? Amit mondasz, csak üres szavak?

- Nem! Ugyanúgy működöm, mint a rendes emberek... A fejemen kinőtt csápok segítségével rácsatlakoztam egy emberi robotra, amelyet a barkácsmesterek kísérleteztek ki és készítettek el, ezért vannak szükségleteim és érzéseim... 

- És melyik a kedvenc érzésed?- faggatózott tovább két kanál tejszínhab közt, amit a kávéjáról szedett le. Viccesen festett, ahogyan egy picike rajta maradt.

- Határozottan ez, amit most érzek!- hajoltam hozzá, majd a lecsókoltam a szájáról a maradék kis tejszínhabot.- A szeretet, a szerelem, amit irántad érzek... Igen! Ez a kedvenc érzésem!

- Nekem is!- suttogta, majd a pincérnőnek odaszólt, hogy hozza a számlát, mert fizetne.

       A moziban a leghátsó sor közepét foglaltuk el, így nem kellett zavartatni magunkat, hogy ki vesz észre, s fotóz le minket. Az egész filmet Hazza vállára dőlve néztem végig, míg az ő keze ismételten az én combomnál kajtatott. Miután vége lett a vetítésnek, kézen fogva indultunk az autó felé. Miután sikerült megtalálni a nagy rengetegben, becsüccsentünk és elindultunk. Az utakon ismételten borzalmas forgalom volt, csigalassúsággal haladtunk a célunk felé. Végül közel másfél óra alatt értünk a közös házhoz. A nappaliban volt Liam és Louis, a többiek házon kívül tartózkodtak. Valami vígjátékot néztek, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Hazza felment az emeletre, de azt mondta, sietni fog. Ehelyett egy óra múlva sem volt sehol.

- Elmegyek, megnézem mi van vele, hátha ellopták!- szóltam a többiekhez és felcaplattam a szobánkba.- Harry! Harry, hol vagy? Harold, ne szórakozz... Ajajj...- kigúvadtak a szemeim, amikor a nyitott ablakra és a fehér papírra néztem. Tudtam, hogy itt valami nagyon nincs rendjén...