2013. szeptember 7., szombat

13. Furcsa

Sziasztok drágaságaim :) végre itt vagyok megint, pontosabban szombat éjszaka :) először is elmondhatatlanul sajnálom, amiért csak most jöttem, korántsem a legjobb részemmel, de nagyon sok dolgom volt :/ 37 órám van egy héten, a közlekedés pedig korántsem a legjobb, ennek ellenére nagyon tetszik az új suli :) csütörtökön megnéztem anyuval a TIU-t 3D-ben, aztán pénteken pedig 2D-ben feliratozva, így a kis szabadidőmet lekötötte ez :/ nekem személy szerint nagyon-nagyon tetszett :) pluszban anyukám véleménye is megváltozott róluk a pozitív irányba :) tehát a film mindenhogy jól jött :)) végül pedig annyi, hogy nem lett olyan rövid rész, viszont tartalmilag egyáltalán nem vagyok elégedett :/ attól függetlenül olvasgassátok :) pusszantás
Beby xx

   A sors nagyon furcsa, hiszen mindig valami érdekes és váratlan fordulattal lep meg minket, legtöbbször megnehezíti életünket. Sosem lehet boldogan és egyszerűen élni, mindig összekuszálódnak tetteink és érzéseink. Az itt töltött pillanatokban sem bírtam teljesen a Feladatomra koncentrálni, mert az agyamba beférkőzött egy fiú, pontosabban A fiú. Ezek az érzések furcsák és újak voltak, korábban sosem éreztem ilyet. Azt közel sem mondom, hogy rossz volt, inkább nagyon is jó, sőt csodálatos.
   Ha a képe megjelent a fejemben, már akkor is ezerszer jobban éreztem magam. Ha a rádióban hallottam hangját, lábaim megremegtek, szám mosolyra húzódott, szívem erősen és hangosan dübörgött. Amikor pedig valóban odaállt elém, akkor ezek az érzések, tünetek kimondhatatlanul erősödtek.
   Abban a pillanatban, amikor kinyitottam az ajtót és megláttam a göndör fürtjeit, na meg azokat a smaragddal helyettesített szemeit, a testem megbolondult, megint. De mielőtt még bármit mondhattam volna, karjai közé ragadott és száját az enyémre tapasztotta. Agyam okosabb fele szerette volna ellökni, de a másik, amelyik jobban szeretett engem és testemet, a józanság helyett, az kezeimet a hajába irányította.
   A fejemben lakozó angyal és ördög veszekedtek, de végül a pokolból idetért piros emberke győzött. Ujjaimat tarkóján keresztül vezettem a fürtjeibe, és rátekertem őket. Másik kezemet a nyakán nyugtattam, hasammal neki feszültem az övének, szemeimet lehunyva élveztem a csók édes mámorát.
   Mivel nem is olyan régóta maga a "csók, csókolózás" fogalmát sem tudtam, nemhogy részesülhettem volna ennek örömében, így teljes meglepettséggel viszonoztam Harry tevékenységét. Ha azt mondom, hogy nagyon jó volt, végre azzal lenni, akit igazán szeretek, akkor az igazság küszöbét sem érem el, ugyanis ez több volt, mint jó érzés.
   Az időérzékemet teljesen elvesztve álltunk még mindig egymás karjaiban, amikor az agyam jobb fele átvette az irányítást. Lehajtott fejjel léptem hátrébb, miközben a ujjaimat levéve Hazza-ról a számhoz emeltem.
- Ezt nem szabadna, se neked, se nekem, ugye tudod?- beszéltem olyan halkan, ahogyan csak tudtam. Még mindig a földet nézve láttam meg a két cipőt, amint közelebb araszolnak hozzám. Majd megéreztem a kemény kezet, ami feljebb emelte a fejem, hogy szemeink egy vonalban lehessenek.
   - Nem érdekelnek a szabályok és más sem, csak végre szeretném azt csinálni, amit igazán akarok! Érted?!- nézett rám a nagy szemeivel úgy, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna és azt kiáltoztam volna, " engem sem érdekel senki, csak te ". Egyetlen probléma, Kiera és persze Patrick volt, akik feltétel nélkül szerettek minket. Tudtam, hogy az előttem álló bongyorkának se könnyű és azt is, hogy nem fog tágítani, nem fog leszállni rólam, hacsak,....
- De engem Pat érdekel! Csakis ő! Szerelmes vagyok belé! Ez a csók nekem semmit sem jelentett! Ha nem akarsz mást, akkor el is mehetsz!- tártam ki neki az ajtót, amit időközben valami zseniális módon becsuktunk.
   Nem fog leszállni rólam, hacsak meg nem bántom... Igen! Bár nagyon fájtak a szavak, egyetlen lehetőségem ez volt! Most bizonyára mindenki hülyének gondol, de én tudom miért tettem ezt! Először is ott van az a szegény lány, akinek természetesen nem is egy hibája van, de szereti a göndörkét, az biztos! Második érvnek ott van Pat, aki pedig teljesen belém zúgott! És végül a legegyszerűbb ok, a Küldetés. Azt sem tudja, ki is vagyok valójában, különben nem szeretne... Elvégre ki is akarna barátnőnek egy átlátszó-fehér többcsápos lényt?! A válasz egyszerű: senki az égvilágon!
   - De, de... Sissy, ez a csók nagyon is sokat jelentett, nem csak nekem, hanem neked is! Érzem, tudom!
- Hogy szólítottál?- az egész mondatából ez volt az, amit értettem! Sissy..
- Jajj, kérlek... Nem ez a lényeg!
- Kérlek menj el, most! Mielőtt még a barátom hazaér! Nem szeretném ha itt találna veled! Én boldog és kiegyensúlyozott vagyok mellette! Hagyj végre békén! Legyél Kiera mellett, vagy ha meguntad keress mást, vagy mit tudom én...
- Barátod?!
   Ebben a pillanatban az arcán olyan érzések suhantak át, amiket sajnos nagyon is értettem... Szomorúság, letörtség, csalódottság. Én inkább szégyelltem magam, egyrészt a hazugság miatt, másrészt amiért én okoztam neki mindezt. Vállaihoz behúzta a fejét, majd mind akit vérig sértettek, vonult ki, miközben azt suttogta, " nem, nem akarok mást ". Csak álltam a nyitott ajtóban, ahol a fújdogáló szél egy-két esőcseppet is felém sodort. A pár darabból aztán egyre több lett. A ruhám már teljesen elázott, mikor az ajtó becsapódott előttem.
    Ez a hang volt, ami kizökkentett a gyászos hangulatú gondolataimból. Kezemmel letöröltem az arcomat, amit nem az eső vizezett be, annál is inkább a könnyeim, amiket eddig észre sem vettem. Legszívesebben felrohantam volna a szobámba, hogy bezárkózva elbújhassak a korántsem igazságos világ elől, de eszembe jutott a még mindig nappaliban várakozó Tim. Ó Tim... Talán még mindig nem szólt az érte izguló bátyjának.
   - Tim, szóltál a... Tim, Tim?!- hajtogattam a nevét ugyanis a kanapén, ahol hagytam senki nem ült. A szobájához siettem, majd bekopogtam, de semmi válasz sem jött az ajtó túl feléről. Nem vártam tovább, benyitottam, azonban senki sem volt bent. Az egész házat végigcaplattam, de sehol nem találtam. Végül sírva rogytam vissza az érkezte előtti helyemre.
- Mi a baj?- hallottam az eddig hozzám intézettek közüli sokkal kedvesebb hangot. Meglepődve fordultam hátra, amikor megláttam a keresett személyt.
   Pillanatok alatt ugrottam a nyakába, majd szorosan húztam magamhoz. Szegény pára valószínűleg egyáltalán nem tudta, mire ez a nagy megkönnyebbülés, amit egy sóhajjal jeleztem, mert eltolt magától és nagy szemeket meresztgetett.
- Úristen, te megint hova a büdös francba tűntél?- keltem ki kissé magamból.
- A szobámban voltam!- válaszolt a lehető legnyugodtabb hangnemben és a legtermészetesebben.
- Nem igaz, hazudsz! Voltam a szobádban és te közel sem voltál sehol!- léptem hátrébb tőle, majd ujjamat ráemeltem, a számonkérésem eszközeként.
- Mi vagy te, nyomozó? Leakadhatsz rólam!
  Ezzel a mondattal hagyott faképnél. Amit én csak szomorú fejrázással reagáltam le. Tudtam, hogy iszonyúan önfejű gyermek, épp ezért is hagytam annyiban a dolgot. Visszaültem a filmem elé, amit végre szerettem volna végig nézni. Úgy jó negyed órával később jutott eszembe Pat, aki még több mint valószínű, hogy az elveszettnek hitt öccsét keresi. Nem volt kedvem és erőm sem beszélni vele, így dobtam neki egy SMS-t, azon a telefonon, amit nem is olyan rég kaptam tőle.
   Emlékszem, akkor is olyan aranyos volt, hipp-hopp vett nekem egy mobilt, ráadásul egy okostelefont, sőt iPohne-t. Régebben fogalmam sem volt, milyen is ez a csúcstechnikájú eszköz, de most viszont nagyon is tisztában voltam a technika vívmányaival. Odafent, a bázison ilyenekre egyáltalán nem volt szükségünk, saját technikánk volt a kommunikációra...
   A telefonom csipogással jelezte Patrick megnyugvását. Emellett azt is írta, nemsokára haza utazik és hogy tudja, minden rendben van. Sőt, azt sem felejtette ki, ne sértődjek meg Tim megjegyzésein, ő már csak ilyen, mindig is furcsának számított. Mosolyogva dőltem hátra újra és most már tényleg a nagy képernyős TV-t bámultam, addig amíg el nem nyomott az álom.
   A szellő lágyan fújdogálta a napsütötte és éppen ezért világos mezőn. Fehér bő szoknyám táncot járt, miközben én is ugrálva haladtam a fűben. Nem tudtam hol járok, mégis úgy éreztem, minden négyzetméterét ismerem a helynek. Egy igazi kockás terítő, helyesebben pléd fele tartottam, ahol a piknikezéshez szükséges dolgok voltak kipakolva, a szendvicstől kezdve az iváshoz elengedhetetlen poharakig. Nekem háttal egy fiú ült sapkában és fekete farmerban, na meg a tőle jól megszokott ugyancsak olyan színű pólóban. Amint egyre közelebb értem, észrevettem a sötét sapka által nem tökéletesen fedett tincseket, amik csavarodva fordultak ki a textil szegélyén.
- De jó, hogy végre itt vagy drágám!- fordult meg lassan, majd felállt és erős, biztos kezeivel magához vont. Gyengéd csókkal üdvözölt, amit szívesen viszonoztam. Miután szép lassan kibontakoztunk egymás karjaiból, megfogva a kezem, húzott le az ölébe. Törökülésben lévő lábai által közrevett lyukba helyezkedtem el, miközben fejemet a mellkasára hajtottam. Lábaimat kinyújtva helyeztem a talajra, szemeimet pedig lehunytam, miközben Harry éneklését hallgattam a madarak csiripelésével vegyítve.
   Csodálatos férfival, csodálatos helyen, csodálatos álomban... Na igen, ez az egyetlen apró probléma, hogy csakis egy álomképként jelent meg a fejemben ez az egész. A Harry-ért való rajongásom az elutasításával csak még jobban nőtt, erősödött, na meg persze őrjített meg fokozatosan. Ha ez a fantáziálgatás nem áll le hamarosan, én esküszöm megbolondulok...
   Már jó pár perce fent voltam, de a szemem nem volt kedvem kinyitni. Mivel egyrészt az időérzékem is elvesztettem és csinálnom is kellett volna valamit, így nagy nehezen, óriási megerőltetés árán nyitottam ki a szemeim. Meglepetésemre már az egész lakásban világos volt, sőt a színekből adódóan már talán dél sem volt közel. Egy sóhajtás közepette nyújtóztattam ki az éjszaka alatt elgémberedett tagjaim, majd az utamat a szobám, pontosabban a fürdő fele vettem.
   Meleg vízzel és jó illatú tusfürdővel kényeztettem, a reggelre való tekintettel fáradt testem. Jó pár perc után egy lengébb felsőt, viszont hosszú gatyát húztam fel. Az idő jónak mutatkozott, azonban igen csalfa volt, a tavaszi időjáráshoz mérten. Visszatrappoltam a konyhába, ahol neki álltam kettőnk reggelijének.
    Miután végeztem és tálaltam is a finomságokat, bekopogtam Tim-nek. Mivel válasz nem érkezett, csak bekiáltottam, " Kész a reggeli " majd odébb tágítottam. Az én gyomrom erősen korgott, főleg a konyhába éréskor, amikor újra megízlelhettem az illatokat. Éppen ezért is nem bírtam várni a fiúra és magam láttam neki az omlett felszippantásának. A falatokat jóformán meg sem rágtam, csak nyeltem, mint kacsa a nokedlit...
   Már rég végeztem, sőt már a mosogatás kötötte le a figyelmem, amikor az ifjú úr hajlandó volt lefáradni. Sokáig próbáltam rávenni magam a tegnap befejezett beszélgetés folytatására, de féltem a bunkó visszautasítástól vagy beszólástól. Ez szép! Egy tizenévestől félsz!- nevetett és csúfolt ki a kis hang a fejemben, aki egyre jobban idegesített. Pont azért, hogy a drágának és persze magamnak is bizonyítsak tértem rá a lényegre.
   - Tim, tegnap mondtál valamit a bátyádról...- próbáltam finoman fogalmazni, de így sem kaptam őt meghazudtoló választ.
- Én ugyan nem... Te egyre gyogyósabb vagy! Ha pedig az esetleges képzelgéseidről mersz beszélni Patrick-nek, hidd el, megbánod!- emelte fel az ujját, most ő, akárcsak mint én tegnap.- Kösz a kaját!- tolta be a székét, majd nagy léptekkel hagyott ott, miközben én tátott szájjal bámultam rá.
   Ez a gyerek egyre jobban érdekelt... Furcsa volt és titokzatos, szöges ellentéte Pat-nek. Mintha nem is egy családba tartoznának... Ezzel a lehetetlen gondolattal mostam el az ő tányérját is, majd az ajtóhoz siettem amikor megszólalt a csengő, az elmúlt napokban immár századszorra.
- Szia szívem!- ölelt meg rögtön az ajtóban álldogáló fiatalember. Jó volt újra látni, még akkor is, hacsak nemrég ment el. Mosolyogva szagoltam bele a vállába, ami a bőrdzsekinek köszönhetően a bőr mámorító illatát árasztotta.- Hiányoztál! És éppen ezért is megyünk el egy kicsikét nyaralni mi is!
   - Hú, tényleg??- csillantak fel a szemeim rögtön a nyaralás szóra, ugyanis Harry elfelejtésére a legjobb orvosság Patrick lesz, na meg a vele eltöltött napok.- Mikor?? És hova? Már most alig várom!
- Görögországba! Holnapután! És ami a legjobb az egészben, hogy nem egyedül megyünk, hanem Harry-ék, sőt az egész One Direction jönni fog! Hát nem csodálatos?- az eddig arcomon díszelgő széles mosoly hirtelenjében lefagyott a név említésére... Hogy fogom elfelejteni, ha pont vele megyek kiruccanni?!

2 megjegyzés:

  1. Cchvxjvxzjctjvdzgxagj can't find the words woow. Már alig várom a kovetkezot. :333 Mikorra is varhato?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de aranyos vagy :))) hát elképzelhető, hogy a mai nap folyamán sikerül összehoznom egyet, de ha kifutok az időből, akkor péntek vagy szombat :/ puszi
      Bebyxx

      Törlés