28. Bonyodalom bonyodalom hátán

Sziasztok Drágáim!

Először is nagyon kellemes ünnepeket, boldog új évet szeretnék nektek kívánni! Remélem a 2014-es évben is velem, a The World Mission-nal, és az After Dark-kal fogtok tartani! Megígérem, hogy a jövő évben próbálom legalább heti rendszerességgel hozni az új részeket! 

És most visszatérve a jelenbe, ebben is lesz romantika, de megoldódik egy rejtély is, amit már egyik kedves Olvasóm ( remélem tudod, hogy Rólad van szó ;) ) kitalált. Így hát kicsit neki ajánlanám a részt, de természetesen nem feledkezem meg a névtelen olvasókról sem :)

Ha van kedvetek beszélgetni velem, jelöljetek nyugodtan facebook-on, ITT :)

Ismételten köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést, most járunk 8 híján 6200-nál! Nagyon köszönöm, hogy itt voltatok velem ebben az évben, január 10.-én lesz a blog fél éves! 

És még utoljára köszönök MINDENT!

Jó olvasást,

Bebyxx

    Miután Perrie elmondta mit is látott, szédülés fogott el. A víz verni kezdett, olyannyira megszédültem, hogy meg kellett kapaszkodnom a konyhapultban. Harry aggódva kapta el a csuklómat és magához húzott. Talán máskor lenyugodtam volna, de most hevesen zakatolt a szívem. Lehunytam a szemem, majd megkértem a barátomat,- milyen furcsa megnevezés- hogy kísérjen fel a szobába. Ott lefektetett az ágyra, majd leült mellém és megfogta a kezem. Simogatni kezdte, hogy nyugtasson. Láttam rajta az aggodalmat, de volt benne annyi érzés, hogy nem kérdezősködött. Tudta, ha akarom elmondom, ha nem, sosem fogja megtudni.

      Körülbelül fél óra múlva fel akartam, kelni, hogy elmosogathassak, de nem engedett. Fekve tartott, mert féltett az összecsuklástól. Időközben felfeküdt mellém az ágyra, én pedig hozzá bújtam. Csendben hallgattam a szívverését és Perrie szavain gondolkodtam. Valóban igaz? Tényleg izzottunk az érintés hatására? De hát ez nem történhet meg két ember közt... Na jó, esetünkben egy ember és egy űrlény közt... Csakis akkor, ha... Nem, ez nem lehet, hogy Ő legyen Az... Hogy Harry a Kiválasztott?! Vajon tényleg itt volt a szemem előtt, én pedig észre sem vettem?! Kémlény, te olyan hülye vagy!- szidtam magam.

     Tudtam, hogy nem húzhatom sokáig, muszáj, hogy beavassam Haroldot, ki is Ő valójában... És persze el kell neki mondanom, hogy mi vár rá... A jövőjét... Az utazást az űrbe, a Kiképzést, a Vizsgálatokat, a Beindítást, az Ünneplést....

- Harry!- szóltam hozzá halkan, mert titkon vágytam arra, hogy elaludt... De nem, ő éppolyan nyugodtan és csendesen válaszolt. Lassan felültem törökülésbe, és a szemeibe néztem. Kicsit elbizonytalanodtam, de folytatnom kellett.- Perrie az előbb beszélt az izzásról, ami körülöttünk létrejött...- aprót bólintott, s ekkor folytattam.- Nos azt hiszem tudom miért van... Több, mint valószínű, hogy Te vagy a Kiválasztott...

      Hasonlóan Perriehez, neki is kikerekedtek a szemei. Nagyokat pislogott, miközben valószínű próbálta kitalálni, melyikünk hülyült meg. Lehunyta a szemeit, felült, majd pislogott párat, felállt és sétálgatni kezdett a szobában. Értettem, hogy ideges és nem érti a dolgot. Persze, megértem, nem lehet könnyű feldolgozni, egyik pillanatról a másikra, hogy Te vagy az a valaki, akinek meg kell menteni egy faj jövőjét. Biztosan borzalmas gondolatok és félelem kevereg ilyenkor az ember fejében, de ez Ő, ezt kell elfogadnia.

     Nem bírtam tovább nézni az esetlenségét, felpattantam és mögé léptem. Apró kezemmel simogatni kezdtem a karját, hogy oldjam a feszültségét. Fejemet a hátára döntöttem, mélyet szívtam az illatából. Talán ez a mozdulat jobban lenyugtatott engem, mint Őt. Lassan mozgásra bírtam a lábaimat, és megkerültem azt a nagy, mégis olykor esetlen gyereket. Tenyeremmel megkerestem az övét, összefűztem ujjainkat, majd kerestem a szemkontaktust. Mikor végül a zöldjeivel az enyéimbe nézett, meghaltam.

- Ne aggódj, együtt mindent megoldunk, segítek Neked, melletted leszek! Ez nem olyan dolog, amit bárkinek odaadhatsz. Ez veled született képesség... Ha lehetne elvenném Tőled! De mivel nem tehetem meg, segítek mindenben, oké?!

- És mi van ha én ezt nem akarom?- nézett reménykedve a szemembe.

- Akkor kihal a fajunk... Máshogy nem tudunk szaporodni... Nem vagyunk termékenyek, ez az egyetlen módja van az utódok nemzésének... Így is mindenképpen fel kell használnunk egy "Anyát", aki feláldozza magát a jövő érdekében.

- Az... Az mit jelent?!- kérdezte meg bizonytalanul.

      Nem voltam benne biztos, hogy ebben a pillanatban, mikor nyugtatni szeretném, ilyenekről kell, hogy meséljek neki. Ez ugyanis nem tartozott a pozitív részéhez a dolognak.

- Nos... Az Anya beül a gépbe, ami...- nyeltem egyet és inkább máshogy folytattam- És meghal, hogy utódok jöhessenek létre... Olyan, mint amikor turmixot készítesz... Jelen esetben a gép a turmixgép, az Anya helyettesíti a gyümölcsöket... Miután a Kiválasztott megnyomja az indítógombot, összekeverednek... És a végén megkapod a turmixot vagyis a sok kicsi utódot... Érted?!

- Ez egy kicsit morbid hasonlat volt, ugye tudod?!- nevetett fel. Valóban igaza volt, de legalább sikerült elkergetnem a rossz kedvét...

     Ujjait kivette az enyémek közül, megsimította az arcom, és puszit nyomott rá. Akaratlanul is lehunytam a szemem, amint megéreztem forró leheletét a bőrömön. Kezét végigsimította a hátamon keresztül egészen csípőmig, ahol megállt.

- Tudod mivel tudnál jobb kedvre deríteni?!- suttogott a fülembe. Na ettől féltem én... Nem szóltam semmit, csak lesütöttem a szemem.- Fürödj velem!- Az arcom pírba borult és teljesen kész lettem két szavától is.

       Az igaz, hogy már látott meztelenül az érkezésemkor, de akkor még nem tudtam, hogy ez náluk nem elfogadott két teljesen idegen ember előtt. Hogy ők bebugyolálják magunkat mindenféle textilekkel, a hideg és mások kíváncsiskodó szemei ellen. Most már tudtam, hogy egymás előtt csak a szerelmespárok, meg némely esetben a családtagok vetkőznek le. Így már sokkal nagyobb dolgot jelentett az együtt fürdés, mint azelőtt.

      Ő azonban nem várta meg a válaszom, megsimította tűzben égő arcom, majd a felsőm szélét kezdte birizgálni. Nem sokáig teketóriázott, egy mozdulattal szabadított meg a ruhától. Már csak fehérneműben álltam előtte, amikor eljutott a tudatomig, hogy ő sem ruhában akar zuhanyozni. Remegő kezekkel, bizonytalanul nyúltam a pólója szegélyéhez, majd az övéhez. Nem sokkal később már rajta is csak egy boxer volt. Na igen, ekkor tudatosult bennem, hogy én még vele ellentétben nem láttam ruha nélkül. Erre a gondolatra megint olyan vörössé váltam, mint a paprika.

- Nyugi, ez csak egy kis pancsolás lesz!- kacsintott, majd felkapott és bevitt a zuhanyrózsa alá. Mielőtt még megengedte volna a vizet, megszabadított mindkettőnket a zavaró ruhadaraboktól.

Csupa vizesen és röhögve jöttem ki a fürdőből, Harry elöl menekülve, ugyanis megtámadott egy törölközővel.

- Meg kell, hogy töröljelek! Mindent összevizezel!- mondta komolyan, majd felszökkent az ágyra, hogy el tudjon kapni. Mondanom sem kell, ő sem volt sokkal szárazabb nálam.

Végül elkapott és jól megölelgetett, miközben szárazra súrolt. Mint egy kisbabát, bebugyolált és a karjaiba kapott, ismét. Magára húzott egy boxert, és befeküdt az ágyba, velem.

     Az álom először nehezen jött a szememre, de valahogy mégiscsak elaludtam Harry karjaiban. Olyan védelmezően tartott, hogy még megmozdulni is féltem, nehogy felébresszem. Mégis hihtetlenül aranyosan aludt, akár valami angyalka. Én is mosolyogtam, egészen addig, amíg újra nem köszöntött a rég nem hallott hang.

Már megint nagyon ideges, egészen azóta, mióta itt járt Stacy. Tiszta idegbeteg, csapdos-vagdos, aztán megjön a cafkája, elvonul vele, de miután elmegy, újra rombol. Még ha az elég lenne neki... De általában hozzám is bejön és bántalmaz. Ma még nem láttam, mert nem volt itthon... Gyorsan bezártam az ajtót, amikor meghallottam a bejárati ajtó nyikordulását. Az ágyamhoz rohantam, magamra húztam a takarót és a fal fele fordultam. 

Sajnos a zár megint nem bizonyult elég erős ellenfélnek, pillanatok alatt mellettem termett. Próbáltam úgy tenni, mint aki alszik, de megszorította a karomat, s annál fogva húzott ki az ágyból. A padlóra vágott, majd hozzám jött és hasba rúgott. Önkéntelenül is egy kiáltás szakadt fel belőlem, pedig nem akartam gyenge lenni... Mégis az voltam, mert nem menekültem. Itt maradtam, mert kellett a testvérem, akit csak akkor kaphatok vissza, ha segítek neki...

- Megtudta! Megtudta, ki is ő valójában! Segíteni fog nekik! Érted?! Nem fognak kipusztulni!- fülsüketítően ordított, miközben nagyokat fújtatott. Még belém rúgott párszor, visszadobott az ágyamhoz, majd elment. 

Az autó újra elhajtott, hallottam a nyitott ablakon keresztül. Most az egyszer ki akartam használni az alkalmat... Nem akartam, hogy Nekik bajuk essen... Muszáj volt Őket figyelmeztetnem... Kissé nehézkesen sikerült a felállás, de Miattuk muszáj volt megcsinálnom. Levánszorogtam a földszintre, de hiába, ugyanis a mocsok bezárta az ajtót. Eszembe jutott a nyitott ablak, és visszamentem. Kimásztam az ablakon, az egyik növényre, s azon lecsúsztam az udvarba. Onnan már könnyebben kijutottam az utcára, ahol futni kezdtem. 

     Gyanítottam, hogy a közös házban vannak, így afelé vettem az utam. Siettem, de mégsem ment olyan gyorsan, mint reméltem. Hangosan ziháltam és időnkét megtöröltem a homlokomat. Nem volt sok időm, ez az idióta bármelyik pillanatban rám találhatott.

     Izzadva ültem fel az ágyban. Már megint az a gyerekhang beszélt álmomban, aki már kétszer is zaklatott. Le kellett mennem egy pohár vízért, mert úgy éreztem magam, mint aki kifáradt. Szép lassan kicsusszantam Hazza karjaiból, magamra kaptam a szekrényajtón lógó köntösöm, majd levánszorogtam. Épp, hogy töltöttem magamnak egy pohárba innivalót, halk koppanást hallottam az ajtó felől. Odamentem, majd félve kinyitottam. Danielt találtam a lábaim előtt heverve.

- Úristen, mit csinálsz te itt?!- azonnal felkaptam és a kanapéhoz vittem.

Szinte alig élt, tele volt sérüléssel, tiszta hideg volt, a haja homlokára ragadt az izzadságtól és úgy pihegett, mint aki lefutotta a maratont.

- Figyelmeztetnelek kell!- suttogta. Furcsán néztem rá, mire folytattam.- A Kereső meg akar ölni, Téged és a Kiválasztottat.

- Honnan tudsz te erről? És mégis ki az a Kereső?!

- Az most mellékes, hogy honnan, de vigyázzatok! A Kereső, nem más, mint Patrick...

27. Izzás

Hello :)
Újra itt vagyok, s habár még tegnap akartam jelentkezni az új résszel, sajnos nem értem el odáig :/ ha minden igaz, ebben az évben még szeretnék eggyel  jelentkezni :)
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a 15(!) feliratkozót és sok cserét!
Az 5900 megjelenítéstől pedig egyenesen oda, meg vissza vagyok. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy milyen sokat is jelent ez nekem! Nagyon szépen köszönöm! 
Egy újabb figyelmeztetés, ebben is lesz egy kis romantika, viszont a végén kezd beindulni a fantasy része! A többi fejezetben rengeteg kitaláció és természetfelettiség lesz! 
Amikor látom, hogy írtok vagy feliratkoztok, mindig megered a nyelvem, de ilyenkor nem tudom, hogy is köszönhetném meg igazán... :/ jah és bocsi a helyesírási hibákért, szerintem tele van vele :D
A lényeg, hogy nemsokára jelentkezem, addig is olvassatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel! De ne feledjétek, semmi sem kötelező!
Ölel, s Csókol Titeket,
Bebyxx


   Még sosem éreztem magam így. Teljesen feleslegesen akadtam ki, hiszen Harrynek a lány, a testvére. Hát persze, jobban belegondolva, eléggé hasonlítanak egymásra és még csak nem is csókolták meg egymást. Csak álltak, -na meg ültek- egymás mellett bárminemű érintés nélkül. Valószínű, hogy ha annyira egymásba lettek volna ha szerelmesedve, elválaszthatatlanul csüngenének, még mindig.

- De, akkor kiről beszéltél a színpadon?- kérdeztem, miközben karomat összefűztem a melleim előtt. Bárcsak ne szóltam volna semmit, ugyanis ismételten leégettem magam előtte.
- Hát Rólad! Mégis kiről másról?!- magához húzott, majd homlokát az enyémhez döntötte. Suttogva folytatta tovább, hogy csak én hallhassam. Igaz, hogy mást nem láttunk a környéken, de nem hiányzott a lebukás.- Nem érdekel, hogy honnan jöttél! Beléd szerettem, és ha te ez vagy, akkor így fogadlak el! Oké?!
      Halványat bólintottam, s szinte el sem hittem, hogy valóban igazat beszél. Nem értettem, hogy hogyan fogadhatott el ilyen gyorsan. Valahogy éreztem, hogy Ő más... Teljesen különbözik a többi emberi lébytől... Ha nem kéne elvégeznem a Küldetést, netán ha ember lennék, szinte biztosra veszem, hogy vele élnék. Harry csodálatos ember és szívből sajnálom Kierát, hogy ott hagyta.

- Van valami baj? Kicsit, mintha elvesztél volna a gondolataidban...- simított végig az arcomon.

Megráztam a fejem és a további elmélkedés helyett inkább megcsókoltam.

     Abban a pillanatban eszméltem fel, hogy mennyire is hiányzott. Szorosabban húztam magamhoz, mert vágytam Rá. Teljes mértékben ki tudtam zárni a külvilágot, ha velem volt. Valószínűleg Ő is hasonlót érzett, ugyanis lehunyt szemekkel csüngött rajtam. Nem csak szó szerint, hanem egyébként is... Rám hagyta az irányítást, hagyta, hogy én cselekedjek. Szép lassan haladtunk, de egy idő után megunta a tempót és a korláthoz szorított. Derekamat erősen fogta, mégis gyengéden. Néhol még érzékeny volt a bőröm, de egyáltalán nem fájt, ahogy hozzám ért.
- Ugye még ma éjszaka visszajössz hozzám?- érdeklődött két puha csók közt, én pedig egy szorítással a karján adtam választ.- Akkor ezt majd folytatjuk! Most viszont...
-... vissza kell mennünk, tudom! Nem akarok holnap is a címlapon vigyorogni!- miután elengedett, kiöltötte rám a nyelvét. Nevetve mentem utána, de amint beértünk a hírességekkel teletömt helységbe, kezemet kicsúsztattam az övéből.
     Oda mentünk a többiekhez, akik kissé furán néztek ránk. Feltűnt nekik, hogy mindketten kirohantunk, majd egyszerre visszatértünk. Egy ideig mindenki csak némán meredt ránk, de aztán Niall felbátorodott és rá is kérdezett a dologra.
- Lehet, hogy csak én vagyok ilyen nehéz felfogású, hogy nem értem, de először semmi sincs köztetek, megjelenik egy kép rólatok, de mégsem vagytok együtt az interjú miatt, utána mégiscsak összejöttök, majd egy ismeretlen ok miatt megint nem beszéltek egymással, most meg hirtelen mindketten eltűntök, s egyszerre jelentek meg újra. Szóval most akkor mi van? Együtt jártok vagy sem? Kezdek belefáradni a köztetek levő kapcsolatba!- egy szuszra mondta el az egészet, aminek hangos kacagás lett a vége.

- Tulajdonképpen...- kezdtem bele- számunkra is bonyolult, ne aggódjatok, egyelőre még mi sem tudjuk, hogy mi van... De arról biztosíthatlak Benneteket, hogy amint lesz valami, Ti lesztek az elsők, akik tudni fognak róla!- zártam le egy mosollyal az ügyet.
- Akkor megyünk ünnepelni?!- szólt Harry, mire mindenki nagyot bólintott.
      Mivel tulajdonképpen Niallel jöttem, muszáj volt vele is távoznom. Az igaz, hogy legszívesebben Harold karján lépdeltem volna az autóba, de mindenkinek jobb volt így. Nem volt rá szükségem, hogy a média megint a szájára vegyen. Nekem éppen megfelelt a legjobb barátnő és lelkitárs szerepe.
Az autóban valahogy véletlenül a bongyorka mellé kerültem, amit jelenleg nem bántam annyira. A limuzin lassan rákanyarodott a négysávosra, majd elrepített minket London egyik legnevesebb pub-jába. Ott már nem voltak kamerák, nem kellett annyira a protokol szerint viselkedni. Persze számítani kellett a szemfüles újságírókra is, épp ezért parkoltunk le a hátsó bejáratnál. A fiúk kiszálltak, amíg a lányok átvedlették az estélyi ruhát. Először aggódni kezdtem, hogy nekem nem lesz lazább ruhám, de Perrie biztosított róla, hogy rám is gondolt.
     Mikor mi és a fiúk is készen lettek, a hátsó ajtón osontunk be. A biztonságiaknak még csak be sem kellett mutatkozni, mert látszólag elég jól ismerték Hazzát. Az első utunk a fülledt szórakozóhelyen a pult megközelítése volt. Még csak most léptünk be, de máris melegünk lett. Hálát adtam a barátnőmnek, hogy egy nyakba akasztós csillogó felsőt és egy rövid szoknyát aggatott rám. Eddig is bíztam, de most megfogadtam, hogy ezután is megbízom benne.
- Szívem mit iszol?- duruzsolta a fülembe Harry.
- Amit te!- üvöltöttem, hiszen a zene miatt nem lehetett nagyon kommunikálni a helyiségben.
Mi helyet foglaltunk addig, amíg a fiúk kihozták nekünk az italokat. A sarokban üresedő hosszú asztal székeit hirtelen elfoglalta tíz hangos, bulizni vágyó fiatal, akik nem kevéssel támogatták az italfogyasztást.
     Először koccintottunk valami borzalmasan erős löttyel, majd mindenki a saját kis innivalóját választotta. Liam az "üdvözlőitalon" kívül nem ivott semmit, míg a lányok leginkább koktélt, a fiúk pedig sört fogyasztottak. Egy ideig beszélgettünk -ordibáltunk-, majd Harry bemutatta hivatalosan is a nővérét. Egyértelműen Styles vér csörgedezik benne, hisz amellett, hogy gyönyörű, nagyon kedves és szerethető. Nem sokáig élvezhettem azonban a társaságát, mert amint megszólalt egy elég jó ritmussal rendelkező szám, Harry felhúzott és a táncparketre húzott.
     Az első tíz számnál még normálisan, velem szemben tombolt, de egy viszonylag lassabbnál, már belém csimpaszkodott és erősen ölelt. Addig a pillanatig állta a sarat, de ott elszakadt a cérna. Ajkával az enyémhez közelített, s végül megtalálva azt, falta fel. Reménykedtem, hogy egy rajongó sincs a közelben, aki mindezt rögzíthetné. Szerettem Hazzát, na de mégsem akartam, hogy a mi kis titkunk egy ilyen baki miatt, csakúgy hipp-hopp kiderülne. Ha majd esetleg komolyabbra fordul a dolog, mindenképp közöljük a Directionerekkel, de addig sem fájdítjuk a szívüket holmi kis fellángolással.
      Az én kis hajasbabámon már láttam, hogy fárad, ezért visszahúztam az asztalhoz és vártam, hogy igyon. Ő ahelyett, hogy szépen leülve megtette volna, inkább az ölébe vont és szorított. Szorított, mint aki fél, hogy ott hagyom. Pedig sosem tettem volna meg, saját akaratomból. Átkarolta a derekamat, amíg magába döntött valami színtelen, szagtalan folyadékot. Utána ajkával a fülemet puszilgatta, harapdálta. Na ezt meg végképp reméltem, hogy nem látja senki sem.
     Pár erotikusabbra sikerült tánc, jó pár pohár alkohol és óriási mennyiségű önmegtartoztatás után, a csapat úgy döntött, hogy haza indul. A sofőr a közös házhoz szállított minket, ahová Gemma viszont már nem tartott velünk. Ő még viszonylag a buli elején hagyott ott minket, Harry szerint azért, mert ő már kinőtt ebből. Hát nem tudom, szerintem inkább nem ez az ő társasága, biztosan jobban feloldódna egy hozzá hasonló korú banda p

körében. Meg amúgy is, az ember sokkal jobban szeret bulizni a legjobb barátaival, mint ismeretlenekkel vagy éppen a testvéreivel, s annak baráti körével.
- Hova mész?- kapta el a kezem a göndör hajú szívtipróm, mikor megindultam a vendégszoba felé.- Te, ma éjszaka, ahogyan a jövőben mindig, velem alszol!- kacsintott, majd felkapott és elvitt a saját hálójába.
     Nem sok kellett neki, ledőlt az ágyra és máris aludt, ahogyan volt. Igaz, bennem is volt egy kevés, de legalább eljutottam a fürdőszobáig. Lezuhanyoztam, rendbe tettem magam, majd kilépve a szobába egyenesen a szekrényhez mentem. Harrynek itt is voltak ruhái, ezért kiválasztottam egy pólót és egy boxert, majd magamra kaptam őket. Lefeküdtem a bongyorka mellé és lehunytam a szemem. Mielőtt még elnyomott az álom, végiggondoltam a mai napot. Mosoly kúszott az arcomra, ahogy a bulira gondoltam, majd valamikor az elmélkedés közben elvesztem a fekete ködben.
       Immár harmadik reggele sem a nap sugara ébresztett fel. A hajasbaba puha csókokkal halmozott el, miközben halkan énekelt nekem. Elmosolyodtam, amivel elárultam magam, pedig szívesen hallgattam volna még az ébresztőt.
- Kérlek folytasd!- susogtam. Nem kaptam meg a dal folytatását, viszont kárpótlásul rengeteg kicsi puszit.
- Jó reggelt! Már a hasadra süt a nap álomszuszék!- végigsimított az arcomon, majd segített felülni. Kézen fogott és úgy kísért le a földszintre.- Skacok, mi elmennék Niallhöz Sissy cuccaiért...
- Oké, odaadom a kulcsokat!- állt fel az említett, majd egy zörgő csomót nyomott a kezembe. Elköszöntünk, majd bepattantunk a közös furgonukba, ami a garázsfeljárón árválkodott.
      Gyorsan dobáltam a motyómat a nagytáskába, miközben Hazzát a föld nyelte el. Majdnem megállt a szívem, amikor megfogta a derekamat.
- Te bármikor képes vagy rám hozni a szívbajt?!- nevettem, mert elkezdett csikizni és nem volt képes abbahagyni, még kérlelésre sem.
- Stacy, szeretnék valamit kérdezni tőled!- a hangja hivatalossá és komollyá vált, amitől kissé megijedtem. Maga elé fordítotott, majd a szemembe szökő hajszálat a fülem mögé tűrte.- Lennél.... Lennél hivatalosan is a barátnőm?
- Igen!- mosolyogtam és biztosításul megcsókoltam. Eléggé egymásba gabalyodtunk, de aztán megcsörrent a bongyorka telefonja.
       Muszáj volt elmennie próbára, így visszavitt a házhoz, ahol felvette a többieket. Kihasználtam a fiúmentes időt, kipakoltam a ruhákat, lezuhanyoztam, átöltőztem, végül pedig nekiálltam kaját készíteni. Mire haza értek, szörnyen jó illatok terjengtek a levegőben, amit meg is jegyeztek rögtön. A vacsoraidőnél jóval előbb álltunk neki az evésnek, mert már nem bírtak magukkal. Az étkezés végén mindenki megköszönte a kaját, majd ott hagyott a mosogatnivalóval. A lányok elköszöntek, s hazamentek, de Perrie itt maradt. A tányérokat szedte le, amíg én a konyhába mentem, hogy mosogatóvizet engedjek. Nem akartam azt a mosogatómasinát használni.
    A bongyorka egy pillanatra sem bírt leszakadni rólam, máris megtalált újra és magához húzott, majd megcsókolt.
- El kéne mosogatnom!- vigyorogtam, de sokkal szívesebben voltam Hazza karjaiban, mint a piszkos mosogatólében.
Hirtelen az enyelgésünket egy csörrenés zavarta meg. Azonnal szétugrottunk, és a nappali-ebédlő választónál Perrie állt ledöbbenve. Körülötte minden csupa üvegszilánk volt, a poharak miatt. Rémülten bámult, hol Harryre, hol rám, mi pedig vissza rá.
-Perrie, Perrie! Mi van?! Mi történt?- szólongattam, mert teljesen olyan volt, mint aki szellemet látott.
- Ti, ti, ti... Az előbb... Izzottatok!- próbálta kinyökögni a mondandóját.

26. "Adj egy kis időt..."

 Hello :) Szeretnék még most is kellemes ünnepeket kívánni :) Talán ez az egyik leghosszabb rész, igyekeztem, viszont tartalmilag borzalmas... :/ már most leszögezném, lesz ebbe poén, nevetés, szenvedés, szerelem is! :D Drága Kata, felhívom figyelmed, hogy talán a végén egy picit ezt is csöpögősnek fogod találni! 

És a többi.. Szóval: nagyon inspirálóan hatott rám a Karácsony, főleg, hogy megkaptam mindent amit szerettem volna ;) de talán az egyik legszebb pillanat az volt, mikor én adtam át az ajándékaimat :) És nektek mit hozott a Jézuska? :) 

Természetesen az újabb olvasónkat is köszöntöm, remélem sikerül bepótolnod az elmaradt részeket :)

Csókollak, s ölellek Titeket,

Bebyxx

    Legszívesebben visszaszívtam volna azokat a szavakat, amikkel elszúrtam a pillanatot. Azokat a csodálatos perceket rontottam el, amiket talán sohasem tapasztalhatok meg még egyszer. Haragot éreztem magam iránt, bár örültem, hogy nem kell tovább titkolóznom, ugyanis ezzel a mondattal lavinát indítottam el. Az igazság lavináját. 

    Lehunytam a szemem, hogy próbáljam meggátolni a könnyek kibukkanását, de még így sem sikerült. Amint felpillantottam és Harryre néztem, láttam a tekintetében a kétkedést. Talán még hülyének vagy elme-roggyantnak is nézett.

- Stacy... Valami baj van?  Minden rendben van? Tudtam, hogy el kellett volna vinni a kórházba... Gyere!- felállt, majd a kezét nyújtotta. Teljesen úgy nézett ki, mint aki minden egyes általa kimondott szót komolyan gondol.

- Nem Harry, nem viccelek és nincs semmi gondom... Elmesélek mindent, gyere... Mindent meg fogsz érteni...- elkaptam a kezét, majd lehúztam magam mellé.

     Egy ideig csak ültünk egymás mellett, végül pedig bólintott nekem. Sürgetett, hogy kezdjek bele a mondandómba. Nagyokat nyeltem és kerestem a megfelelő kezdést, de nem igen találtam.

- Mond már, kérlek siess...

- Szóval... Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogunk ülni és én el fogok Neked mesélni mindent... Akkor kezdjük a legelejéről: körülbelül kettőszáz- kétszázötven éves lehetek, kint a világűrben születtem, egy Metal Country nevezetű helyen. Fajunkat talán űrlényeknek lehetne nevezni a legpontosabban. Fehér, tejszínű testünk van, sok szemmel és csápokkal a fejünkön. Rendkívül fejlett "kutatóink" vannak, akik kifejlesztettek az emberekhez hasonló robotokat. Ezekbe bújva, majd rájuk csatlakozva vagyunk képesek itt, a Földön élni. Leginkább csak ide-ide látogatunk és csodáljuk őket, azonban én most nyomós okkal szálltam le. A fajunk nemsokára kipusztul, ha nem indítjuk be a gépet, amivel szaporodni tudunk. Már készen van, akár bármelyik pillanatban indulhatna a "gyártás", de a helyzet nem ilyen egyszerű... Csakis egy EMBER tudja működésbe hozni. Arra vagyok hivatott, hogy megtaláljam ezt a valakit. Ez az én küldetésem, a Nagy Küldetés... 

    Nagyot fújtam, mikor befejeztem a mondanivalómat. Nem tudtam, mit gondolhat rólam ezek után. Válaszra vártam, de csak meredt maga elé, s nem szólt egy szót sem. Tekintete üveges volt, úgy nézett ki, mint aki teljesen máshol jár lélekben.

- Harry, mondj valamit... Harry, kérlek ne haragudj rám... Sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de nem is tudtam, hogyan kezdjek neki...

- Ha most nem szólod el magad, sosem mondod el. Ugye?!- rám nézett, egyenesen a szemeimbe. Borzalmas dolgokat láttam benne. A legrosszabb mégis az üresség, fájdalom és csalódottság volt.- Ezt nem hiszem el... Ez egyszerűen lehetetlen! Ezt nem mondod komolyan, most csak viccelsz! Ugye, csak viccelsz?!

- Nem, sajnos nem- válaszoltam lehajtott fejjel. Egyrészt megkönnyebbültem, másrészt bántam, amiért elmondtam az igazságot.

- Adj egy kis időt, jó? Hagyj magamra, hogy átgondolhassam a dolgokat... Most menj!

     Fogalmam sem volt, hova is mehetnék, épp ezért még hezitáltam egy ideig. Harry észrevette a tétovázásom, s a farmerzsebéből előhúzva egy pénzköteget nyomott a kezembe. Rögtön rájöttem, hogy szeretné, ha egy szállodában tölteném az éjszakát. Niall az egyik legjobb barátja, de érthető, hogy nem feltétlenül gondolta megosztani vele, ki is lennék igazából. Szó nélkül lépdeltem le a lépcsőn, majd libbentem ki a bejárati ajtón. Fogtam egy taxit, és elszállítattam magam a legközelebb hotelbe. A pénzt a pultra raktam, majd a kulcsokat a kezembe véve felmentem a szobámba. Az első benyomás alapján is a legpuccosabb szállodát sikerült kifognom. Ebben a pillanatban azonban nem a kényelem számított... Inkább belezuhantam a pihe-puha ágyikóba és lehunytam a szemem. Nem akartam az előbbi vallomásomon szomorkodni, csak aludni lett volna kedvem. Mégsem sikerült felhőtlenül a tervem, ugyanis a dallam, amelyre elaludtam, a saját zokogásom egyenletes zümmögése volt.

     Viszonylag hosszú idő óta ez volt az első reggel, amikor a napsugár helyett az esőcseppek periodikus koppanása ébresztett. Álmosan ültem fel, majd dörzsöltem meg a szememet. Lassan a fürdőszobába mentem, s próbáltam valamiféle normális kinézet varázsolni magamnak. Nem voltam jó formában, főleg, hogy ruhásan, mosatlanul hajtottam álomra a fejem. Lezuhanyoztam, azután pedig újra visszahúztam az előzőleg viselt ruhámat. Ujjaimmal végig fésültem a grabancomon, vizet lötyköltem az arcomra, az ágyra ültem és vártam. Vártam, csak éppen fogalmam sem volt, mire is tulajdonképpen. Talán még fél órája sem kuporogtam ott, mikor már nyúltam is a telefonom után. Nyomban eszembe jutott a tegnap; Patrick, a sérülések, Harry, a vallomás és a szüntelenül folydogáló vízcseppecskék az orrom mellől.

     Feloldottam a zárat, kikerestem Perriet, majd felhívtam. Szinte teljesen kicsengett, mire egy mély férfihang, feltehetően Zayn dörmögött bele.

- Perrie Edwards telefonja, haló, tessék!

- Szia, Stacy vagyok... Ha felébred, átadnád neki, hogy jöjjön a Harry lakásához legközelebbi hotelbe? Előre is köszi, ne haragudj a zavarásért! Szia!- még azelőtt letettem, mielőtt kérdezhetett volna valamit.

    Hátradőltem és kifújtam az addig benntartott levegőt. Csak én lehettem olyan szerencsétlen, hogy az az egyetlen lény, akinek elmondhattam volna a bajom, éppen élete legszebbik pillanatai közül élte meg az egyiket. Nem irigyeltem, de most én is szívesen lettem volna Harold karjaiban.

     Vagy jó egy óra múlva kopogtattak. Reménykedve ugrottam fel, majd száguldottam át a szobán, egészen az ajtóig. Sietve nyitottam ki az ajtót, s széles mosollyal ajándékoztam meg a vendégemet.

- Azt hittem sosem érsz ide... Nem tudtál kicsit gyorsabb tempóra kapcsolni?

- Drágám, tudod hány szálloda van a mi kis Harrynk laskása közelében? És tudod hány háza van?- csípőre tett kézzel kért számon, bár a végére már mosolygott, s tudtam nem gondolja komolyan a leszidást.- Mesélj, miért is vagy itt... Zayn azt mondta, kibékültetek...

- Úgy volt, és már majdnem le is feküdtünk, mikor a lelkiismeret furdalás mardosni kezdett. Megállítottam és bevallottam neki, hogy nem vagyok ember. Aztán már megbántam, de vissza nem tudtam vonni a szavaim... Így hát elmesélem neki mindent, ő pedig időt kért. Kezembe nyomott egy köteg pénzt, jelezvén, töltsem az éjszakát másutt. Nos, ennyi...- meséltem el könnyekkel küszködve, miközben beinvitáltam.

- Te nagyon hülye vagy! Most minden rendben volt, te meg elszúrtad... Jaj te lány..- sóhajtott, miközben magához húzva vigasztalt.

     A nap további részében is ott volt velem és persze minden második mondatában elhívott magukhoz. Szívesen mentem volna, egyébként is utálok egyedül lenni, de nem akartam őket zavarni, így hát maradtam egyedül. A hajasbaba még csak üzenetet sem írt, ami kissé bosszantotta, de legfőképpen elszomorított. Vajon gondolkodott rajta? Vagy még csak eszébe sem jutottam? Vagy éppen teljesen hülyének néz? Ezernyi kérdés kavargott a fejemben, amik nem feltétlenül segítettek az elalvásban.

      Ismételten másra ébredtem a napsugarak helyett. Most viszont az eső szerepét átvéve, Louis gondolta, hogy visszahív Álomországból. Mérgesen nyúltam a telefonomért, ami kitartóan zörgött mellettem.

- Jó reggelt, csak nem aludtál?!

- De, képzeld Louiskám, aludtam...- szóltam, talán gorombábban, mint szerettem volna.- Mondjad csak, ha már felébresztettél..- nyögtem, majd feltápászkodtam, az ablakhoz léptem, hogy beengedhessem a friss oxigént.

- Tudod ma este lesz egy díjátadó, amire hivatalosak vagyunk... És hát mindenkinek van partnere kivétel Niall-nek. És hát arra gondoltuk, hogy elkísérhetnéd te... Ő szentül meg van győződve arról, hogy még mindig nem bocsájtottál meg neki... Ezért nem mert elhívni...

- Dehogy haragszom Rá... Nagyon szívesen elkísérem... És Harry... Harry kivel jön?

- Nem tudom Stacy... Akkor majd megyünk érted... Szia!- rögtön elterelte a témát, majd lenyomta a telefont, mielőtt újra Róla kérdezősködhetnék. Éreztem, hogy valamit elhallgatnak előlem, de arról fogalmam sem volt, miről is van szó.

       Összeszedtem magam, a néhány holmit, ami nálam volt, lerendeztem a szobát, majd a maradék pénzből taxit hívtam és vásárolni mentem. Elhívtam Perriet is, aki örömmel kísért el. Nem akartam nagy feltűnést kelteni, de így is volt egy- két rajongó, aki felismert és információt vagy éppen autogramot kért tőlem. Nagyot csodálkoztam, amikor egy Haroldról készült képet nyomtak a kezembe.

- Ma este ugye elkíséred a díjátadóra?- a lány csillogó szemekkel tekintett rám, pedig a Harry által adott interjú alapján mi csak barátok voltunk. Ami most a jelen helyzetben talán igaz is volt.

- Ott leszek, de nem én kísérem Őt... Amint nyilatkozta, mi csakis barátok vagyunk, semmi több...- halványan rá mosolyogtam, de belül a lelkemet szétmarcangolták a könnyelműen kiejtette szavak. Barátok?! Talán már az sem.- Ne haragudjatok, de sietnem kell! További szép napot, remélem még találkozunk! Hello!

    Beültem egy kávézóba, aztán dobtam egy üzenetet a barátnőmnek a hollétemről. Kértem két jegeskávét, és hátradőltem a fotelbe.

- Szia drágám! Jobban vagy már?- ült le velem szemben, miközben megszólította a kezem. Jól esett, hogy ennyi idő sem tudta tönkre tenni a barátságunkat.

- Hát most ez a kivel-is-megy-Harry-dolog kicsit összezavart.... Azóta sem hívott... Lehet hogy ennyire kiakasztottam?- néztem kétségbeesetten.

- Ne törődj vele, ma este olyan csinos leszel, hogy a fiúk ecetet fognak pisilni utánad! Teszek róla!- kacsintott. Elfogott a természetes és jóleső nevetés, amitől majdnem lefejeltem az asztalt.

     A napomat megint a vásárlás, a csevegés, és a készülődés foglalta le. Miután végeztünk a boltokban, s meg lett mindkettőnk ruhája, a közös házba indultunk. Mindketten lefürödtünk, hajat mostunk, majd végül bebugyolálva ültünk az egyik vendégszobában. Egymást kisminkeltük, felöltőztettük, és a frizuráinkat is elkészítettük. Végül egymásba karolva lépdeltünk a földszint felől, ahonnan nevetések és vidám hangok szűrődtek. Mikor leértünk, mindenkinek elállt még a lélegzete is.

- Gyönyörűek vagytok! Örülök, hogy a partnered lehetek!- lépett hozzám Niall, majd megölelt. Kedves gesztus volt tőle, de egy mosollyal tudtam csak viszonozni. Ha boldogan visszaölelem, elárultam volna a kis bongyort.- Indulhatunk?- kérdezte nem sokkal később. Már majdnem megkérdeztem, hogy hol van a göndör hajú barátjuk, de inkább megtartottam magamnak. Szó nélkül karoltam belé, majd teljes szinkronban indultunk az ajtó fele.

      Az út nagyon vidáman telt, alkalmam volt jobban megismernem Louis, és Liam újdonsült barátnőjét is. Egyáltalán nem olyanok, mint ahogyan a média beállítja őket. Sokkal kedvesebbek, aranyosabbak, na meg persze szerethetőbbek. Az autó lassan befordult a rendezvény helyszínére, ahol szépen lassan mindannyian kiszálltunk. Én Niall után jöttem, aki lovagiasan nekem nyújtotta a kezét, s kisegített, megelőzvén a hatalmas orra bukásom. Mosolyogva karoltam bele újból, miközben végig sétáltunk a vörös szőnyegen. A fotósok kattintgatták a fényképezőjüket, a riporterek felől pedig kérdések záporoztak felénk. Próbáltam mosolyogni és helyeselni, mikor a szöszke nyilatkozott a ''kapcsolatunkról".

- Stacy és én csakis barátok vagyunk, semmiféle viszony nincs köztünk. Valóban igazat mondok, hiszen vannak lányok, akikkel mostanában randizgattam. Nekik üzenem ezúton is, nem csaptam be őket, Sissy és én...- a többit már nem észleltem, ugyanis a megszólítás rögtön a Styles gyereket idézte elő.

     Szemem benedvesedett, és borzalmasan kezdtem érezni magam. Suttogva jeleztem Niallnek, hogy induljunk, mielőtt ennyi ember szeme láttára fogok összecsuklani. Bevezetett az előtérbe, ahol megvártuk a másik három  párt. Addig is volt időm végignézni a csodálatos berendezésen. Minden arany és sötétzöldben pompázott. A szöszke elment pezsgőért a büfébe, miközben én ide-oda topogtam. Kellemetlenül éreztem magam, és úgy gondoltam nem vagyok ide való. A többiek elűzték a rossz érzést, mikor szinte körbe vettek. Mindenki megkapta a saját poharát és koccintottunk a leendő díjukra. Éppen belekortyoltam az aranyszínű italba, mikor egy angyali hang megszólalt a hátam mögül.

- Meg se vártatok?! Hát szép, mondhatom!- ellépett mellettem, de még csak észre sem vett. Felkapta a saját adagját, ivott, de kerülte a pillantásom. Még egy poharat vett el, majd odanyújtotta a mögülem lévő lánynak.

     Természetesen Harry Styles nem érkezett egyedül! Ugyan, mit is várnánk tőle?! Gyönyörű lányt hozott magával. Olyan szintű féltékenység tört rám, hogy nem bírtam rájuk nézni. Lehörpintettem a pezsgőt, Niallhöz hajoltam, majd a fülébe susogtam:

- Nem ülhetnénk le?

- Dehogynem!- válaszolt, majd a többieknek is bejelentette távozásunkat.

     Helyet foglaltunk, és halkan beszélgettünk, amíg nem jöttek a többiek. A véletlen műve vagy így rendezték, nem tudom, de Harry éppen mellém került. Próbáltam az ír srác felé araszolgatni, de még így is vészesen közel volt a combom az övéhez. Direkt a másik irányba dőltem és néztem, mindig kerülve a bongyorkát.

   A díjat megnyerték, ami miatt lett nagy ünneplés. Ugráltak, kiabáltak és teljesen kikeltek magukból. Még sosem láttam őket ilyen boldognak és felszabadultnak. Az én arcomra is mosoly kúszott, s én a lányokat öleltem, akik lent maradtak velem. A fiúk miután felmentek a színpadra és átvették a díjat, feléjük nyújtották a mikrofont. Harry megragadta, majd beszélni kezdett.

- Kedves Nézők, díjazottak! A banda nevében szeretném megköszönni a díjat... Nagyon jólesik nekünk, hogy ennyien és ennyire szeretnek minket. Most pedig én magam is szeretnék hálát mondani valakiknek. Természetesen a fiúknak- mutatott a mellette álló bandatagokra-, de a családomnak és egy lánynak is. Egy NAGYON különleges lánynak.- felénk pillantott, mire a vele érkező csaj is elmosolyodott.- Már nagyon régóta tetszett nekem, de sajnos voltak kitérítő erők. Még mindig nem tisztáztunk teljesen a kapcsolatunkat, de rájöttem, semmilyen dolog sem szakíthat el tőle. Tehát köszönöm neki, mert ha Ő nem lenne nekem, én már rég nem élnék.

    Borzalmas rosszullét fogott el, újból. Ránézve a lányra hányinger kapott el, és muszáj volt levegőre mennem. Utat törtem, sűrű bocsánatok közepette, majd valami hátsó kijáraton keresztül kijutottam a szabadba. A karom borsódzott a hidegtől, de egy kicsit jobban lettem tőle. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy a könnyek utat törjenek. Nem érdekelt már, hogy a sminkem elfolyik, nem volt kinek tetszenem. A fiú, akiért erősen dobogott a szívem, az előbb vallott szerelmet egy másik lánynak.

- Mi a baj?- kérdezte egy földre szállt angyal. Annyira megijedtem, hogy majdnem átestem a korlát túloldalára.

    Nem akartam ránézni, nem akartam kommunikálni vele. Ő azonban közelebb lépett és végig simított a karomon. Érdekes izzás keletkezett köztünk, ami nagyon jó érzés volt. Nem akartam magamnak bevallani, továbbra is lefele bámultam.

- Azt kérdeztem, mi a baj!- lassan megfordított, majd a fejemet felemelte. Nem is értettem, hogy tud így hozzám érni, miután tudja ki is vagyok valójában.

- Ez komoly?! Még hogy baj?! Egy kurva szép csajjal az oldaladon jelentél meg, engem még csak észre sem vettél, nem is telefonáltál, pluszban még szerelmet is vallottál annak a lánynak. És ne tagadd, láttam hogy felénk néztél, mire a partnered mosolyogni kezdett...

- Stacy!- úgy röhögött, hogy alig bírt megszólalni. Csúnyán néztem rá, mert én egyáltalán nem poénból mondtam neki...- Ő Gemma, a nővérem!

25. Meggondolatlan tett

Sziasztok! Nagyon- nagyon sok szeretettel köszöntöm ismételten az új olvasókat! Most 13(!) rendszeres olvasóval büszkélkedhetem, ami minden képzeletemet felülmúlja... Amúgy tudok számolni, csak egy olvasó "titokban" iratkozott fel :) No igen, szóval nagyon köszönöm :) Ezen kívül szeretném köszönteni a névteleneket is, na meg persze rettenetesen örülök az 5100(!) oldalmegjelenítésnek is... El nem tudjátok képzelni, micsoda öröm ez nekem! Szinte ez tart életben ebben a borzalmas iskolában... Szóval tényleg nagyon köszönöm, és a megértéseteket is, amikor később jön a beígért rész... Még az idei évben mindenképp szeretnék 2-3 részt hozni, remélem be is tudom tartani :) Azt hiszem csak ennyit akartam, 
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, sok-sok ajándékot és jó olvasást kívánok Nektek,
Bebyxx 

     Egy hónapja, mióta a Földre érkeztem, hittem Patricknek. Úgy gondoltam, hogy csodálatos ember. Kedves volt és befogadott, majd eltartott. Megadott mindent, a telefontól kezdve a ruhákig. Miután bevallotta, hogy szeret, közeledett felém, nem utasítottam el, mert nem akartam megbántani. Nem voltam szerelmes, de tiszteletben tartottam. Nem akartam megbántani, így hát nem vallottam be, hogy inkább Harryre gondolnék barátomként, mint rá. Összeszűrtem a levet a legjobb barátjával és egy egész repülőtér szeme láttára aláztam meg. Valóban borzalmas dolgokat műveltem, de akkor sem kellett volna bántalmaznia. Kék-zöld foltok fognak megjelenni a testemen nemsokára, ha egyáltalán túl élem. Persze nem olyan súlyos a helyzet, viszont a fájdalom minden sajnálat nélkül járja át testem újra, s újra.
    Szememet csukva tartottam, egészen addig, amíg a fenekem meg nem érkezett egy addig még idegen és hideg felületre. Miután a kezek elengedtek, s ott hagytak, felpillantottam. Harry éppen az autó másik oldalára igyekezett, hogy elfoglalhassa a vezetőülést. Mikor meghallottam a bal oldalamról a zajt, amit a kinyíló, majd becsukódó ajtó okozott, oldalra akartam fordítani a fejem, de nem sikerült. Felnyögtem a fájdalomtól, ezért inkább próbáltam egyenesen kibámulni az ablakon.
- Kérlek ne erőltesd meg magad! Tudod mit?! Inkább meg se mozdulj! Elviszlek a kórházba, ahol majd kissé helyre pofoznak.
- Ne, kérlek ne!- kissé talán túl hamar cselekedtem, mert megint jelezni kezdett a testem. Az ijedtség miatt gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, ami nem tett jót a hasamon éktelenkedő sérüléseknek. Kezemet oda kaptam, majd szép lassan vettem újra levegőt.- Nem akarok orvoshoz menni... Ha rendben akarsz tudni, vigyél Niallhöz, majd ő viseli gondom.- mondtam kissé halkabban és lassabban, de most nem néztem rá.
    Fél szemmel azért érzékeltem, hogy bólint, majd rátapos a gázpedálra és elhajt. Direkt nem vezetett gyorsan, és minden egyes buckán vigyázva hajtott át. Rendkívül figyelmes volt, ami legbelül tetszett. Hiányzott már az én Harrym.
- Ez nem Niall háza! - szóltam meglepődve, mikor megállt az autó, egy addig számomra ismeretlen környéken. Harry szó nélkül kiszállt és az autó előtt átsétált az én oldalamra.- Hova hoztál? Elraboltál?- kérdeztem, miközben lazán kiemelt a kocsiból és elindult velem befelé.
- Ez az én lakásom, és igen elraboltalak...- kacsintott egyet, majd becipelt egy kanapéval és bőrülésekkel ellátott helyiségbe. Letett az egyikre, majd leült velem szemben, egy másikra.- Most beszélgetni fogunk!- kijelentése egyszerű, mégis parancsoló volt.
     Ettől féltem én... Mi lesz, ha mindent tudni akar, s nekem pedig el kell mondanom?! Nem hazudhatok neki.. Az érzéseimről és a mai délutánról fog kérdezni, és ahogy őt ismerem, ki fog belőlem húzni mindent. Félve, ámbár kíváncsian bólintottam, jelezvén, hogy semmi kifogásom ellen. Most úgy őszintén, mi mást mondhatnék?! Emellett a fiú mellett csakis helyeselni és bólogatni van erőm. Teljesen megbabonáz, és azokkal a zöld szemekkel elveszi a maradék csöpp kis erőmet is.
- Akkor kezdjük a legelejéről... Kérlek ne haragudj rám! Gondoltam jó ötlet, ha ajándékokkal halmozlak el, majd elviszlek vacsorázni. Tudom, hogy meg kellett volna mondanunk, de úgy gondoltam, hogy elég volt ennyi idő. Niall segített, de nem tartotta jó ötletnek, és mindig téged védett!
- Niallre nem lehet haragudni...- jegyeztem meg halkan, de ahhoz túl hangosan, hogy Ő is meghallja. Kíváncsian és kissé szomorúan nézett rám, mire még hozzá tettem- És Rád sem tudok...
- Tessék?- szeme felcsillant és az időközben lehajtott fejét újra felemelte.
      Gyermekes viselkedésen elmosolyodtam és legszívesebben megszorongattam volna. Kár, hogy minden porcikám ordított, mikor valamihez hozzá ért. Pat jól elintézett, az kétségtelen.
- Igen... Gyönyörű csecse-becséket kaptam a héten, és hát.. imádom a szöszkét, de titkon talán számítottam és vágytam is rá, hogy Tőled kapjam... Nem tudok Rád haragudni Harry!- a végén egy szerény mosolyt is elengedtem, amitől látszólag teljesen odavolt.
Közelebb jött hozzám, letérdelt elém, majd szájával finoman az enyém fele közelített. Nem sietett, nem akart rögtön magának. Pár milliméterrel az ajkaim előtt megállt és várt. Várt rám, hogy döntsek mit akarok. Minden habozás nélkül hajoltam közelebb, annyira, hogy már az arcunk minden porcikája összeért. Kicsiny csókokat leheltem a szájára, most először irányítottam én. Kezemet felvezettem a hajába, göndör fürtjeit az ujjaimra csavartam. Ő sem volt rest, újra a karjaiba kapott és elindult velem az emelet felé.
     Épp, hogy belökte a szobaajtót, valaki csengetett. Morogva tett le az ágyra, majd elszakadt tőlem és elindult visszafele.
- Mindjárt elintézem... Sietek vissza!- még egy utolsót rám mosolygott, majd eltűnt. Nem ültem egy helyben, inkább feltápászkodtam és nagy nehezen megkerestem a fürdőt. Odalentről hangos nevetés, és beszéd hallatszott. Biztosan a többi fiú érkezett meg, így legalább lesz időm rendbe tenni magam. A tükörbe nézve szinte megijedtem. Borzalmasan néztem ki... Az egyik szekrényben találtam törölközőt, így hát gondoltam megfürdök.
     Lehúztam magamról a ruhát és belenéztem a tükörbe. A látvány elkeserítőbb volt, mint először gondoltam. A karomat már most véraláfutások keretezték, az oldalamon hosszú sebek húzódtak, melyekre alvadt vér száradt, arcomon még meglátszott az erős pofon piros helye. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mikor belegondoltam, hogy a csodás testből mit tettem. Nem sajnáltattam sokáig magam, inkább beálltam a zuhany alá és folyatni kezdtem a meleg vizet. Csípte a sebemet, de próbáltam nem gondolni erre. Először jó ötletnek tűnt, hogy megmossam a hajamat is, de miután fele a kezemben maradt, elment tőle a kedvem. Ahogy Patrick megtépett, szörnyű sebek maradtak fejemen, miközben a hajszálaim nagyobb része kihullt.
     Ruha hiányában visszahúztam az előzőt, megszárítottam a maradék hajam, majd szép óvatosan araszolt lefele a lépcsőn. Négy kíváncsi szempár szegeződött rám, de legelőbb Niall pattant fel, hogy üdvözölhessen.
- Jajj Stacy, annyira aggódtam érted... Hol jártál? Jól vagy?- bólintottam, bár nem igen hitte el. Amint végig nézett rajtam, és tekintete megakadt a kezemen levő vörös nyomokon. Megcsóválta a fejét, de inkább nem firtatta tovább. Bár én már tudtam, nem fog ennyiben maradni ez a beszélgetés.
- Ti hogy-hogy itt vagytok?- néztem mosolyogva a többiekre.
- Megzavartunk valamit?!- kacsintott Louis, akit nem sokára oldalba vágott Zayn. A többiek is röhögve forgatták a fejüket köztem és Harry közt. Én sem bírtam megállni kuncogás nélkül, és végül a bongyorka mellkasának dőlve nyugodtam meg.
- Örülünk, hogy minden megoldódott köztetek... Tiszteljük Patricket, amiért ilyen jól viselte a helyzetet...- szólt Liam.
     Harry cinikusan felnevetett, én pedig elámultam, hogy mindent tudnak. Na persze, a tegnapiból már gondolhattam volna, de akkor túlságosan mérges voltam az épeszű gondolkodáshoz.
- Valamiről lemaradtunk?!- kérdezte meg Zayn aggódó pillantással. Harold vonakodva pillantott rám, de én bólintással jeleztem, hogy felőlem beavathatjuk őket, így hát a göndörke elmesélt mindent töviről-hegyire.
     A fiúk miután végig hallgatták a mondanivalónkat, szörnyülködtek egy sort, elmentek és nem zavargolódtak tovább.
- Akkor hol is tartottunk?!- lépett mögém Harry, miközben mosogattam. Természetesen nem maradhattak étel nélkül, így főznöm kellett nekik. Még mindig sokkal jobban főzök, mint Kiera, az egyszer szent, még Niall szerint is, aki amúgy minden kaját megevett.
- Meggyógyítottál néhány puszival!-mosolyodtam el, miközben hátra dőltem. Illata megint csak elbódított, ahogy már sokadszorra.
- És szeretnél újra meggyógyulni?
- Mindenképp!
     Hátra fordultam, kezemet összekulcsoltam a nyakában, majd szorosan hozzá bújtam. Ő újból felkapott és felcipelt az emeletre. Megint csak az ágyra döntött és csókolgatni kezdte a nyakamat. Kezével simogatott, a felsőm alsó részét gyűrögette, azonban én is megszabadítottam időközben a pólójától, s meztelen felsőtestét cirógattam. Egyre jobban bemelegedett és már majdnem lehúzta a felsőm szélét, mikor megállítottam a kezét. Igaz, hogy nagyon jó, bizsergő érzés volt, mikor a testrészeink találkoztak, de nem csaphattam be ennyire. Nem akarhatott engem, egy űrlényt...
- Nem akarod?! Mondtam, tudok várni Rád!
- De, de akarom... De nem lehet....
- Dehogynem Stacy... Senki sem tilthatja meg, felnőtt emberek vagyunk... Azt csinálunk, amit akarunk... Ha nem szeretnéd, hát azt mond, ne keress kifogásokat...
- De hidd el Harry... Nem lehet!- a könnyeim is kifolytak, amiket próbált rögtön eltüntetni.
- Nah és mi az a nagy indok?!- kinevetett, ami nagyon rosszul esett, de mikor kimondtam az azt követő mondatot, kiguvadtak a szemei és némán meredt rám.
- Harry, én nem vagyok ember...

24. "Takarodj a házamból!"

Sziasztok Bogárkáim!
Végre elkészült a várva-várt rész... Már amennyire az volt :D Na igen, először is sajnálom, hogy csak most tudtam hozni! Most rögtön beígérném, hogy a héten kárpótollak Benneteket, de ez sajnos nem fog menni... :/ A héten tíz dolgozatot írok, ugyanis a tanároknak eszükbe jutott, hogy nincs jegyünk :S Nah nem untatlak Titeket... Köszönöm a kommenteket, és köszöntöm az új feliratkozót is. Természetesen a névtelen olvasókat is :) És már csak egy dolog: Nem szeretnék több blogot nyitni, inkább ebbe olvasztanám bele... Ezért az After Dark is ide fog költözni, amint befejezem ezt a történetet! Remélem tehát, hogy a későbbiekben is velem tartotok majd :)
Ölel, s Csókol Benneteket
Bebyxx
  

    Másnap reggel elég csapzottan ébredtem.. A tegnap esti smink még helyenként az arcomon maradt, a rászáradt könnyekkel egyetemben, a hajam pedig csapzottan, néhol még vizesen tapadt a bőrömhöz. Nem csak a kinézetem, hanem a lelkem is ugyanolyan borzalmas állapotban volt. Az erőm visszatért, bár még nem teljesen. Az éhséget viszont nagyon is éreztem. A gyomrom hangos korgással jelzett, én pedig örömest teljesítettem kívánságát. Miután felkaptam magamra egy lenge köntöst, majd a fürdőbe mentem és rendbe tettem magam, végre leosontam a konyhába is. Lent nem találtam senkit, ami nem is volt olyan nagy baj. Senkivel sem volt kedvem cseverészni a tegnap történtekről. Inkább kinyitottam a hűtőt, valami finomság reményében. Semmi ehető dolgot nem találtam, ezért inkább a mirelit kaja mellett döntöttem. Feltártam a mélyhűtő titkait, amik közt rögtön megakadt a szemem egy doboz fagyin. Csillogó tekintettel nyúltam érte, majd pillanatok alatt kerestem hozzá kanalat is. Felültem a pultra és felpattintottam a doboz tetejét.
    Csodálkozva meredtem a félig kifogyott fagyira és a benne levő kincsre. Nem értettem, miért is van egy ékszeres doboz a fagyiba rejtve... Háromszor vettem ki, majd tettem vissza, azzal az indokkal, mégsem lehetek ennyire kíváncsi, hogy más dolgai közt kotorásszak. Végül is inkább kitettem a pultra és enni kezdtem a csokis finomságot. Nem tehettem semmit a természetem ellen, végül muszáj volt kinyitnom. Egy fehér papír csücsült a tetején, az alján viszont egy gyönyörű nagy gyémánt, nyakláncra fűzve. A szemeim is kikerekedtek, amikor az árára gondoltam. Megint csak nem akartam- vagyis talán még is- kinyitni a levelet, de sikerült.

Kedves Stacy!

Reménykedtem benne, hogy Te leszel olyan éhes, hogy a mélyhűtőben kotorássz... Szeretnék bocsánatot kérni a tegnap miatt, nagyon elszúrtam, pedig hidd el, nem így terveztem... Remélem tetszenek az ajándékaim, amit Niall- el küldtem. Viseld őket egészséggel, és gondolj rám is... Azt hittem, hogy elég volt az eddigi idő, de ha kell még, gondolj át mindent, nyugodtan. Én tudok Rád várni!

H.xx

   Egyszerre összeállt a kép... Hát persze! Niall nagyon aranyos, de mégsem árasztana el ilyen mennyiségben drága ajándékokkal... Ez az egész Harry műve volt! Mosoly kúszott az arcomra, mikor rájöttem milyen figyelmes fiúról is van szó... Kivettem a gyémánt nyakéket, majd a tenyeremre fektettem. Csodálatosan csillogott és valóban gyönyörű volt. Kacérkodtam a gondolattal, hogy a nyakamba akasszam, de győzött az eszem. Nemrég még átgyalogolt a szívemen, most pedig elhalmoz ajándékokkal... Nem, ez így nem lesz jó- leugrottam a pultról, visszatettem a fagyisdobozt, a kanalat a mosogatóba dobtam, majd felrohantam a szobámba, kezemben a kis dobozkával.
    Felkaptam magamra az első rongyot, ami a szekrényben volt, majd a vállamra dobtam a táskám. Éppen akkor értem le a földszintre, amikor a bejárati ajtó kisebb zajjal kinyílt. Pont a szöszke ír fiú lépett be, nagy mosollyal az arcán.
- Jó reggelt! Jobban vagy már?
- Kicsit.- válaszoltam elutasítóan, majd mellette elslisszantam az ajtóig.- Most elmegyek, de ezt addig add oda a kis barátodnak... Meg az összes többi ajándékot is... Nem vagyok rászorulva!- mérgesen csaptam be az ajtót, miután a kis dobozt a meglepett Niall kezébe ejtettem.
Kirontottam a napfényben fürdő utcára, majd eltrappoltam a buszmegállóig. A fejem majdhogynem piros volt és füstölgött, mégis próbáltam lenyugodni. A menetrendet hirdető táblához léptem, majd ellenőriztem a célom fele induló buszt. Mérgesen konstatáltam, hogy addig van még minimum egy órám. Fáradtan sétáltam vissza, majd foglaltam helyet.
   Miután felszálltam a buszra és helyet foglaltam a második ülésen, bedugtam a fülesemet és kibámultam az ablakon. A házak és a fák sűrűn váltották egymást, majd mikor beértünk a városba, a nagy betonépületek átvették a zöld helyét. Az egyik megállóban lepattantam, végül fel a metróra. A másik helyen le arról, fel újra a buszra. Csoda, hogy nem tévedtem el, bár így is csak az okos kis telefonom segített. Vagy fél óra utazgatás után értem oda a valódi célomhoz. Miután a jármű elhajtott az orrom előtt, kicsit megszeppenve álltam a kerítés előtt. Rápillantottam az órámra és nagy sóhaj keretében állapítottam meg, Pat még nem lehet itthon. A kaputelefonon becsengettem és ütemesen doboltam a lábammal, amíg meg nem szólalt egy halvány hangocska.
- Wood-ház... Kit tetszik keresni?
- Szia, Stacy vagyok! Beengednél? Itt maradt néhány cuccom...
- Gyere!
    Egy hosszú sípolás után kinyílt a kapu, én pedig gyorsan beslisszantam a keletkezett kis résen. Óvatosan lépkedtem a helyenként még az éjszakai esőtől nedves aszfalton, majd az ajtó előtt megálltam. Kérés avagy kopogás nélkül nyílt ki előttem.
- Dan, köszönöm, hogy beengedtél, ígérem sietek!- szó nélkül bólintott, majd elállt az útból.
A szobám fele vettem az irányt és miután beértem, beszívtam a szoba illatát. Még helyenként érezhető volt az illatom, de leginkább Pat férfias parfümje vette át az irányítást. A szekrényemhez léptem, elővettem az aljából a táskát és beledobáltam mindent. A szívem kihagyott pár ütemet, mikor valakinek a lépteit hallottam meg a szobában.
- Csak én vagyok az! Figyelmeztetnelek kell! Nem maradhatsz itt sokáig... A gyilk... vagyis Patrick hamarosan hazaér... Nem lenne jó, ha találkoznál vele, sőt azt ajánlom, hogy messziről kerüld el!
- Nem értelek... Ne beszélj rébuszokban!
- Csak siess, és kerüld el azokat a helyeket, ahol ott van ő is!- ezzel a mondatával hagyott ott, kételyek közt, összezavarodva.
     Egy szavát sem értettem, de annyit leszűrtem belőle, hogy el kell kerülnöm a legidősebb Wood gyereket. Ezzel azonban nem lettem okosabb, eddig is tisztában voltam vele.
Mindenemet kikészítettem az induláshoz, már a lépcsőn vittem le a csomagjaimat, mikor az ajtó nyílt. A belsőm sejtette, hogy a vendég nem feltétlenül pozitív személy... Mégis tovább sétáltam, egészen az orra elé.
- Nocsak- nocsak, kit látnak szemeim… Köszöntelek az otthonomba... Most, hogy összevesztél Harry babával, újra könyörögsz a pénzemért?!
- Nem erről van szó... Csak a cuccaimért jöttem!- feleltem gyorsan, és megkerültem. Az ajtóhoz akartam eljutni, mégpedig minél előbb, azonban elkapta a karomat és erősen megszorította.
- Nah persze! Elviszed azokat a ruhákat, amiket én, a saját pénzemből vettem neked... Azok után, hogy már a híres Harry Styles ágyba rángatott, még van képed elvinni az általam adott dolgokat! Egy kis riherongy vagy Stacy, tudod?!
- Patrick, hagyd elmenni!
- Maradj ki ebből Daniel! Semmi közöd sincs hozzá!
- Valóban, maradj ki ebből, majd mi elintézzük.... Kérlek Pat, engedj el! És amúgy sem igaz egy szó sem abból, amit mondtál..- amint kimondtam a szavakat, meg is bántam. Erősen szorította a karomat, egyre birtoklóbban és vadabban. Kezdtem félni tőle, és egyre rosszabb ötletnek éreztem ezt az egyedüli pakolást. Meg kellett volna várnom vele Niallt.
  A csomagokat kiejtettem a kezemből, mikor magához rántott. Átkarolta a derekamat, először gyengéden, majd később körmei a húsomba vájtak. Legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól, de nem akartam gyengének mutatkozni. Távolodó lépéseket hallottam a lépcsőn és tudtam, hogy az ifjú Wood ott hagyott vele egyedül. Hirtelen mérges lettem rá.. Még ő mondta, hogy vigyázzak, most pedig egyedül hagy vele?! Nos mit ne mondjak, igen kedves húzás volt tőle...
    Ezek után óráknak tűnő percek következtek. A hajamat először még ugyancsak finoman simogatta, majd egyre durvábban akasztotta bele az ujjait és tépni kezdte. A könnyek kiserkentek a szememből, akaratom ellenére vándoroltak le az arcomon.
- Csak nem fáj?! Most legalább érzed, mit jelentett nekem téged vele látni... Azt hittem bízhatok benned, két napra hagytalak egyedül, te akkor is félrekeféltél.
- Nem igaz Pat! Nem csináltam ilyet!- a sírástól alig jött ki hang a torkomon, mégis próbáltam erősnek mutatkozni.
- Még mindig van kedved ellenkezni?!- ordította, miután megajándékozott pár pofonnal. A csillagokat láttam, szó szerint. Miután a kanapéra döntött és a fejemre sózott egy nagyot, valójában a saját nevemet is elfeledtem.
    Egy isteninek tűnő hang és durva léptek hoztak vissza a földre. Nemsokára az addig a hasamon térdelő Pat-et lehúzták rólam én pedig védtelenül feküdtem. Csukott szemmel vártam az újabb csapást, de csak a hangját hallottam. Megijedtem, hogy valójában miért nem érzem, de megkönnyebbültem, mikor rájöttem, nem is rám mérték a csapást. Két kéz ölelt át hirtelen, amik nagyon ismerősek voltak. Főleg, mikor az illető feljebb húzott magához, jöttem rá, valóban egy angyal mentett meg: Harry. Sietős léptekkel indult meg kifele velem a szabad levegőre és próbált megmenteni Pattől na meg a kábulattól, de annyit még kivettem a kissé elmosódott szavakból, amik valóban a lényeget jelentették.
- Takarodj a házamból a kis pincsikutyáddal együtt! Utállak mindkettőtöket és tönkre fogom tenni az életeteket! Ne feledjétek: mindkettőtökét!