25. Meggondolatlan tett

Sziasztok! Nagyon- nagyon sok szeretettel köszöntöm ismételten az új olvasókat! Most 13(!) rendszeres olvasóval büszkélkedhetem, ami minden képzeletemet felülmúlja... Amúgy tudok számolni, csak egy olvasó "titokban" iratkozott fel :) No igen, szóval nagyon köszönöm :) Ezen kívül szeretném köszönteni a névteleneket is, na meg persze rettenetesen örülök az 5100(!) oldalmegjelenítésnek is... El nem tudjátok képzelni, micsoda öröm ez nekem! Szinte ez tart életben ebben a borzalmas iskolában... Szóval tényleg nagyon köszönöm, és a megértéseteket is, amikor később jön a beígért rész... Még az idei évben mindenképp szeretnék 2-3 részt hozni, remélem be is tudom tartani :) Azt hiszem csak ennyit akartam, 
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, sok-sok ajándékot és jó olvasást kívánok Nektek,
Bebyxx 

     Egy hónapja, mióta a Földre érkeztem, hittem Patricknek. Úgy gondoltam, hogy csodálatos ember. Kedves volt és befogadott, majd eltartott. Megadott mindent, a telefontól kezdve a ruhákig. Miután bevallotta, hogy szeret, közeledett felém, nem utasítottam el, mert nem akartam megbántani. Nem voltam szerelmes, de tiszteletben tartottam. Nem akartam megbántani, így hát nem vallottam be, hogy inkább Harryre gondolnék barátomként, mint rá. Összeszűrtem a levet a legjobb barátjával és egy egész repülőtér szeme láttára aláztam meg. Valóban borzalmas dolgokat műveltem, de akkor sem kellett volna bántalmaznia. Kék-zöld foltok fognak megjelenni a testemen nemsokára, ha egyáltalán túl élem. Persze nem olyan súlyos a helyzet, viszont a fájdalom minden sajnálat nélkül járja át testem újra, s újra.
    Szememet csukva tartottam, egészen addig, amíg a fenekem meg nem érkezett egy addig még idegen és hideg felületre. Miután a kezek elengedtek, s ott hagytak, felpillantottam. Harry éppen az autó másik oldalára igyekezett, hogy elfoglalhassa a vezetőülést. Mikor meghallottam a bal oldalamról a zajt, amit a kinyíló, majd becsukódó ajtó okozott, oldalra akartam fordítani a fejem, de nem sikerült. Felnyögtem a fájdalomtól, ezért inkább próbáltam egyenesen kibámulni az ablakon.
- Kérlek ne erőltesd meg magad! Tudod mit?! Inkább meg se mozdulj! Elviszlek a kórházba, ahol majd kissé helyre pofoznak.
- Ne, kérlek ne!- kissé talán túl hamar cselekedtem, mert megint jelezni kezdett a testem. Az ijedtség miatt gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, ami nem tett jót a hasamon éktelenkedő sérüléseknek. Kezemet oda kaptam, majd szép lassan vettem újra levegőt.- Nem akarok orvoshoz menni... Ha rendben akarsz tudni, vigyél Niallhöz, majd ő viseli gondom.- mondtam kissé halkabban és lassabban, de most nem néztem rá.
    Fél szemmel azért érzékeltem, hogy bólint, majd rátapos a gázpedálra és elhajt. Direkt nem vezetett gyorsan, és minden egyes buckán vigyázva hajtott át. Rendkívül figyelmes volt, ami legbelül tetszett. Hiányzott már az én Harrym.
- Ez nem Niall háza! - szóltam meglepődve, mikor megállt az autó, egy addig számomra ismeretlen környéken. Harry szó nélkül kiszállt és az autó előtt átsétált az én oldalamra.- Hova hoztál? Elraboltál?- kérdeztem, miközben lazán kiemelt a kocsiból és elindult velem befelé.
- Ez az én lakásom, és igen elraboltalak...- kacsintott egyet, majd becipelt egy kanapéval és bőrülésekkel ellátott helyiségbe. Letett az egyikre, majd leült velem szemben, egy másikra.- Most beszélgetni fogunk!- kijelentése egyszerű, mégis parancsoló volt.
     Ettől féltem én... Mi lesz, ha mindent tudni akar, s nekem pedig el kell mondanom?! Nem hazudhatok neki.. Az érzéseimről és a mai délutánról fog kérdezni, és ahogy őt ismerem, ki fog belőlem húzni mindent. Félve, ámbár kíváncsian bólintottam, jelezvén, hogy semmi kifogásom ellen. Most úgy őszintén, mi mást mondhatnék?! Emellett a fiú mellett csakis helyeselni és bólogatni van erőm. Teljesen megbabonáz, és azokkal a zöld szemekkel elveszi a maradék csöpp kis erőmet is.
- Akkor kezdjük a legelejéről... Kérlek ne haragudj rám! Gondoltam jó ötlet, ha ajándékokkal halmozlak el, majd elviszlek vacsorázni. Tudom, hogy meg kellett volna mondanunk, de úgy gondoltam, hogy elég volt ennyi idő. Niall segített, de nem tartotta jó ötletnek, és mindig téged védett!
- Niallre nem lehet haragudni...- jegyeztem meg halkan, de ahhoz túl hangosan, hogy Ő is meghallja. Kíváncsian és kissé szomorúan nézett rám, mire még hozzá tettem- És Rád sem tudok...
- Tessék?- szeme felcsillant és az időközben lehajtott fejét újra felemelte.
      Gyermekes viselkedésen elmosolyodtam és legszívesebben megszorongattam volna. Kár, hogy minden porcikám ordított, mikor valamihez hozzá ért. Pat jól elintézett, az kétségtelen.
- Igen... Gyönyörű csecse-becséket kaptam a héten, és hát.. imádom a szöszkét, de titkon talán számítottam és vágytam is rá, hogy Tőled kapjam... Nem tudok Rád haragudni Harry!- a végén egy szerény mosolyt is elengedtem, amitől látszólag teljesen odavolt.
Közelebb jött hozzám, letérdelt elém, majd szájával finoman az enyém fele közelített. Nem sietett, nem akart rögtön magának. Pár milliméterrel az ajkaim előtt megállt és várt. Várt rám, hogy döntsek mit akarok. Minden habozás nélkül hajoltam közelebb, annyira, hogy már az arcunk minden porcikája összeért. Kicsiny csókokat leheltem a szájára, most először irányítottam én. Kezemet felvezettem a hajába, göndör fürtjeit az ujjaimra csavartam. Ő sem volt rest, újra a karjaiba kapott és elindult velem az emelet felé.
     Épp, hogy belökte a szobaajtót, valaki csengetett. Morogva tett le az ágyra, majd elszakadt tőlem és elindult visszafele.
- Mindjárt elintézem... Sietek vissza!- még egy utolsót rám mosolygott, majd eltűnt. Nem ültem egy helyben, inkább feltápászkodtam és nagy nehezen megkerestem a fürdőt. Odalentről hangos nevetés, és beszéd hallatszott. Biztosan a többi fiú érkezett meg, így legalább lesz időm rendbe tenni magam. A tükörbe nézve szinte megijedtem. Borzalmasan néztem ki... Az egyik szekrényben találtam törölközőt, így hát gondoltam megfürdök.
     Lehúztam magamról a ruhát és belenéztem a tükörbe. A látvány elkeserítőbb volt, mint először gondoltam. A karomat már most véraláfutások keretezték, az oldalamon hosszú sebek húzódtak, melyekre alvadt vér száradt, arcomon még meglátszott az erős pofon piros helye. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, mikor belegondoltam, hogy a csodás testből mit tettem. Nem sajnáltattam sokáig magam, inkább beálltam a zuhany alá és folyatni kezdtem a meleg vizet. Csípte a sebemet, de próbáltam nem gondolni erre. Először jó ötletnek tűnt, hogy megmossam a hajamat is, de miután fele a kezemben maradt, elment tőle a kedvem. Ahogy Patrick megtépett, szörnyű sebek maradtak fejemen, miközben a hajszálaim nagyobb része kihullt.
     Ruha hiányában visszahúztam az előzőt, megszárítottam a maradék hajam, majd szép óvatosan araszolt lefele a lépcsőn. Négy kíváncsi szempár szegeződött rám, de legelőbb Niall pattant fel, hogy üdvözölhessen.
- Jajj Stacy, annyira aggódtam érted... Hol jártál? Jól vagy?- bólintottam, bár nem igen hitte el. Amint végig nézett rajtam, és tekintete megakadt a kezemen levő vörös nyomokon. Megcsóválta a fejét, de inkább nem firtatta tovább. Bár én már tudtam, nem fog ennyiben maradni ez a beszélgetés.
- Ti hogy-hogy itt vagytok?- néztem mosolyogva a többiekre.
- Megzavartunk valamit?!- kacsintott Louis, akit nem sokára oldalba vágott Zayn. A többiek is röhögve forgatták a fejüket köztem és Harry közt. Én sem bírtam megállni kuncogás nélkül, és végül a bongyorka mellkasának dőlve nyugodtam meg.
- Örülünk, hogy minden megoldódott köztetek... Tiszteljük Patricket, amiért ilyen jól viselte a helyzetet...- szólt Liam.
     Harry cinikusan felnevetett, én pedig elámultam, hogy mindent tudnak. Na persze, a tegnapiból már gondolhattam volna, de akkor túlságosan mérges voltam az épeszű gondolkodáshoz.
- Valamiről lemaradtunk?!- kérdezte meg Zayn aggódó pillantással. Harold vonakodva pillantott rám, de én bólintással jeleztem, hogy felőlem beavathatjuk őket, így hát a göndörke elmesélt mindent töviről-hegyire.
     A fiúk miután végig hallgatták a mondanivalónkat, szörnyülködtek egy sort, elmentek és nem zavargolódtak tovább.
- Akkor hol is tartottunk?!- lépett mögém Harry, miközben mosogattam. Természetesen nem maradhattak étel nélkül, így főznöm kellett nekik. Még mindig sokkal jobban főzök, mint Kiera, az egyszer szent, még Niall szerint is, aki amúgy minden kaját megevett.
- Meggyógyítottál néhány puszival!-mosolyodtam el, miközben hátra dőltem. Illata megint csak elbódított, ahogy már sokadszorra.
- És szeretnél újra meggyógyulni?
- Mindenképp!
     Hátra fordultam, kezemet összekulcsoltam a nyakában, majd szorosan hozzá bújtam. Ő újból felkapott és felcipelt az emeletre. Megint csak az ágyra döntött és csókolgatni kezdte a nyakamat. Kezével simogatott, a felsőm alsó részét gyűrögette, azonban én is megszabadítottam időközben a pólójától, s meztelen felsőtestét cirógattam. Egyre jobban bemelegedett és már majdnem lehúzta a felsőm szélét, mikor megállítottam a kezét. Igaz, hogy nagyon jó, bizsergő érzés volt, mikor a testrészeink találkoztak, de nem csaphattam be ennyire. Nem akarhatott engem, egy űrlényt...
- Nem akarod?! Mondtam, tudok várni Rád!
- De, de akarom... De nem lehet....
- Dehogynem Stacy... Senki sem tilthatja meg, felnőtt emberek vagyunk... Azt csinálunk, amit akarunk... Ha nem szeretnéd, hát azt mond, ne keress kifogásokat...
- De hidd el Harry... Nem lehet!- a könnyeim is kifolytak, amiket próbált rögtön eltüntetni.
- Nah és mi az a nagy indok?!- kinevetett, ami nagyon rosszul esett, de mikor kimondtam az azt követő mondatot, kiguvadtak a szemei és némán meredt rám.
- Harry, én nem vagyok ember...