Bebyxx
Az érzelmek hozzá tartoznak az emberi léthez, bár megjelenésüknek nem mindig örülünk feltétlen. Ahogy most sem. Hozzám sem kellett volna idejönniük. Zayn rögtön észrevette arcomon a meglepettséget és hogy én már ismerem valahonnan a "barátnőjét". Na ja... A magát Perrie-nek nevező lény, nem más mint Csillagfény, a már jóval előttem a Földre költöző űrlény. Régebben, amíg velünk élt, nagyon jó barátságban voltunk, ha lehet ilyet mondani odafönt. Aztán a Mesterrel összekapott valami jelentéktelen dolgon és inkább az emberek közé vonult. Ez már jó pár éve, legalább 4-5 éve volt. Biztosan jól érzi magát, ha barátja is van... Jól be tudott illeszkedni, ennek örülök, bár nagyon hiányzik. Nagyon.
Még mindig kissé lefagyva indultam meg Niall után az étkezőbe, majd Liam és közte foglaltam helyet. A fejemben éreztem a nyomást, ami azt jelentette, hogy valaki szeretne kommunikálni velem. Nem mertem megnyitni a kaput, mert féltem hogy túlságosan koncentrálnék a néma beszédre és valami olyat mondanék ki hangosan, amiért furcsán néznének rám. "Zayn barátnője" felé néztem és némán jeleztem, majd mindent meg fogunk tárgyalni, ne aggódjon.
A pincér már megérkezett, de Louis-ék még sehol sem voltak. Igaz Harry-ék sem, de rájuk inkább nem is akartam gondolni, el tudtam képzelni vajon milyen dolguk lehet.
- Szerintem együnk nyugodtan, Louis és Eleanor rég látták egymást, sok "megbeszélni valójuk van"!- az utolsó szavaknál ujjaival a levegőben idézőjelet mutatott, mire mindenkinek nevetnie kellett.
- Niall, javíthatatlan vagy!- rázta meg a fejét kuncogva Perrie. Igaza volt, egyrészt a szöszke megint a hasára gondolt elsősorban, másrészt pedig Louiséknak biztosan fontosabb dolga is van annál, minthogy itt lent vacsorázzanak velünk.
Végül igaza lett az ír bandatagnak, mindenki kért ami a fogára való volt. Valahogy nem volt túl nagy étvágyam, de mindenképpen meg akartam kóstolni az igazi görög gyümölcslevest, úgyhogy maradtam annál. Valóban igen ízletes és finom volt. Ezerszer jobb, mint amilyen szörnyű kajákat készített Kiera, amíg náluk voltam. Hát ez az, már megint ők...
- Én elmegyek, kiszellőztetem a fejem!- álltam fel, miután megettem az utolsó kanállal is. Jelentőségteljesen Perrie-re néztem, majd felálltam az asztaltól és az üvegajtó felé indultam.
- Én pedig mosdóba!- hallottam még a szavait messziről, ami megmosolyogtatott.
A levegőre kilépve kellemes meleg fogadott. Egy pillanat erejéig lehunytam a szemem és élveztem a kora este hangjait. A távolból, a tengerpart felől hangulatos zene szólt, egy igazi görög buliból.
- Te mit keresel itt?- hallottam meg a hangot a hátam mögül, amire valóban vártam. Megfordultam és kissé mérgesen a szemeibe néztem.
- Próbálom megmenteni a fajunkat... Ugyebár, engem még érdekelnek a barátaim!- kissé erőteljesebben adtam választ a kérdésére, de kétségkívül igazam volt. Igazam volt, mert ő ott hagyott minket.
- Nem értelek miről beszélsz...
- A faj, a kihalás szélén áll! Ha nem keresem meg a Megmentőt, aki segít a Gép beindításánál és a szaporításnál, nem leszünk többé! Már megkezdődött a Kihalás! Érted?! Te és én is el fogok pusztulni, ha nem találom meg azt a különös képességekkel megáldott embert. Egyre fogy az idő és úgy gondolják, hogy nem tudom megcsinálni, hogy kudarcot vallok...- a mondandóm végén két könnycsepp gurult le az arcomon én pedig Csillagfény karjába omlottam.
Nem szólt semmit, csak a hátamat simogatta. Feje a vállamon nyugodott, arcát a vékony csipkékkel fedett bőrömbe fúrta, amin megéreztem a nedvességet. Ő is sírt. Sírt, mert tudta, hogy nagy a baj, ő pedig ott hagyott minket.
- Ne haragudjatok... Csődöt mondtam...- miután elszakadt tőlem, a legközelebbi padhoz húzott és leültetett, majd mesélésbe kezdett.- Terepszemlére jöttem, hogy kissé átérezzem, milyen is itt élni, milyen embernek lenni... Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy konyítok valamicskét a zenéhez, tudok énekelni. A családom, akik hasonlóan űrlények, befogadtak, lányukként neveltek. Támogattak, mikor jelentkeztem az x-faktorba. Ott összetettek három másik lánnyal. Először nem akartam velük együtt "bohóckodni" a színpadon, de rájöttem hogy szeret minket a közönség... Aztán megismertem Zaynt és beleszerettem... Megtapasztaltam a világ legszebb érzését, a szerelmet... Ezek után már nem volt se kedvem, se erőm visszatérni, érts meg kérlek!
Karjaimba vontam és erősen öleltem magamhoz. Valószínűleg a legtöbb társunk nem értette volna meg őt, de én igen, mert tudtam, hogy mit érez. Tudtam mi az a szerelem, ugyanis én is ettől az érzéstől szenvedtem, ideérkezésem előtt.
- Megértelek!- suttogtam, majd nagy nehezen elváltunk egymástól és visszamentünk a fiúkhoz. Hogy ne tűnjön fel nekik a kisírt szemünk, első utunk a mosdóba vezetett, hogy lemossuk magunkról a sírás maradékát. Visszatérve már megteremtődött az alaphangulat. Lejött Louis és El is, akik kértek két pezsgőt. Mi már csak az üres poharakat és üvegeket láttuk. Mindenki nevetett és mindenki jól érezte magát.
- Ahogy kint jártam, hallottam, mekkora buli van a strandon... Nem megyünk le?- vetettem fel az ötletet, miközben újra lehuppantam a székemre.
A többiek jónak találták a javaslatom és végül összeszedve magunkat, indultunk lefele a kis ösvényen, amin egyszer már eltaknyoltam. Harry-ék is megérkeztek időközben, sajnos. Fekete farmert és fekete inget viselt, ami kigombolva fél mellkasát láttatni engedte. Nagyon helyes volt, főleg mikor mosolyogva kibukkantak a tökéletesen fehér fogai. Próbáltam nem megbámulni, inkább elfordulni előle, bár nem sikerült. A vipera nevetgélve köszöntötte a lányokat, bár rajtuk is látszott, hogy ugyanazon a véleményen vannak, mint barátjaik. A párocskák kézen fogva haladtak, én pedig a két testőröm között lépdeltem. Ha egy picit is rosszul léptem, Liam és Niall is rögtön ugrott utánam. Édesek voltak, hogy így vigyáztak rám.
A buli egy szóval jellemezve tökéletes volt. A lányokkal, persze Kierát kivéve nagyon jól elvoltam. Egy csomót beszélgettünk, táncoltunk, na meg persze ittunk. Töménytelen mennyiséget. Ha Harry rám mosolygott vagy csak rám nézett, máris kerültem a tekintetét. Tudta, hogy miért kerülöm, de látszott rajta, hogy ez nem tetszik neki. Kicsit sajnáltam, bár magának kereste a bajt. Ha akkor mindent elmond annak a kis fruskának, máris elkerülhette volna ezt a helyzetet. Ha szakít vele, akkor most is a karjaiban ülve beszélgetnénk, iszogatnánk vagy éppen táncikálnánk, az ideiglenesen kialakított színpadon. Na igen, a mondataimban túl sok a "ha" szócska...
Éppen egy koktélt kaptam újra a kezembe, amikor valaki megragadta a karomat. Mivel már több volt bennem a kelleténél, nem kellett túl nagy erőt kifejteni az illetőnek, hogy arrébb húzzon. Végül a bulitól viszonylag messze álltunk meg, megfordulva szembe találtam magam Harry-vel.
- Hát te meg mit akarsz?- néztem rá.
- Meg akarom tudni, mi ez a gyerekes viselkedés!- jelentette ki, de én csak fej rázva és botladozva indultam meg vissza, hogy a barátaimat megkeressem. Karomat újra elkapta és magával szembe fordított.- Addig nem mész innen, amíg értelmes magyarázatot nem adsz!
Az alkohol egyre dolgozott a testemben, a vérem dübörgött, bőröm bizsergett, ahol hozzám ért. Vágytam rá, vágytam a kezeire a derekamon, vágytam a szájara az enyémen, vágytam minden porcikájára a testemen.
- Magyarázatot akarsz, akkor megkapod! Nekem is tetszel, kibaszottul szeretlek, az első pillanattól kezdve! El akartam nyomni magamban, elfelejteni Kiera és Patrick miatt, de nem megy! Olyannal hitegetsz, hogy te is szeretsz, de ha valóban így lenne, már rég ott hagytad volna a kis barátnődet.... De nem, te ahányszor nem velem smárolsz, az ő ágyába bújsz! Amikor hozzá érsz, a szívem kicsike szilánkokká törik szét!
Ordítottam, miközben a könnyeim egymás után zubogtak,- akár egy vízesés- a homokba. Teljesen összezavarodtam, főleg mikor átszelte a métereket köztünk és magához vont. Először még csak ölelt és nem engedett, attól függetlenül hogy kapálóztam a karjaiban. Harry Styles-hoz híven megint nem érte be ennyivel, elengedett öleléséből, majd ajkait az enyémekre helyezte. Nem engedtem neki, próbáltam elhúzódni előle, de megint csak nem engedett. Egyre erősebben csókolt, szinte falta ajkaimat. Nyelve bebocsátást kért és már nem volt erőm tiltakozni. Engedtem neki...
Egymásba gabalyodva hullottunk a homokba. A koktélom a kezemből éppen mellém esett, Harry pedig rám. Felegyenesedve, ugyanakkor még mindig négykézláb nézett rám.
- Kérlek ne haragudj! Szeretlek!- ezzel újra megcsókolt, azonban nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, mert egy fényképező kattanását hallottuk meg a hátunk mögül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése