2014. január 19., vasárnap

30. Összefogás


Sziasztok :)
Teszentségesúristenatyaég... Hát mi történt itt?! Az oké, hogy most már sajnos két hete nem jelentkeztem, de hogy azalatt 1100 megtekintés legyen?! Attól teljesen kész vagyok... Meg persze az 5 hozzászólás... Rettenetesen örülök, szavakba sem tudom önteni! Nagyon jól esik ez nekem, de ezt igazán talán csak a bloggerek érthetik meg!
Nos igen és ha már itt tartunk, sajnálom, hogy eddig nem hoztam részt, de nekem is itt volt a félév... Nem akarok nagyképű lenni vagy ilyesmi, de annyira örülök, hogy ezt meg kell osszam veletek: sikerült a kilencedik osztály első félévében is kitűnőnek lenni :) nektek hogy sikerült?
Mivel ilyen sokat késtem a résszel, kicsit elcsúszott a beosztás, így kissé később fejeződik be a történet... Eddig nem akartam gyászolni a blogot, de ezen kívül már csak 3 rész és az epilógus jön! Nem szeretném ennél tovább húzni, higgyétek el, így lesz majd kerek :)
Több most nem jut eszembe- így is elég hosszú voltam- úgyhogy 7699 megtekintéssel és 17 feliratkozóval útjára indítom a harmincadik fejezetet, amit próbáltam kissé hosszabbra megírni, kárpótlásul :) Bár nem érzem valami fenomenálisnak...
Mindegy; jó olvasást,
Ölel, s csókol Titeket,
Bebyxx

    A torkom kiszáradt, izmaim elernyedtek, hirtelen olyan rosszul lettem, mint még soha. Háromszor jártam körbe az emeletet, de sehol sem találtam meg a bongyorkát. Sebesen rontottam be a szobába, mely most éppen Danielt látta el. Hála a jó égnek a kicsi Wood még édesen szunyókált, se a föld, se Patrick birtokló keze nem nyelte el. Szegény nagyon kimerültnek látszott, még így is, hogy szinte az egész napot átaludta. Valószínű, hogy minden pillanatban szorongania kellett az idióta parazitától.
- Daniel!- szólongattam finoman, miközben helyet foglaltam az ágya szélén. Csupasz karját simogatni kezdtem, enyhítve az ébresztés borzalmas érzését.
Nem akartam neki rosszat, vagy ilyesmi, de Harry egyelőre fontosabb volt, mint az előttem fekvő fiú lelkecskéje. Amúgy is kellene már valami táplálékot belésulykolni, a kilátszó bordák alapján ez mostanában nemigen vagy csak szegényesen történt meg. Ha az édesanyja- ezzel együtt a két kisebb testvér- más országban tartózkodott, akkor csak Patrick láthatta volna el, ami ugye teljesen lehetetlen dolog.
      Megismételtem még párszor a nevét, mire a szempillája remegni kezdett. Pislogni kezdett, végül egyenesen az én szemeimbe nézett. Egy ideig még kereste a hangját, de a kelés okozta fáradalmak és a sokórányi beszédhiány miatt rekedtes és halk hangok hagyták csak el a torkát.
- Mondjad, mi ennyire fontos, hogy felébressz?!
- Nem találom Harryt...
- Megnézted már az ágy alatt?
- Nagyon szellemes vagy mondhatom...- vágtam pofákat, majd teljesen beavattam - Komolyan beszélek, tényleg nincs sehol... Együtt mentünk moziba, s miután haza értünk, felment a szobába... Ez pontosan egy órája történt! Azóta nem jelentkezett! És mivel én mindvégig lent voltam, eléggé valószínű, hogy észreveszem, ha elmegy, szóval egyértelmű, hogy elrabolták... És azt hiszem tudom is ki volt!
- Levegőt is vegyél közben!- húzta mosolyra a száját Daniel.- Nos nekem is lenne tippem... De meg kell keresnünk, mielőtt még történik valami baja! Tudod jól, hogyha Pat keze van a dologban, nem társasjátékozni vitte magával.
      Aggódva hallgattam végig a Wood fiút, majd gondterhelt arccal vonultam ki a szobából, mikor kért pár percet, hogy összeszedhesse magát. Én levágtattam a földszintre, hogy az itthon tartózkodóknak is beszámolhassak a nemrég történt dolgokról. Ott lent senki sem volt, de az asztalon egy kis cetli tájékoztatott, miszerint bementek vásárolgatni. Erről eszembe jutott a fehér papír, amit a szobában hagytak Harryért cserében. Előrángattam a zsebemből a kissé már gyűrött üzenetet és levágódtam vele a kanapéra.
- Kedves kis Stacy! A kis barátodat magammal vittem, nehogy valami rosszat csinálhassatok! Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy mégis túl fogjátok élni ezt az egészet?! Nem, erről én gondoskodom! Lassan kihaltok és végre elpusztul a fajotok! És te abban a különleges helyzetben vagy, hogy végignézheted a társaid halálát és az én kegyetlen uralkodásomat is minden lény felett! Ja és mondd meg Daniel-nek, hogy nem teljesítette a feltételeket, ezért lassan gyászolhatja a bátyát is! Ugyanis a holnap reggelt már sem Patrick sem Harry nem éri meg...- halkan, suttogva olvastam végig a levelet, amitől még a szőr is felállt a hátamon.
     Borzalmas érzések és gondolatok támadtak meg, amikor belegondoltam az előttem papírba vésett szavakba. Ez az ember, bocsánat űrlény egy gerinctelen mocsok... Azt képzeli, hogy csak az ő faja hivatott a túlélésre és uralkodásra! Pedig ez korántsem így van: mindenkinek, még egy ici- pici hangyának is joga van a létezésre, az életre. Nem egy ilyen gonosz egyed emelkedik ki a többiek közül, ebben az univerzumban mindenki egyenjogúnak számít, a kisebb hierarchiától eltekintve. Viszont ez az idióta túl sokat képzel magáról.
     Rögtön erős gondolkodóba estem, hogy hogy szabadíthatnám ki Harryt. Igen, ez az évezred vicce: nekem kell meg menteni egy olyan ember életét, akinek az én fajomat kéne túlélésre segítenie. Rögtön egy név ugrott be, mégpedig Perrie-é. Muszáj megtudnia a legújabb híreket, ugyanis egyedül képtelen lennék eldönteni a következő lépést vagy épp' végrehajtani azt. Kezembe kaptam a mobilom, majd rögtön kikerestem a megfelelő névjegyet. Már majdnem feladtam, mikor végre a szőke ciklon nevetgélve szólt bele.
- Hallo! Drága Stace tudod, hogy imádlak meg minden, most viszont az egyik legrosszabb pillanatban akadt kedved cseverészni... Eléggé elfoglalt vagyok most... Zayn... Hallod, Zayn várj már!- azt hiszem lettek volna ötleteim, mit is csinál most az én kis barátnőm, és szívesen hagytam volna, ha nem a barátom élete forgott volna kockán.
- De Perrie! Segítened kell! Harold Styles, a Kiválasztott eltűnt és körülbelül 7-8 órán belül meg fog halni ha nem találjuk meg időben!- hadartam el gyorsan mielőtt kinyomja a telefont.
        Kevesebb, mint negyed óra múlva, már Perrie is a kanapén üldögélt. Csukott szemekkel, feltett lábakkal hátradőlve terpeszkedett, miközben ujjaival a halántékát masszírozta. Mihelyt elmagyaráztam neki a történteket, összekapta magát és ide indult. A barátját nem tudom mivel rázta le, mindenesetre most nem zavargolódott.
- Fogalmam sincs, hogy álljunk neki!- kezdte a mondandóját, holott evvel semmit sem segített. Sajnos nekünk is ez volt a véleményünk, lassan órák óta ültünk itt.
- Daniel, neked sincs semmi ötleted?- néztem rá a segítőnkre, akiben megint csak bíztam. Megrázta a fejét, de szólni nem tudott, hiszen éppen a második tányér kaját gyűrte le.
- Azt hiszem az a parazita valami régi házba szokott ellátogatni... Egyszer engem is elvitt, mikor a jó bátyust játszotta... De akkor is csak suli előtt néztünk be, azért hogy elhozzon valamit...
- Ezt nem tudtad előbb mondani?!- ugrottam fel a helyemről, majd rögtön az ajtó felé indultam.- Oda tudsz találni, ugye?!- néztem rá jelentőségteljesen.
       Azokban a pillanatokban, mikor kiderült, hogy talán van mentség, máris kissé megnyugodtam. Egyáltalán nem volt biztos, hogy időben találjuk meg a bongyorkát, mégis halvány reménysugár csillant meg előttem. A továbbiakban minden a kis Wood-on múlt és Patrick jóindulatán, na meg persze egy jó terven.
- Ha vihetem a kaját, megmondom hova kell menni!- szólt, miközben ő is az ajtóhoz sétált.
- Te pedig vezetnél? Elvégre én még mindig nem használok ilyen közlekedési eszközt!- miután a barátnőmre néztem, bólintott és ő is felkapva kabátját elindult az egyetlen ház előtt parkoló autóhoz.
       A kis édes, aranyos, imádnivaló és még sorolhatnám tovább milyen Daniel konkrétan teljesen elfelejtette, hogy "bátyja" hova is hordta reggelente. Kissé mérgesen ültem a hátsó ülésen és nagyokat szívtam, majd fújtam ki a légtérből egyre fogyó levegőből. Immár harmincszorra számoltam el tízig, nehogy valami rosszat szóljak, elvégre mégis csak egy gyermekről van szó, kinek az esze a legtöbb esetben nincs a helyén.
- Azt hiszem most itt jobbra... Vagy balra?! Nem nem, határozottan emlékszem, hogy itt egyenesen mentünk! Vagy még csak nem is jártunk erre?
- Daniel, az Isten áldjon meg, összpontosíts egy kicsit! Itt a tét nem az, hogy átmész vagy épp' megbuksz egy tantárgyból, hanem hogy kihal- e a fajunk! Könyörgöm, gondolkozz, hogy egyáltalán jó felé megyünk-e!- Nem, most már nem bírtam tovább magammal, muszáj volt hangot adni az idegeskedésemnek.
     Lehet, hogy egy kicsit használt, ugyanis lehunyta szemeit és homlokát ráncolni kezdte. Valószínűleg gondolkodóba esett a helyes út felől, ugyanis két perccel később magabiztosabban diktálta az iramot. Pontosan negyed óra múlva leállíttatta az autót az utca elején, majd beljebb, egy romos házra mutatott.
- Azt... Azt hiszem ez lenne az! Ha egyszer valahova elvitte Harryt, akkor ide, az egyszer szent!- Jelentette ki magabiztosan. Már éppen nyitotta volna az ajtót, mikor megállítottam.
- Mint már említettem, ez nagyon komoly dolog! Biztos vagy benne, hogy itt lehetnek?- hangom remegett, ahogyan a testrészeim sem bírtak megállni. Rettenetesen izgultam és féltem, hogy vajon megtalálom- e az én kis göndörkémet.
- Ha az űrlény nincs is itt, Harold biztosan... Gondolj bele, máshova nem tudta volna eldugni! Elvégre a Wood rezidenciára mégsem vonszolhat be egy foglyot!
- Nagyon, de nagyon remélem, hogy igazad van!- hagytam rá, majd ismertettem a tervet, melyben legfontosabb pontként a csend szerepelt.
       Lassan kinyitottuk az ajtókat és kiszálltunk a néptelen utcára. Egymás mellé léptünk és elindultunk a többitől arrébb álló házhoz. Leginkább egy olcsó horrorfilmi díszletet hasonlított. Halkan haladtunk a rejtekhely felé, félve, hogy a zaj miatt észrevesznek minket. Kis tanakodás után a hátsó kijárathoz mentünk. Mivel még csak az udvarban sem volt jármű, arra a következtetésre jutottunk, hogy a szemétláda egyedül hagyta a kis madárkáját, reméljük még élve. Dániel lenyomta a kilincset, hátha nyitva van. Meglepetésünkre valóban elfelejtette valaki bezárni, ami miatt egyenes út vezetett a bejutáshoz. Az első emeletet, majd a földszintet is végigjártuk, de az általunk keresett személyek egyike se tartózkodott ezen helyiségekben. A maradék esély listán már csak a pince szerepelt, így hát minden erőmet összeszedve léptem az első lépcsőfokra. Utánam szorosan Perrie, majd Daniel lépkedett, akik majdnem lelőttek, mikor megálltam egy pillanatra. Lefagyásom oka pedig nem más, mint egy nagyon is ismerős hang volt.
      Egy pillanatra azt hittem, hogy csak a fantáziám játszadozik velem, de miután egyre tisztábban ki tudtam venni az összefüggő mondatokat, lábaim cserbenhagytak és engedték, hogy a hideg kőpadlóra esek össze, de Daniel megfogta a karom.
- Ez az, akire gondolok?- suttogtam, félve nehogy meghalljanak. Bár leginkább Patrick jelenlététől féltem.
- Ő Kiera, Patrick barátnője!
- Hogy... Hogy micsoda?- néztem rá nagy szemekkel. Azt hittem rosszul hallok, de a jelentőségteljes  nézés meggyőzött. Miután visszatértem a kábulatból, hallottam csak meg a lépteket amik egyre közeledtek.
- Van ott valaki?- nyávogott, mire Perrie felhúzott a földről és a falnak nyomott, majd ujját a számra nyomta jelezve, hogy maradjak csendbe.
      A vipera egyre közeledett, ezért Daniel is elfoglalta a "helyét". Mikor a szipirtyó éppen mellénk ért, még mielőtt leesett volna neki, hogy ott vagyunk, a két útitársam elkapta és hátrakulcsolta a kezeit.
- Ti meg mit kerestek itt? Engedjetek el! Halljátok?! Szóval mit csináltok itt?- hisztizett sipítozó hangon.
- És te? Te is megoszthatnád velem! - vicsorogtam rá, de mielőtt még megtéptem volna, eszembe jutott a valódi ok amiért jöttünk.
     A nyirkos, piszkos és állott szagú kisebb helyiségbe léptem, ahol az én göndörkém tartózkodott. Egy székhez volt kikötözve, feje bágyadtan csuklott le, kezét és a meztelen felsőtestét sérülések borították, homlokán izzadtságcseppek folytak végig. Ramatyul nézett ki, hirtelen azt hittem, hogy már nem él. Miután bágyadtan felemelte a fejét, kissé jobban lettem. Odafutottam, majd a lábai elé térdeltem. Fejét kezeim közé vettem, majd apró csókot hintettem szájára. Könnyeim kifolytak, miközben felfedeztem mennyire van is rosszul. Sajnos közelebbről még szörnyűbb látványt nyújtott.
- Menj innen, nem akarom, hogy bajod essék! Bármikor idejöhet Kiera vagy épp Patrick... Én nem számítok, Rajtad viszont egy karcolás sem lehet!
- Jaj Harry, ne butáskodj, azért jöttünk, hogy hazavigyünk... Kiera már nem árthat és ha most együtt működsz velem, Patrick sem fog... Csak ne hagyd el magad! Szeretlek és nem akarom, hogy megöljenek, megértetted?- szóltam, miközben a háta mögé mentem és kioldoztam a csuklójára csavart kötelet, ami biztosan volt a székhez rögzítve.
       Daniel segítségével raktuk be Haroldot a hátsó ülésre, ugyanis nem volt abban az állapotban, hogy két lábon járkáljon. Nem sokáig volt itt, de az alatt is szinte halálra kínozták. Én középen ültem, affajta elválasztást képezve a vipera és Harry közt. Most ő volt abban a helyzetben, amiben a barátom nemrég. Száját kipeckeltük, kezeit összekötöztük. Szörnyen festett, ahogyan a kiszabadulással próbálkozott és kiserkentek az erőlködés cseppecskéi a haja tövénél, ráadásul ezen nagyot dobott az üveges tekintet, mellyel a szinte koromsötétben úszó fákat, s házakat kémlelte.
- Hova vigyük ezt a kis ribit?- fordult hátra szőke barátnőm, mikor az egyik zebrán pár gyalogos megállásra késztetett minket.
- Szerintem Harry lakására... Biztosan felmerülne egy- két kérdés a többiekben, ha beállítanánk egy félholt Hazzával és egy összekötözött Kierával...- mondtam gyorsan, miközben a barátom haját simogattam. Feje az ölemben feküdt, lábai pedig fel voltak polcolva az ajtó és énközém.
      Hirtelen arra ébredtem, hogy az autó lassan megáll, majd elhallgat a motor halk, búgó hangja. Ijedten nyitottam fel a szemhéjamat és meglepődve tapasztaltam, hogy már elértük úti célunkat. Megdörzsöltem az arcomat, annak érdekében, hogy elűzzem a bódító álmot. Az ajtó nemsokára kinyílt és megcsapott a friss, esti levegő. A többiek segítették Haroldot a kanapéra fektetni, Kierát pedig együtt cipeltük le a pincébe. Nem mondhatnám, hogy tetteink kreativitásra utaltak, ugyanis hasonlóan kötöztük ki, mint ők az én drágámat.
      Szívesen téptem volna meg, vagy faggattam volna ki, de jelen esetben többet ért az eléggé rossz állapotban levő Styles fiú. Feltrappoltam a konyhába, felkaptam egy tálat, teleengedtem vízzel, majd kerítettem egy törölközőt. A félig alvó fiú mellé térdeltem és a vízbe mártott textillel a mellkasát kezdtem törölgetni. A sebei tele voltak kosszal, valószínűleg a nem épp higiénikus kínzóeszközök miatt. Néha felszisszent, de az amúgy is zsibbasztó fájdalomtól kábulatba merült és nemigen fogta fel, hogy mi történik a környezetében. Sokkal többet nem tudtam tenni, csak reménykedni, hogy nem fertőződnek el. Mikor befejeztem a tisztogatást, kiborítottam a vizet, majd ismét lementem, megnézni a többiekhez.
    Perrie és Daniel egy- egy széken ültek szembe a kis viperával, aki látszólag nem volt túl kommunikatív. Én is kinyitottam egy az övükéhez hasonló kerti széket, majd helyet foglaltam mellettünk.
- Na mesélj drága, hogy is keveredtél te Patrickhez?- először nem szólt, csak meredt maga elé. Még csak nem is a szájával volt probléma, ugyanis eltávolítottuk az anyagot belőle. Csupán nem volt hajlandó megosztani velünk a történteket.
- Én szeretem!- bökte ki nagy sokára, mikor már nem is reménykedtem, hogy hallhatom a szavait.
- Mégis kit? Harryt? Akkor miért segítettél Patricknek? Tudod, hogy ő nem is az igazi Wood fiú? Tudod, hogy egy űrlény? Hogy elárultad azt a fajt, melynek segítségére teremtődött meg Harold Styles is? Tudod, hogy mekkora badarságot csináltál?- egyre hangosabb lettem, már- már kiabáltam.
        - Nem, nem szeretem Harryt! Régen nagyon is odavoltam érte, de aztán elmúlt... Mert bemutatta a barátját, Pat-et! Igen, tudom, hogy nem az emberi, hanem egy másik faj képviselője, de egyáltalán nem zavart, hiszen sokkal másabb, mint az a pulikutya! Bármit képes lennék megtenni érte, segítettem neki és ezután is támogatni fogom, mindenben! Ha végre uralkodásra jut, majd csak mi ketten és a minket szolgáló csúszó-mászók lesznek... Na és az, hogy terhes vagyok, nem is kitaláció... Valóban gyermeket várok, csak éppen Tőle... Gyönyörű lesz, majd hármasban irányítjuk az egész világmindenséget... Te pedig a másvilágról figyelsz majd, s irigykedsz rám!- talán a szövege végére megsajnáltam... Teljesen úgy éreztem, hogy megzakkant... Mint valami elmebeteg, csillogó szemekkel tervezgette a világ feletti uralkodását. Szinte fel sem tudtam fogni szavait, mikor fejemben kirajzolódott egy terv.
- Ugyan Kiera, ezt te sem hiheted el... Ha valóban a te űrlényed jut uralkodásra, garantálom, hogy nem leszel a királynője! A többi emberrel együtt téged és elpusztít! Kihasznált téged, nem is szeretett igazán! A gyermekedet pedig a szemed előtt pusztítja el!
- Nem, ő nem ilyen... Nem ezt nem teheti... Nem, most csak hazudsz! Nem ezt nem teheti!
- Dehogynem, és meg is fogja!- vigyorogtam diadalittasan, ugyanis láttam, hogy kezd becsavarodni.
      A tervem rögtön leesett a teremben rajtunk kívül tartózkodóknak is és elkezdték ők is mondogatni Kierának, aki egyre csak hajtogatta a saját igazát. Nemsokára nevetve mentünk fel a földszintre és magára hagytuk az őrjöngő viperát. A nap fáradalmai eléggé kikészítettek mindannyiunkat és eléggé elfáradtunk. Hazzát becipeltük a szobájába, a pinceajtót rázártuk Kierára, Danielnek pedig előkészítettem a vendégszobát.
- Biztos nem maradsz te is éjszakára?- fogtam meg Perrie kezét, mikor már az ajtóban állt, várva arra, hogy indulhasson.
- Nem, tényleg, köszönöm, Zayn már vár! Tudod, megígértem, hogy vele töltöm a délutánt, aztán nem sikerült...így is fogalmam sincs, hogy mit mondok neki, hol voltam eddig!
- Én még mindig azt tudom tanácsolni, hogy mondd el az igazat! Biztosan megérti, hidd el!
- Na jól van, majd átgondolom... Te viszont menj Harry mellé és aludd ki magad! A mai nap izgalmai után igazán rád fér szívem! Jó éjt, holnap reggel hívj! Szia!- ölelt meg, majd egy intés kíséretében elhagyta a házat. Én még bezártam az ajtót, ittam egy pohár vizet, de a fürdésre már nem volt időm. Ruhástul dőltem be az ágyba és aludtam el.
       Reggel egész későn keltem, de annál fittebben. Kiugrottam az ágyból, lezuhanyoztam, majd adtam egy csókot a bongyorka homlokára. Sokkal jobban festett ki, mint tegnap, de nem akartam felébreszteni. Hogy valóban ne következzen be a dolog, lábujjhegyen osontam le a földszintre. Mivel még Daniel sem kelt fel, társaság híján döntöttem úgy, hogy meglátogatom a mis kis vendégünket. Óvatosan húztam el a reteszt, majd szépen lassan véve a lépcsőfokokat mentem a pincébe. Halkan dúdoltam, hiszen nagyon szépen ébredtem, azonban mikor leértem kis híján elájultam. A sikítás helyett inkább beszorult a levegő és hirtelen a szívem is megállt. Kiera a földön feküdt, vértócsával a teste mellett nyugvó kezénél s a nagy tükör szilánkjaival.

4 megjegyzés:

  1. Hujujj! Ebben aztán van izgalom! Szegény Hazza :'( elképzeltem és majdnem sírtam. A "nem épp higiénikus kínzóeszközök" alatt pedig szinte féltem, amint elképzeltem a jelenetet. Siess a következővel, mert tudom, hol laksz! ;)
    Puszi: Chassy xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Chassy!
      Nagyon szépen köszönöm! <3
      Én is tudom ám... ;)
      Ölel,
      Bebyxx

      Törlés
    2. Naon izgi, naon tetszett! Siess a kövivel please!!

      Törlés
    3. Köszönöm, sietek :)
      Ölel,
      Bebyxx

      Törlés