2013. november 10., vasárnap

21. Ismételt csalódás


Sziasztok drágaságok :) Elnézéseteket szeretném kérni, hogy nem jött előbb rész... Az iskolában ismételten nagy hajtás, na meg a mostani héten lesz a szecska, szóval ezerrel próbálunk :) Ezúton is szeretném megköszönni annak a kedves olvasónak, aki az elmúlt nap valamelyikében volt oly kedves és kinyilvánította a véleményét. Tényleg nagyon jól esett! Remélem érzi az illető az iróniát a szavaimban... És most valóban szeretném megköszönni az oldalmegjelenítéseket és a 6(!) rendszeres olvasót! Imádlak benneteket!
Beby

   Jött, meglátott, csalódott.... Egyáltalán hogy a fészkes fenébe került ide? Igaz, arról volt szó, hogy talán meglátogat minket, de aztán megbeszéltük, hogy nem jön. Erre itt van... Szörnyen éreztem magam, a szó legnemesebb értelmében. Tudom, hogy nem szabadott volna megtennem, de mégis elgyengültem. Azok a természetellenesen zöld íriszek elvették az eszem és letérítettek a helyes útról. A legjobban az fájt, hogy láttam Patrick szemében a csalódottságot. Egyszerre a nagy vidámságot árasztó barnáiból fakó és ürességet sugárzó szemek lettek. Számonkérő volt, mégis megtört, elárult.
    Talán mentegetőznünk kellett volna, mégsem tettük, inkább szó nélkül álltunk egy helyben. Harry a haverját, én a barátom csaptam be. Mégis neki volt a legrosszabb, ő két, számára fontos személy verte át. Nem magamat kéne sajnáltatnom, inkább őt vigasztalnom. A lábaimat mozgásra ösztönöztem, mégsem vittek sehova. Ő sem jött közelebb, csak állt és maga elé meredt. Nem minket nézett, hanem ki az ablakon. Bámulta az éppen érkező vagy felszálló gépeket. Szólni akartam valamit, mert a csend lassan kínossá kezdett válni, de megelőzött.
- Miért?- nem mondott sokat, mégis ebben az egy szóban a világ fájdalma is tükröződött. Hanglejtéséből érezni lehetett az elkeseredettséget.
      Lehajtottam a fejem, ezzel jelezve hogy nem akarok, helyesebben nem tudok szólni. A testem nem engedelmeskedett a parancsaimnak, külön utakon járt, mint általában, mikor a bongyorka a közelemben volt.
- Szeretem, ő pedig szeret engem! Az első pillanattól így volt, bár nem mertük bevallani magunknak! Sajnálom Pat, nem engedem, hogy veled legyen! Menj haza és ha valóban szereted, engeded, hogy boldog legyen, mellettem! Mindent megadok neki, még többet, mint te tudnál!- megint megmentett. Szavai kellemesen, simogatóan költöztek a hallójáratomba. Imádtam a hangját, mert nyugtató volt és iszonyúan édes.
- Nem szerethet téged! Nem engedem!- felemeltem a fejem és ekkor vettem észre, hogy  a szeme lassan szikrákat tudott volna szórni, és teljesen átváltozott. Felénk lépdelt, kezét ökölbe zárta. Harold azonnal megérezte a jövőbeli tetteit, ugyanis szó nélkül fogta meg a karom és rántott maga mögé.
    Természetesen nem fájt, mert annak ellenére, hogy órási méretű tenyérrel áldotta meg a sors, rendkívül gyengéden bánt velem. A kezemmel eltakartam a szemeimet, mert féltettem őket, főleg Harryt. Nem láttam, csupán hallottam az ütést, ugyanis jó nagyot roppant valamelyikük csontja. Csak reménykedni mertem, hogy nem a göndörkéé, de túl gyávának mutatkoztam, ahhoz, hogy ki is kukucskáljak. A pont, mikor újra láttam a történéseket, az volt, amikor egy mély, eddig sosem hallott hang ütötte meg a fülem.
- Kérem uraim távozzanak és máshol folytassák!- a biztonsági őr határozottan húzta el Patrciket Harrytől, majd a kijárat felé vonszolta. Nem éppen jól viselte a dolgokat, ugyanis ordítozva és kapálózva tiltakozott az elhurcolás ellen.
    Kiléptem Hazza mögül, majd magam felé fordítottam. A szája kissé felrepett, de más baja nem volt. Mondjuk Pat-nek annál inkább... Neki az orra is eltört, miközben az én hősöm megúzta kisebb karcolásokkal.
- Jól vagy?- kérdeztem aggódva.
- Szerelmem, inkább ezt nekem kéne kérdeznem! Ne haragudj... Nem akartalak megijeszteni, csak féltelek és... és... Nem engedlek oda senkinek! Se neki se másnak!- kissé elérzékenyült, majd magához vont. Örömmel simultam karjaiba és hunytam le a szemem. Illata bekúszott az orromba, szívdobogása pedig a fülembe. Nagyon jól éreztem magam, az örökké valóságig tudtam volna úgy állni.
 - Menjük haza!
     Miután elszakadt tőlem, megfogta a csuklóm és húzni kezdett a kijárat felirattal ellátott ajtó felé. Nem ellenkeztem, boldogan követtem. Arcomon valamicske mosoly villogott, miközben húztam a kövesúton a bőröndömet magam mögött. Bepattantam az ülésre és ujjaimmal doboltam a karfán, amíg Harry bepakoltam a cuccaimat a csomag tartóba. Beült mellém, rám mosolygott, majd elindította a motort.
     Az úton nem beszéltünk, ő vezetésre koncentrált, én pedig az ablakon bámultam a mellettünk elsuhanó házakat, fákat, majd a temgerpatot. Az égen viháncolt a nap, ami engem is vigyorgásra ösztökélt. Az időjárás nagyban befolyásolta a hangulatomat, annak ellenére, hogy az eddigi lakhelyemen közel sem volt ilyen változatos a természet. Leszorítottam a szemhéjamat, mert a fény egyenesen a szemembe világított. A sötétség helyett Pat arca jelent meg, ami teljesen elszomorított. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, majd hullt le az ölembe. Erős kéz távolította el az azt követőket.
- Kérlek ne sírj!- próbáltam eleget tenni a kérésének, de nem tudtam. Egyre erősebben borította be a szemem környékét a sós folyadék.
     Az autó nemsokára lassított, végül teljesen megállt. Ballomon nyílt az ajtó, két pillanattal később pedig az enyém is kicsapódott. Felnyitottam a zöldeimet, és szembe találkoztam a sokkal szebb árnyalatban tündöklő párjaival. A bongyorka egyre közeledett hozzám, majd száját az enyémhez érintette. Nem akart tolakodó lenni, megadta a lehetőséget, hogy elutasíthassam, de nem tettem. Nem tudtam megtenni! A testem valóban utána kívánkozott, még ha tudtam, hogy iszonyatosan nagy hülyeséget teszek.
    A fejemben 200 km/h- val száguldoztak a gondolatok, egymásnak ütközve. Az egyik fél Pat, a másik Harry volt. Nem tudtam mit kéne tennem, mi a helyes, vagy mi a rossz. A szívem, s az eszem mást-mást hajtogatott.
- Ne haragudj...- szóltam, majd kissé félrelöktem az utamból, kiszálltam az autóból és a szálloda felé rohantam. Nem akartam senkivel sem találkozni, csak egyedül akartam lenni, hogy gondolkodhassak. Végre át kell hogy rágjak minden pici kis részletet.
    Egész délután a hotelszobában ücsörögtem, csokit majszoltam, szörnyű sírós filmekez néztem. Az ágyamban lassan fél tonna zsebkendő hevert, körülbelül hasonló mennyiségű nasis zacskóval. Mélázásomból a kopogásszerű hang ébresztett fel, ami a folyosóról szűrődött be. Nem sok erőm volt felkeni, ajtót nyitni, elküldeni az illetőt, de mivel elég kitartóan zaklatott, kénytelen voltam feltápászkodni és beengedni.
- Ezek szerint igaz, hogy mégsem mentél el! Annyira örülök neki!-  "rég" nem látott barátnőm a nyakamba borult, majdnem eldöntve minket. Valamit nagyon tudott, mert jobb kedvre derített.- szedd össze magad és gyere le velem a partra... Olyan jó meleg még a víz és amúgy sincsenek már olyan sokan!
     Nem akartam belemenni, de addig noszogatott, amíg muszáj volt. Rám aggatta a rózsaszín bikinim, felé pedig a fehér szoknyát, ami csinosabb volt egy sima partra menetelhez.
- Muszáj ezt felvennem?- kérdezgettem miközben ő feltűzte a hajam.
- Igen, mert lehet, hogy a szórakozóhelyre is benézünk.- intézte el ennyivel, majd összefűzte ujjainkat és mint az öt évesek indultunk meg a tenger fele. A rossz hangulatom ellenére megmosolyogtatott a nevetnivaló viselkedésünk, és majd' meg fulladva értünk a le a homokkal borított részre. Nem sokkal lejjeb, a kikötőben egy motorcsónak szerű járgány ringatózott a vízen.
      Perrie a járműhöz vezetett és fejével az ülőhely felé intett. Gyönyörűen meg volt terítve, mécsesekkel volt kirakva a kis asztalka, középen gyönyörű virág illatozott.
- Hát ez?
- Gondoltam jobb kedve derítelek és ehetnénk itt!- mosolygott. Naivan bólintottam, majd a vízben mellettem tükröződő Holdra pillantottam. Meseszép volt, ahogy a fehér kifli alak hullámzott szinkronban a tengerrel. Hirtelen azt vettem észre, hogy egyre távolabb kerülök tőle. Visszanéztem a parton álló barátnőmre, aki csak annyit kiáltott- Ezt még egyszer megköszönöd!
     Mire megszólalhattam volna, éreztem, hogy valami, helyesebben valaki landul a ladikomon. Az illető lassan lahajolt a nyakamhoz, majd belecsókolt.
- Gyönyörű, igaz? Ennél már csak te vagy szebb szerelmem!- hangja mély volt, csodálatosan zengett az éjszakában. Egyáltalán nem ilyesztett meg, annál inkább okozott valami furcsa érzést a gyomromban...

4 megjegyzés:

  1. Mint mindig most is tetszik:)) tenyleg navyon jo es mohon olvasnek tovabb ha lenne... mar alig varom :)
    Amugy... csak mellekesen... nekem egy kicsit nagyon nyalas volt a verekedes utan amit Harry mondott.... nem gond csak... a seggnyalo osztalytarsamra emlekeztet.... sajnos nem jo ertelemben. De ezt az aprosagot leszamitva nagyon tetszett! Remelem nem veszed magadra vagy valami csak gondoltam hogy szolok :)))))

    Mar alig varom a folytatast!
    Pussz:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem veszem magamra :)köszi az észrevételed és persze a kommentet is :)
      Ölel,
      Bebyxx

      Törlés
  2. SIESS!!!!!!! Imádom, te szerencsecsomag! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez nem volt túl hosszú szerencsecsomag! :D
      Azért téged is ölel, :D
      Bebyxx

      Törlés