22. "...nem a barátnőm, csupán EGY barát..."

Sziasztoook :) Itt a következő rész... :) Amint látjátok megváltozott a kinézet, immár negyedszerre.. Milyen lett?? Jobb? Véleményeket!! ;) Nem akarok rizsázni tovább, csupán jó olvasást :))
Beby

      Zavarban voltam, és belepirultam szavaiba. Nem hittem neki, mégis tudtam, éreztem legbelül, hogy igazat mond, s komolyan gondol minden betűt. Lehajtottam a fejem, majd mosolyra húztam szám, mikor belecsókolt a nyakamba. Ajkait egyre lejjebb hozta az enyémhez, s én megbolondulva, elvesztve az eszem, fordultam felé. Kezeim felvezettem a nyakába, majd feltekertem ujjaimra a loknijait.

- Sajnálom, hogy ott hagytalak, csak annyira összezavarodtam...- suttogtam az összesimuló szánkba, de neki nem engedtem, hogy beszéljen.

Nem akartam elrontani a tökéletes pillanatot azzal, hogy valami szörnyen csöpögős dumát leadjon nekem. Szavak nélkül emelt fel, majd ült le a helyemre, s húzott az ölébe. Átkarolta a meztelen karomat, én pedig fejemet a vállára hajtottam. Ugyancsak csendben néztük a holdat és a világító gyermekeit, egészen addig, amíg a hasam hangosan jelezni nem kezdett. Kínomban felnevettem és elszégyelltem magam, hogy még ilyenkor sem bír nyugton maradni az emberi felem. Hangja követte az enyémet és szinkronban csendült fel vele.

      Harry letett az öléből, elém ült és levette a tetejét a szürke tálcának. Mennyei illatok szálltak fel, melyek újra előhívták a hangokat a hasamból. Vigyorogva szedett nekem egy jó adag ételt, majd pimaszul tette hozzá:

- Ennyi elég lesz?

- Haha...- vicsorogtam rá, majd elvettem a teletömött tányért. Mohón álltam neki, de az első falatnál fennakadtak a szemeim. Nem csak a kinézete és az illata, hanem az íze is csodás volt. Tovább folytattam a lakmározást és az utolsó morzsáig elfogyasztottam mindent. Miután Harry is végzett, az asztal két oldalán nyújtotta felém kezét. Én is feltettem, majd összekulcsoltam ujjainkat.

- Azt hiszem van valami, aminek nem feltétlenül fogsz örülni...- komoran nézett bele szemeimbe, én pedig félve viszonoztam tekintetét. Vajon most mi lesz? Mit fog velem közölni? Félelemmel, szorongva hallgattam végig mondandóját, ami sejtése szerint valóban nem tetszett.

- Sissy, holnap el kell utaznom!

- Hogy micsoda?? Miért? Vagy mégis hova?- számtalan kérdés fogalmazódott meg a fejembe, s a kis hangok egymással versenyezve kiabálták be az újabbakat.

      Délután nagyon összezavarodtam, majd kissé enyhült a gubanc, de a mostani kijelentése ismét összezavart mindent. Nem akartam belegondolni, hogy miért kell itt hagynia, pont akkor, mikor már minden megjavulni látszott... Egy mondattal képes volt romba dönteni egész délután munkáját.

- Muszáj haza látogatnom... Affajta magyarázkodó interjúra... Londonba már most eljutott a híre annak, hogy Kiera-val nincs minden rendben köztünk. Ha tovább hagyjuk, hogy találgassanak, a helyzet csak romlik. Már most is benne vagyok a slamasztikában, de a vezetőség szerint még nem olyan késő... Sajnálom, de tényleg vissza kell mennem! Ígérem sietek vissza, de elképzelhető, hogy ti előbb odaértek.

- Most komolyan azt mondod, hogy itt hagysz?- háborodtam fel, és kimondott szavaimra a könnyeim is kibuggyantak. Felpattantam, mire megingott a csónak. Majdnem belepottyantam a tengerbe, de szerencsére Harold elkapta a karom.- Hagyj békén! Vigyél haza! Nem akarok tovább itt lenni veled... Kérlek evezz ki a partra.- utasítottam halkan.

      Amint a ladik beúszott a kikötőbe, elkaptam az egyik faoszlopot és megpróbáltam minél előbb szárazföldet érezni a talpam alatt. Lépteim hangosan verődtek vissza a néptelen környéken, ugyanis egy lélek nem járt ilyenkor errefele. Pont ezért hallottam a közeledő, ütemesen ismétlődő hangokat. Immár vagy egy milliomodszorra lett halálfélelmem a mai nap folyamán, s imádkozva haladtam tovább, mintha mi sem történt volna.

- Kérlek tényleg ne haragudj!- mikor megszólalt, egyszerre haltam meg a félelemtől, de nyugodtam meg, hogy nem egy idegen, csupán ő követ.

- De haragszom! Azt hittem végre minden jó lesz, többé már nem kell titkolózni Pat előtt, ezentúl majd boldogok leszünk... És ekkor te benyögöd, hogy határozatlan időre elutazol...

- Nem, ez csak pár nap...

- Aha, tényleg?! És az azutáni koncertekkel, turnéval mi lesz?! Azt is be kell fejeznetek ugyebár... Akkor sem utazgathatsz majd hozzám vagy netán rángathatsz magaddal...

- Erre akkor is gondolhattál, amikor beléd szerettem! Akkor is mondhattad volna, hogy te nem tudod elviselni a velem járó dolgokat!- kijelentése teljességgel megbotránkoztatott és szó szerint a szívembe talált. Pillanat alatt tört össze, a lelkemmel együtt. Hirtelen szóhoz sem tudtam jutni, ehelyett inkább a kezem indult meg, Harry arca felé.

      Sajnáltam Őt, sajnáltam magam, sajnáltam minket, sajnáltam mindent. A mai napom volt az eddigi legrosszabb, ugyanis többször is elrontottam mindent. Kezdve a rajtakapással, majd a délutánnal folytatva, végül a pofonnal befejezve. Hát igen, ez vagyok én, aki képes mindent elrontani, akár emberként, akár űrlényként.

Zokogva futottam végig a parton, fel a szállodához vezető úton. A szandálomba belement a por és bemocskolta a lábamat, bár most nem igazán érdekelt. Csak menni, menekülni akartam... Menekülni a tettemtől, s annak következményétől. Miután beértem a szállodába, sietős tempóban vágtam át a halon, majd a lift felfele mutató gombjára nyomtam ujjamat. Lábammal doboltam addig a pillanatig, amíg a fém ajtók fel nem fedték előttem a tágas fülkét. Beléptem, majd letöröltem a kezemmel a könnyeket. Odabent lágy zene szólt, ami kissé segített megnyugodni. Pár pillanat alatt felértem a szobámhoz, de ott valaki megállított.

- Szióka! Hallottam mi történt szegény Patrick-kel... Tudod igazából jobb is, hogy nem egy ilyen kis ribivel kell együtt élnie...- próbáltam nem figyelni rá, de annál a bizonyos szónál kissé elborult az agyam. Kezem ökölbe szorult, de tudván, hogy én vagyok az okosabb, beléptem az ajtón, ahol elnyelt a csendes sötétség.

       Az éjszaka folyamán nem aludtam, annál fontosabb feladatomnak éreztem az elmélkedést. Magamról, Patrick-ről, Harry-ről, a kapcsolatunkról, a Küldetésről, az életemről... Ahelyett, hogy a Földre jövetelemmel jó irányba változtattam volna meg mindent, még inkább elszúrtam a dolgokat. Egyértelműen a szerencsétlenek kategóriába vagyok sorolható, főleg hogy nem sokára egy egész faj fog kipusztulni szerény személyem miatt.

Amint eljutottam arra a pontra, hogy képes voltam kinyitni a szemeim, a nap erősen tűzött bele a szemembe. Felpattantam és gyorsan összehúztam a függönyt, hogy ne is lássam a nevetgélő égitestet. A fény alapján az emberek is vidámak és kiegyensúlyozottak lehettek, rajtam kívül. Én inkább megtörtnek nevezhetném magam, hangulatomat pedig szomorúnak, elkeseredettnek. Nem sok kedvem volt kimozdulni, de érdekelt hogy a Styles-fiú hol is van most voltaképp. Elment vagy netán mégiscsak Görögországban maradt? A második variációban reménykedve rángattam magamra a nadrágomat, majd húztam fel a kék toppomat.

      Lassan sétáltam végig a folyosón, le az étterembe, ahol a reggelimet óhajtottam elfogyasztani. A többiek is ott ültek egy asztalnál. Feléjük lépdeltem, amit elsőként Niall vett észre. Felugrott a székről, majd szó szerint a nyakamba ugrott. Utána, kissé nyugisabban a többiek is üdvözöltek, végül hagytak nyugodtan enni. Nem voltak csendben, mindegyikőjük másról csicsergett, kivéve engem, ugyanis én csendbe burkolózva kanalaztam a müzlimet. Nem bántam, hogy nem vettek be a társalgásba, ugyanis nem voltam abban a hangulatban, hogy bárkivel is jópofizzak. Ez a stratégia csak addig működött, amíg a szőke zabagép fel nem hozta a lehető legrosszabb és kényesebb témát. Harry-t.

- Már beszéltem vele.... Épségben landolt Londonban... Az interjú 2-kor kezdődik.- felelt azonnal Zayn, aki ezek szerint beszélt is az érintettel. Elment... Persze, hogy elment. Árulkodó jel volt, hogy még csak meg se jelent a reggelinél... Tudhattam volna, hogy nem maradt itt. Hiszen felhívta a figyelmemet, nem kellett volna ilyen naivnak lennem.

- Ugye megnézzük?- csillantak fel Louis szemei.- Kíváncsi leszek milyen kérdéseket kap és mekkora hülyeségeket zagyvál össze.- A többiek is támogatták az ötletet, mindenki látni akarta barátját a tévében.

- Ez is miattam van... Szegényt úgy sajnálom!- suttogtam két falat között.

       Ebben a pillanatban eszembe jutott a vipera. Ő nem evett itt a többiekkel, nem mintha

csodálkoznék rajta. Senki sem szerette őt, sohasem támogatták Hazza ezen döntését.

- Dehogyis kicsi Stacy!- húzott magához Niall és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Olyan édesen, olyan védelmezően viselkedett velem... Mintha csak a bátyám lett volna. Ez elég vicces kijelentés volt, ugyanis évtizedekkel vagyok öregebb nála... Mégis jól esett a törődés...

Nem akartam és nem is tudtam volna vele vitázni, ezért ráhagytam a dolgot. A kanalamat a tányérkába ejtettem és nem folytattam tovább az étkezést.

     Miután mindenki befejezte, rekordsebességgel szabadultunk be Liam szobájába. Útközben Perrie elkapott és faggatni kezdett.

- Drágám mi történt tegnap?? Harry ma reggel szinte köszönés nélkül repült el, Zayn vette észre, mikor kint cigizett, amúgy nem is szólt volna… És te is olyan fura vagy... Valami rosszul sikerült?

- Az nem kifejezés! Közölte velem, hogy elmegy... Én pedig kikértem magamnak, hogy itt hagy, aztán...aztán nagyon csúnyán összevesztünk... végül meg is pofoztam.- foglaltam össze a tegnap este lényeges történéseit.

Perrie nem szólt semmit, csupán a fejét rázva lépte át a küszöböt. Mindenki a készülék elé ült, majd Louis benyomta a piros gombot a távirányítón. Tátott szájjal egyetlen szó nélkül figyeltük ahogyan Harry a székre ül, majd köszönti a kedves nézőket.

- Akkor kezdjük is... Kérem magyarázza el nekünk, hogy mi is történt azon az éjszakán azzal a lánnyal??- feszülten, lélegzetvétel nélkül vártam a válaszát.

- Azon az éjszakán mindketten túl sokat ittunk és tulajdonképpen nem történt semmi... Kissé gyenge pillanatban kaptak le minket...

- Az a lány a barátnője?

- Nem, nem a barátnőm, csupán EGY barát...- egy igazinak tűnő mosolyt küldött a kamera felé, amitől felfordult a gyomrom...