15. Hangok

Sziasztok édeskéim! Először is sűrű bocsánatkérésekkel szeretnék hozzátok fordulni... Eszméletlenül sajnálom, hogy nem tudtam előbb hozni a részt... És megint csak- mint általában- nem vagyok elégedett a végkifejlettel. Sokáig gondolkoztam, hogyan is kéne megírni, de végül ennél a variációnál maradtam... Szerintem egy picit örülni fogtok,- legalábbis remélem- hogy mi történt, de előre szólok még az elején vagyunk a történetnek ;) nem dumálok tovább, a lényeg, hogy imádlak titeket és nagyon szépen köszönök MINDENT ;) 

Beby xx

   Erre a képességemre még eddig nem jöttem rá, azt hittem csak űrlényekkel tudom eljátszani. Nagyon furcsa és különleges volt. A gondolatok távolról jöttek, elég haloványan.... Egy darabig gyötört a kérdés hogy hogy csináltam, de hamar észbe kaptam hogy a gépünk leszállt és indulni kellene.

   Felálltam a kényelmes és még mindig hívogató ülésből, majd a többiek után indultam, akik már a bejárat előtt tolongtak. Nem sokkal a leszállás után a kezünkben tarthattuk a bőröndjeinket és várhattunk a már megrendelt taxinkat.

   Liam-mel, Zayn-nel és Niall-lel ültem egy légtérben az úton, ami elég hangosan és viccesen telt el. A végén már Liam vállára dőltem a kacagástól, amit a hülye poénjaik váltottak ki belőlem. Eszméletlenül nagy arcok- állapítottam meg, mikor végre kiemeltem a lábaimat az ajtón.

   A portán se perc alatt nyomták kezembe a kulcsként funkcionáló mágneskártyámat, ezzel utamra engedve. A 4 sráccal együtt utaztam a liftben, a turbékoló párocskát hátra hagytuk még. Megnyomtam az 5. emelet gombját, majd félve az éppen csukódó félben levő üvegajtóra pillantottam.

- Nem kéne megvárnunk Harry-éket?

- Nem vagyok rá kíváncsi ahogy nyalják-falják egymást!- forgatta meg a szemeit Louis, ezzel újra értésemre adva, utálja Kierát. A többiek is helyeseltek, így rájuk hagytam és előreszegezett fejjel vártam a "landolást."

   Az 521. szoba volt az enyém, a kacskaringós folyosók legeldugottabb szegletében. A többiek magamra hagytak, így egyedül keringtem az emeleten. Már vagy tucatszorra sétáltam el, ugyanazon virág mellett, mikor meglehetősen ismerős arcokkal találtam szembe magam. Az álompár sétafikált szembe velem.

- Csak nem eltévedtél? Szükséged van egy GPS-re?- vihogott magában a vipera.

- Nem, nem tévedtem el, csupán... felfedezem a hotelt- válaszoltam lehajtott fejjel.

   A kis szörnyecskének megint sikerült elérnie, hogy a jó kedvemből, csupán megjelenésével rosszat varázsoljon egy szempillantás alatt. Harry óvóan és kedvesen, csillogással a szemében segített megkeresni a szobám. Mögöttünk az egyenletes kopogás arról tanúskodott, hogy a kedves kis barátnő sem hagy kettesben minket. A megfelelő ajtóhoz érve jöttem rá, hogy köszönhetően a vezetőségnek kaptuk meg az egymás melletti szobákat.

   Szitkozódva húztam magamra az ajtót és dobtam le mindent a szoba közepére. A hatalmas franciaágyon egy ugyancsak óriási méretekben pompázó rózsákból kirakott szívecske pompázott, nekem és Patrick-nek. Csak a probléma forrása ott eredt, hogy a barátomnak muszáj volt otthon maradnia, valami hülye üzleti ügy miatt. Levágódtam a pihe-puha takaróra, összeugrasztva ezzel a rózsaszirmokat. Lehunytam a szemeim és visszagondoltam a barátom arcára.... Nyugalommal és egyfajta különös érzéssel fogott el...

   - Stacy, Stacy!- hirtelen ültem fel és pillanatok alatt az ajtónál teremtem. Valószínűleg az álom megint csak magával ragadott. Nem véletlenül... Fáradtnak és szétszórtnak éreztem magam.

- Megyek, már megy...- a szavaim elhaltak, amikor megláttam az ajtómban vigyorgó figurát. Az út alkalmával már teljesen megnyugodtam, hogy végre leszállt rólam - persze magamnak is nehéz bevallani, hogy fájt- de most újra itt van, újult erővel.- Gyorsan mond, mit szeretnél!

    - Beszélni!

- Azt mindjárt gondoltam- mormoltam az orrom alatt, miközben elléptem az ajtóból, hogy beljebb jöhessen. Ahogy meglátta a takarón nyugvó virágokat szája egy o-alakot formált, arcáról a sexy mosoly eltűnt, helyét a komolyság vette át.- Kérlek siess...- sürgettem továbbra is, miközben karba tettem a kezem és bal lábammal idegesen vertem az ütemet a padlón.

- Te komolyan nem érzed?! Te nem látod?!- kissé ingerültnek tűnt, de egyszerre szomorúnak és elkeseredettnek is.

    Nem értettem miről hablatyol, a hozzá tartozó érzéseket pedig még annyira sem. Minden zavarosnak tűnt és kilátástalannak. Arcomon megjelent a tanácstalanság és a könnyeim is. Éreztem, amint lecsordulnak az arcomon, egyenesen az egyik padlóra hullt rózsasziromra. Nem sokkal később egy biztos kezet éreztem meg az arcom két szélén, ami arra késztetett , hogy belenézzek azokba a zöld szemekbe, amiket rám tapasztott. Nem akartam, hogy hozzám érjen, mégis akaratlanul lehunytam a szemeim.

   A szívem egyfelől majd' ki ugrott a mellkasomból, másfelől lenyugodtam, a testéből sugárzott pozitivitás ellazított és elfeledtetett velem mindent. Olyan volt, mintha a mennyországban járnék, a göndör hajú angyalok közt.

- Szerelmes vagyok beléd és már nem tudom titkolni, mások előtt sem! Nem Kiera érdekel, nem másik több ezer lány, hanem Te! Csakis Te! És azt is tudom, hogy én sem vagyok számodra közömbös... Elhatároztam többször is, hogy elkerüllek, de nem tudlak értsd már meg!- szinte levegővétel nélkül mondta a szövegét végig. A szavai gyönyörűen, csodálatos összecsengésben jutottak el az agyaim, könnyeket csalva a szemeimből.- Ne sírj, inkább mondj valamit!

   Csak álltam ott, és néztem. Néztem azt a férfit, aki immár harmadszorra vallotta meg a szerelmét, én pedig ezekből az alkalmakból kétszer utasítottam vissza. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de az eszem megint csak heves tiltakozásba kezdett.

   Ahelyett, hogy még egyszer átgondolhattam volna, számat az övére helyeztem. Lassan és érzékien adtam egy puszit, amiből megint csak nem az lett, aminek szántam. A csókja teljesen megbolondítva kuszálta össze a gondolataimat. A mennyekben éreztem magam és úgy éreztem ez volt az, amire vágyok. Amire már megérkezésem pillanata óta vágyok. Ujjait még lejjebb húzta a nyakszirtemre és ott cirógatott. A csiklandós érzéstől belemosolyogtam a szájába, ami belőle is azt váltotta ki.

   Kezem sokáig a testem mellett lógott le, de szerencsétlennek érezve magam, emeltem fel a nyakához. Ujjaimat összekulcsoltam a tarkóján, úgy vontam még szorosabban magamhoz. A mutatóujjamra rálógó göndör tincsecskéket még jobban rátekertem és finoman meghúztam. Látszólag jobban beindult tőle, mert a száját férfias nyögések hagyták el. A végtagjait lassan a derekamra vándoroltatta le, és a felsőm szegélyével játszadozott.

   Nem akartam volna elmenni a csóktól messzebb, de abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni. Csak Harry járt a fejemben és csak őt akartam. Az eszünket és az egyensúlyunkat vesztve dőltünk az ágyra, amikor is halk kopogás hallatszott. A legjobb pillanatban készült valaki megzavarni minket. Hazza felettem támaszkodott és nem akart elengedni, hogy kinyithassam az ajtót.

- De muszáj Harry, kérlek!- könyörögtem neki, bár szemeim az ellenkezőjéről tanúskodtak. Belül egyáltalán nem érdekelt, hogy ki keres vagy éppen mit akar.

   Mielőtt leszállt volna rólam, még a fülembe suttogott- Folytatás következik- végezetül kacsintott egyet és lekúszott az ágyról. Kissé meggyűrődött pólóját meghúzogatta és az ajtó felé igyekezett. Én is se perc alatt ültem fel és igazítottam meg a valószínűleg szénaboglyára emlékeztethető hajamat. Ekkor már Harry a kilincset nyomta le és engedte be a szőke szépfiút.

- Oh, én nem akartam zavarni, csak gondoltam szólok, hogy elmennénk a tengerpartra és hogy izé... nem- e jönnél velünk Stacy, de nem tudtam, hogy Harold itt van és ha... megbeszélni valótok van, akkor maradjatok csak....- szegény tisztára zavarba jött, amitől apró mosoly jelent meg a az arcomon, bár próbáltam elfedni.

   - Én is megyek, Harry amúgy is csak átjött megnézni, megfelelő szobát kaptam-e!- úristen, hogy bírtam ilyen hülyeséget mondani?! Most aztán tuti kitalálnak valami olyat, ami nem is igaz.... Vagy talán az igazságot...

Ahogy a göndörke végül kiengedte Niallt, aki bólogatva távozott, észre vettem egy rózsaszírmot a háta közepén. Odaszökkentem hozzá és lekaptam. Hirtelen megfordult és magához vont. Újabb apró csókot hintett ajkamra,- persze mondanom sem kell, nem tiltakoztam... Már nem lett volna értelme...- miközben számba suttogott- Erről még beszélünk, de most húzz fürdőruhát... De ha gondolod segíthetek....- pimasz kijelentésétől arcom pírba borult.

   Igaz, hogy látott már meztelenül, de akkor még fogalmam sem volt, hogy az embereknél nem szokás bármiféle ruhanemű nélkül mászkálni.

- Megoldom egyedül is!- tessékeltem ki a szobából. Miután az ajtó becsukódott mögötte, a falnak támaszkodva rogytam össze. Számon még éreztem az övét, derekamon éreztem a kezeit, nem mellesleg ruhámon éreztem az illatát. Gyorsan lekaptam magamról, mert eszembe jutott Patrick, akit már másodszorra "csaltam meg".

   Kék fürdőruhámat és egy strandruhát magamra kapva indultam megkeresni a fiúkat, akik vélhetőleg az aula-szerűségben várnak rám. Oldalamon minden lépésnél csattogott a nagy táska, amibe a törölközőmet, naptejet és egyéb apróságokat rejtettem. Kilépve a liftből, éreztem a rezgést a kis zsebben. Kikaptam a vadul csörgő telefonomat, majd a fülemhez emeltem.

- Szia szerelmem! Biztonságban odaértél?- hallottam meg a rekedtes hangot, - ugyanakkor magasabbat és kevésbé angyalian hangzót, mint Harry-é- ami előhívta a bűntudatot.

- Igen, Pat! Épségben landoltunk! Mi van a cégnél? Sikerült elintézni a problémát? Mikor jössz utánunk?- próbáltam úgy beszélni, mintha semmi sem történt volna, de hangom elég hamiskásan csengett. Őszintén reméltem, a telefonon keresztül ez nem tűnik fel neki.

    - Oh, a cég, nos igen, már minden rendben.... Nem hiszem, hogy utánatok megyek, viszont megígérem, mire haza jössz, meglepetéssel foglak várni!

- Sajnálom.... Rendben...- sajnálom?! Dehogyis... Belül majd' ki csattantam a boldogságtól, hogy nem jön utánunk. Nem mutatva a vidámságom köszöntem el tőle és szinte dalolászva siettem a többiek fele.

    A nagyságos asszony fejfájásra hivatkozva maradt a szállodában, amit megint csak kitűnő örömmel fogadtam. Így hát 6-an, a srácok és én indultunk neki a homokos tengerpartnak. Sálba, baseball sapkába, na meg persze szemüvegbe bugyolálva kerültük ki a fotósok és riporterek hadát a hátsó kijáraton, akik már letelepedtek a bejárat elé. A rajongókról nem is beszélve... Eszméletlen, mekkora tábora van a One Direction-nek.

   Az egyik ösvényen, ami a tenger felé vezetett, Louis került mellém, aki éppen megfogta a kezem, nehogy hasra essek, a földből kiálló gyökérben.

- Úristen, köszönöm.- hálálkodtam és a továbbiakban próbáltam a lábam elé nézni, bár magamat nem meghazudtolva, nem sikerült.

    Egyedül hagyott... Elment valahova, de nem gondolva az agyafúrtságomra a kis asztalon hagyta a mobilját. Amint becsukódott a bejárati ajtó és hallottam az autójának felmordulását, kiosontam a nappaliba és felkaptam a készüléket. Halk léptekkel és óvatosan vonultam vissza a szobámba a zsákmánnyal, félve, az esetlegesen őrzésemre hagyott szolgálóitól. Első "utam" az üzenetekhez vezetett, ahol az utolsó sms nem is olyan régen lett elküldve. Kitágult pupillákkal és tátott szájjal olvastam a szavakat. A címzett nevét meglátva még inkább rosszul éreztem magam, ugyanis nem más volt, mint Kiera...

   A fejemhez kaptam, amikor ismét megjelentek más gondolatai a fejemben. Szerencsétlenségemre egy kő volt előttem, amit nem láttam, így sikeresen hasra estem. Még mindig a fejemet fogva feküdtem a földön. Éreztem, ahogy valaki felsegít és beszél hozzám, de a gondolataim lefagytak.

- Sissy, jól vagy? Mi történt Sissy?- az idegesítő becenevem csodásan állt a hangjához és úgy szólt, mintha egy angyal hajtogatná a nevem. És valóban... Tényleg egy zöld szemű, barna hajú angyal szólongatott...

- Igen... csak megfájdult a fejem...- hazudtam és újra elindultam a kis ösvényen. Szerettem volna rájönni, hogy mi ez a hang, amit a mai nap már másodszorra hallok a fejemben...