Jó olvasást,
Beby xx
A legnehezebb élet a Földön van, ez számomra már bizonyított tény. Már csak a puszta lét is fenntarthatatlan némely szükséglet elvégzése nélkül. Ha nem eszel, éhen halsz, ha nem iszol, szomjan. Az egyedül lét és semmittevés pedig belülről emészt fel. A testednek sehogy sem és sehol sem jó. Ha megkapsz valamit rögtön más kell, agyad automatikusan állít ki újabb célt eléd. Természetesen mindig megfogalmazódik benned egy ígéret, miszerint ha azt a bizonyos tárgyat vagy dolgot megkapod, más már nem kell. Na de az emberek többsége ezt nem tartja be... Ahogyan nekem sem sikerült eddigi rövid életem alatt.
Ugyan legfőbb célom a Küldetés sikeres elvégzése, de attól még nem szeretnék kedvetlenül senyvedni a földön. A testem túl jól működik, sok emberi tulajdonsággal és reakcióval van felszerelve. Legtöbb esetben úgy viselkedik, mintha valóban egy itt élő egyedről lenne szó. Elhatároztam, hogy nem veszem el Harryt Kierától, inkább a feladatomra koncentrálok. Na igen... Éppen ezért találtam ki a munkát, amiből kifolyólag közelebb kerültem Patrick-hez. Kisebb célomat ezzel át is cseréltem a " Kerüljük el Harry-t"- célomra, azonban azzal a csókkal ez is befuccsolt.
Hogy mi a legújabb? Semmiképp sem hasonló az előzőhöz, sőt ennek ellentétét mondanám. Mivel tudom, hogy nem sok időm van befejezni a Küldetést, nem sok időt fogok itt tölteni. Addig pedig igenis boldog akarok lenni, még akkor is, ha ezzel át kell gázolnom másokon, össze kell törnöm ezzel a szívüket és álmaikat.
Lekaptam a lenge szoknyámat, a földre dobtam a táska és a leterített törölköző mellé, majd a sós vízbe gázoltam. Csodálatos érzés volt a levegőtől kissé hűsebb, de ugyanakkor éppen megfelelő hőmérsékletű tengerben lépdesni, miközben lábujjaim közé finom szemcséjű iszap fúródott. Nem néztem hátra a többiek felé, csak lehunyt szemmel élveztem a rám tűző napsugarakat, ezzel együtt a víz hangját-amit a be-be futó gyerekek okoztak- a lurkók nevetgélését, sikítását és a felettem elszálló sirályok által kiadott krákogó hangokat.
Majdnem meghaltam, mikor két erős kezet éreztem meg a meztelen derekamon. Nagyon megijedtem és kis híján tökön rúgtam az engem tapogató illetőt, de amint éreztem az ujjak lágy simogatását szavak és látás nélkül is tudtam ki rejtőzik a hátam mögött. Nem sokkal később meg is szólalt mély nyugtató hangján, miközben fejét a vállamra hajtotta.
- Ne aggódj, a fiúk elmentek a büfébe! Csak ketten vagyunk... Kihasználhatnánk az alkalmat és esetleg...- nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, megfordultam a karjaiban és a szemébe néztem.
Riadt tekintetemre elmosolyodott és lehajolt, hogy megcsókolhasson- Niall sokat eszik, az eltart egy darabig, ne siess!- horkant fel, mikor már húzódtam is volna el tőle. Nekem ez a tempó kissé gyorsnak tűnt, főleg azok után, hogy nemrégiben magamnak sem vallottam be a vonzódásomat iránta, most pedig már az ágyába akar édesgetni.
- Nekem ez túl gyors!- suttogtam halkan, fejem lehajtva, titkon bízva abban, nem hallja meg.- Ne haragudj...- tettem még hozzá, mire felemelte a lehajtott fejemet.
Homlokát az enyémhez támasztotta és szinte a számba suttogott miközben hangjából sütött a kedvesség és megértés.
- Nem baj, Rád bármeddig tudok várni!- újabb csókot adott, majd a karjaiba kapott és beljebb vitt a vízbe, egészen addig, mikor már csak neki ért le a lába. Arcára kiült az elégedett mosoly, mivel nélküle simán megfulladtam volna.
- Gonosz vagy!- nevettem, majd testét átkulcsoltam a lábaimmal, fejemet a vállára hajtottam.
Pár percig némán, egymásba gabalyodva lebegtünk a víz felszínén, majd kinyitva a szemem láttam meg a négy fiú sziluettjét messziről. Se perc alatt bontakoztam ki az ölelésből, amit Harry először nem értett és egy morgással hangot is adott a nemtetszésnek. Miután megfordult, ő is hátrébb lépett eggyel és megfogta a kezem, nehogy elmerüljek és a tenger martalékává váljak.
- Óh, hát itt vagytok! Csak nem megzavartunk valamit?- úszott legelőször Louis felénk. Arcán cinkos mosoly látszott, amitől a hátamon végig futott a félelem okozta remegés, mert azt tudtam kiolvasni a tekintetéből, tudja mi folyt itt a megérkeztük előtt.
- Éppen el akart merülni!- felelt ártatlanul Harry. Eszméletlen, milyen gyorsan tudott kitalálni valamit, ráadásul mindezt olyan lelkesedéssel adta elő, hogy az igazat tudó ember is képes volt elbizonytalanodni. Hazza elengedett, mire oldalra nyújtottam a kezeimet és próbáltam a víz felszínén maradni.
- Aha, persze!- hitetlenkedett Zayn.- Szóval mit csinálunk ma? Egész nap pancsolni fogunk?- tanácstalanul meredtünk vissza rá, ugyanis fogalmunk sem volt a délutáni programról. Ekkor szó nélkül a távolban haladó motorcsónakra mutattam, amely egy sárga banánt húzott.
A többiek szavak nélkül is megértették és jó ötletnek tartották az ilyenfajta vízi sportot. Mivel Zayn így is vonakodva jött csak be a tengerbe, vállalta a "fogas" szerepét és a cuccokra vigyázott. Pont elfértünk öten rajta, így minden vonakodás nélkül kaptam magamra a mentőmellényt és pattantam fel a két kapaszkodó mögé. Elém Liam ült, mögöttem pedig Harold foglalt helyet. Miközben a többiek még az öveikkel szórakoztak a bongyorka közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott- Ne aggódj, ha valami lenne, elkaplak hátulról.- néma bólintással jeleztem, miszerint vettem az adást.
Eszméletlenül édes volt, hogy csakis miattam foglalta el a mögöttem lévő helyet. Csakis azért, hogy kimenthessen a vízből bármiféle probléma esetén. Ezek apró jelek alapján nagyon is megkedvelt, sőt visszagondolva talán én is az első perctől kezdve máshogy gondoltam rá, mint egy barátra. Inkább mint A barátra. Mikor a motor felbőgött és a vastag gumi megmozdult alattam, kissé megijedve kaptam a kiálló részbe, ami direkt a kapaszkodásra lett kitalálva. Mivel a göndörke ült leghátul, nem félve a többiek pillantásaitól karolta át egyik kezével a derekam. Elmosolyodtam és máris biztonságban éreztem magam.
Egy érintés máris sokat segített. Ugyanakkor ez a hatalmas és éles kanyarokban nem jött be. A gyomrom liftezett, a kis kirándulás alatt többször szidtam magam amiatt, hogy nem maradtam a Malik fiúval a száraz parton, melynek legnagyobb előnye, hogy nem hullámzik alattad. A legrosszabb mégis talán a landolás a sós vízben volt, ugyanis a kedves sofőr gondolta megtréfál minket és az egyik fordulás alkalmával konkrétan felborítja a banánt. Ahogy estem, már éreztem magamon a védelmező karokat, azonban az ölelésből kicsúszva merültem le.
Az orromba belefolyt a sós víz, számban ugyancsak olyan ízt éreztem. Viccelődve állapítottam meg, talán soha többé nem érzek édest, savanyút vagy éppen keserűt. Továbbá nem volt kedvem humorizálni, mert az agyamhoz is eljutva a víz lelassította annak működését és különböző hallucinációkat vetített. A fejem zsibbadt és lüktetett, teljesen elvesztettem érzékemet, melynek segítségével ki tudtam volna törni a felszínre. A lágy habok most ólom nehezékként zuhantak vállaimra és nyomtak le a mélységbe.
Szólítgatnak.... Hallom, de a nevem az angyalok szájából zengett a legszebben. Nem az én fürtöském szólt, hanem egy idegen, akit fehér fény vett körbe. Egy nő fénylő körvonala magához hívogatott, én pedig könnyedén lépkedtem volna felé, azonban egy kéz összetörte a látomást és felrántott. Orromba méregként hatolt be a levegő, kiszorítva onnan a vizet. Nagyokat tüsszentve és köpve próbálta tüdőm eltüntetni a sós folyadékot, kisebb-nagyobb sikerrel.
Újra hangokat hallottam, immár több emberét is. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem sikerült túl hosszú időre, azonban arra épp elég volt, hogy lássam, a parton vagyok, körülbelül 20-30 emberrel körülöttem. Újból lehunytam a pilláimat, mert egész testemet nehéznek éreztem.
- Stacy, most elviszünk egy kórházba!- hallottam meg Niall aggódó és tájékoztató hangját.
- Nem, nem jól vagyok, csak vigyetek a szállodába! Nem akarom az első estémet egy kórteremben tölteni! Semmi bajom sincs!- nehezen tudtam összeszedni és kimondani a szavakat, de tényleg nem akartam egy fertőtlenítő szagú szobában éjszakázni.
Nem hiszem, hogy nagyon örültek neki, de végül beletörődtek az akaratomba és valaki az ölébe kapva cipelt vissza a szállodába. Leszorított szemekkel cipeltettem vissza magam, majd mikor már éreztem a puha ágyat, nyitottam csak ki.
- Édes Sissym... Nagyon aggódtam érted!- jött Hazza az ajtó fele.- Féltem, hogy bárcsak most kaptalak meg, elveszítlek! Kérlek ne csinálj még egyszer ilyet!- ujjait az arcomra illesztette és lágyan simogatni kezdte. Megnyugtató érzés volt, elfeledtette velem az előbbi izgalmakat.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!- suttogtam, majd kicsit felemelkedve adtam egy halovány csókot a szájára. Látszólagosan ezzel kicsit kiengeszteltem, ugyanis belelendült és folytatta volna tovább, de kivágódott az ajtó, mi pedig szétreppentünk. Még jó hogy Harry ült háttal,- az ágyam szélén,- így az illető nem láthatott semmit.
- Harold Edward Styles te mi a jó büdös francot csinálsz?!- Kiera visító hangja bántotta a fülem. Egyébként is, most pedig még erőteljesebben szólt, mivel ideges és mérges volt. Azzal nyugtattam magam, hogy nem láthatott semmit, bár a szikrát szóró szemei elbizonytalanítottak és félelemmel töltöttek el.
Szólítgatnak.... Hallom, de a nevem az angyalok szájából zengett a legszebben. Nem az én fürtöském szólt, hanem egy idegen, akit fehér fény vett körbe. Egy nő fénylő körvonala magához hívogatott, én pedig könnyedén lépkedtem volna felé, azonban egy kéz összetörte a látomást és felrántott. Orromba méregként hatolt be a levegő, kiszorítva onnan a vizet. Nagyokat tüsszentve és köpve próbálta tüdőm eltüntetni a sós folyadékot, kisebb-nagyobb sikerrel.
Újra hangokat hallottam, immár több emberét is. Próbáltam kinyitni a szemem, de nem sikerült túl hosszú időre, azonban arra épp elég volt, hogy lássam, a parton vagyok, körülbelül 20-30 emberrel körülöttem. Újból lehunytam a pilláimat, mert egész testemet nehéznek éreztem.
- Stacy, most elviszünk egy kórházba!- hallottam meg Niall aggódó és tájékoztató hangját.
- Nem, nem jól vagyok, csak vigyetek a szállodába! Nem akarom az első estémet egy kórteremben tölteni! Semmi bajom sincs!- nehezen tudtam összeszedni és kimondani a szavakat, de tényleg nem akartam egy fertőtlenítő szagú szobában éjszakázni.
Nem hiszem, hogy nagyon örültek neki, de végül beletörődtek az akaratomba és valaki az ölébe kapva cipelt vissza a szállodába. Leszorított szemekkel cipeltettem vissza magam, majd mikor már éreztem a puha ágyat, nyitottam csak ki.
- Édes Sissym... Nagyon aggódtam érted!- jött Hazza az ajtó fele.- Féltem, hogy bárcsak most kaptalak meg, elveszítlek! Kérlek ne csinálj még egyszer ilyet!- ujjait az arcomra illesztette és lágyan simogatni kezdte. Megnyugtató érzés volt, elfeledtette velem az előbbi izgalmakat.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni!- suttogtam, majd kicsit felemelkedve adtam egy halovány csókot a szájára. Látszólagosan ezzel kicsit kiengeszteltem, ugyanis belelendült és folytatta volna tovább, de kivágódott az ajtó, mi pedig szétreppentünk. Még jó hogy Harry ült háttal,- az ágyam szélén,- így az illető nem láthatott semmit.
- Harold Edward Styles te mi a jó büdös francot csinálsz?!- Kiera visító hangja bántotta a fülem. Egyébként is, most pedig még erőteljesebben szólt, mivel ideges és mérges volt. Azzal nyugtattam magam, hogy nem láthatott semmit, bár a szikrát szóró szemei elbizonytalanítottak és félelemmel töltöttek el.
