Sziasztok!
Végre itt vagyok, és
meghoztam a legújabb részt. Sajnos nem tudom leírni, hogy mennyire, de mennyire
sajnálom a késést. Konkrétan 3 hete ígértem, de nem írtam. Ez az utolsóelőtti
fejezet, aztán lassan vége... El kell engednem a történetet, pedig nagyon
hozzám nőtt már...
Na jó, inkább
visszatérek a jelenbe, köszönöm a több, mint 1000 megtekintést, a 3
hozzászólást, a cseréket és a 4 új rendszeres olvasót. Mindent, de tényleg! Ha
van kedvetek írni nekem, akkor az elérhetőségek fül alatt minden fontos
információt megtaláltok :)
És még egyszer sajnálom, hogy ennyit késtem és mégis ilyen borzalmas részt írtam.. Komolyan, eléggé rossz lett..
Most pedig tényleg
nem rizsázom tovább, jó olvasást!
Ölel, s Puszil
Titeket,
Bebyxx
Reggel fáradtan
nyitogattam a szemeim. A nap Londonhoz képest erősen sütött, ébredésre
késztette azokat a feledékeny embereket, akik elfelejtették behúzni a függönyt.
Mi pont ehhez a csoporthoz tartoztunk, bár a szuszogó Harry látványa alapján őt
nem zavarta a fény az alvásban. Mosolyogva bújtam ki az ágyból és mielőtt
elhagytam volna a szobát hintettem egy apró csókot feje búbjára. Első utam a
fürdőbe vezetett, ahol kissé rendbe tettem magam. Felfrissítettem az arcom,
összefogtam a hajam és fogat is mostam. Feladatom végeztével lebaktattam a
lépcsőn és készítettem magamnak egy jó adag kávét. Leültem az asztalhoz, majd
jó nagyot kortyoltam belőle. A forró folyadék csak úgy hömpölygött le a
torkomon, felmelegítve egész testemet. Felnéztem az órára, s meglepődtem, hogy
már elmúlt fél tizenegy is. Azt hittem, sokkal fiatalabb még az idő...
Miután visszamentem, hogy
felöltőzzek, benéztem Perrie-hez. Az ágyban feküdt még, de már ébrem volt. A
kissé dagadt szemei vörösen csillogtak, s a plafont bámulták. Papírzsepi- halmok
hevertek mindenhol, de mikor beléptem próbálta eltűntetni a sírás nyomait. Szó
nélkül ültem mellé és húztam magamhoz. Lassan megsimogattam a hátát, próbáltam vigasztalni
ezzel. Hirtelen borzalmas felismerés nyilallt belém. Ha most vissza kell
mennem, akkor ő egyedül marad... Már így is teljesen összetört, ha elmondom
neki még jobban ki fog akadni. Nem tudtam mit tegyek, bár a mondás szerint jobb
az igazat mondani, még ha fáj is...
- Perrie! Tegnap éjszaka megérkezett a kabinunk,
mellyel még a mai nap folyamán el kell mennünk... Nagyon sajnálom, de a faj
érdekében itt kell hagynom a Földet... Ha minden jól megy, egy héten belül
visszatérek Harryvel! Elhatároztam, itt akarok élni veletek!- a mondandóm végen
biztosan jelentettem ki, hogy a történetem happy end lesz. Valóban így éreztem,
Harryvel, Perrievel, s a fiúkkal akartam maradni... Örökre...
Felém nézett, szemeibe újra
könnyek gyűltek. Némán rázta a fejét, miközben erősen hozzám bújt. Kezemet
megszorította, s úgy birtokolta, mintha akkor nem mennék el. Kis idő múlva halk,
gyötört hangon szólalt meg.
- Te is elhagysz engem? Nem volt elég, hogy a
Malik gyerekszakított velem? Miért vesztek el mindenkit?!- elvált tőlem, majd a
szemeimbe nézett. Nagyon sajnáltam, de muszáj volt mennem, és ezt neki is meg
kellett értenie.
Nem válaszoltam, csak csitítgattam. Szabad
kezemet a hátán húzogattam, hogy ezzel is nyugtassam. Talán fél óra múlva már
kicsit lenyugodott, így el mertem hagyni a szobát. Visszamentem Harryhez, hogy
Őt is felkészítsem az útra. Finom csókkal keltegettem, mint Csipkerózsikát a
hercege. Mosolyogva nyitotta ki szemeit, majd kívánt jó reggelt. Hangja mély és
rekedt volt, de eszméletlenül szexi. A kedvem máris sokkal jobb lett, hogy ott
volt a közelemben. Maga mellé rántott, s ujjaival cirógatott.
Szívesen élveztem volna még a
helyzetet, de sajnos nem volt rá időnk. Ki kellett valamit találnunk, hogy
miért tűnik el hirtelen a Föld színéről.
- Tudom, hogy nagyon nincs ínyedre, de Te is
tudod, hogy muszáj... Valamit be kell adnunk a médiának... Kezdhetnél gondolkozni
rajta, hogy mit!
- Jaj Stacy...- nagyot sóhajtott, de aztán
elgondolkozott az ügyön. Végül beletörődött a sorsába és elmondta első
ötletét.- Mi lenne, ha nyaralni mennénk... Mivel hivatalosan is a barátnőm
vagy, és nem szakmabeli, szeretnénk kicsit elbújni a nagyvilág elől, ezért két
hétre elutazunk egy olyan helyre, ami messze van bármely civilizációtól is...
- Hogy te mekkora zseni vagy...- simítottam végig
az arcán, jutalmul pedig egy puszival is megajándékoztam.
Két órával később már a lap
top előtt ültünk, hogy hivatalosan is bejelentsük az ideiglenes
visszavonulásunkat. A srácok is megértették a dolgokat, bár nekik is a
cenzúrázott változatot adtuk be. Végül Harryvel átmentünk a közös házba, hogy
mindannyiunk jelen legyen.
- Sziasztok kedves Directionerek! Egy rendkívüli video-t
láthattok tőlünk, melynek témája nem túl felhőtlen. Mostanában elég nagy volt a
hajtás és Harry barátunk sem szingli már, de nekünk, a többieknek is van
barátnőnk és családunk... Így hát szeretnénk egy rövid időre visszavonulni.
Csupán rövidke, két hétre tűnnénk el a média elől, de azután gőzerővel
folytatnánk az új lemezt. Nem kell aggódnotok, tényleg csak két hétről van
szó... Viszont ezalatt az idő alatt tényleg nem leszünk fellelhetők sehol sem...
A legtöbbünk távol tölti majd a vakációt... Előre is köszönjük a megértéseket,
puszilunk Benneteket! Sziasztok!- mikor Liam végzett a mondandójával a többiek
mosolyogva integettek és köszöntek el a rajongóktól.
- Szerintetek hogy fogadják?- nézett ránk
kétségbeesetten Louis.
- Remélem jól...- állt fel Niall, s első útja a
konyhába vezetett.
Mosolyogva figyeltem a szőkeséget,
amint a feszültséget egy jó nagy szendvicsben vezette le. Liam a szobájába
ment, Louis bekapcsolta a tévét, Harry pakolásra szánta el magát, Zayn pedig a
teraszra lépett cigizni. Szívesen maradtam volna Lou-val a nappaliban, viszont
beszélnem kellett a fekete hajú szívtipróval.
- Szia! Zavarok?- léptem ki utána. Lassan felém
fordult, majd kezébe vette a cigarettáját.
- Szia. Nem, dehogyis...- visszafordult, ezzel
jelezve, hogy lépjek csak mellé, nyugodtan. Egy darabig csak álldogáltunk a
füstbe burkolózva, mire végül meg is szólaltam.
- Tegnap hallottam, hogy összekaptatok
Perrievel... Hidd el, nagyon szeret Téged... Sosem csalna meg! Igazán bízhatnál
Benne...
- Tudom.- jó nagyot szippantott, majd kifújta a
füstöt.
- Akkor meg?- értetlenül meredtem rá, és nem
értettem a problémáját. Ha mindezt tudja, miért törte össze szegény lány szívét
a szakítással?!
- Nem tetszik, hogy titkolózik... Előttem... Én
bármit megtennék érte és bármit megértenék ami vele kapcsolatos... Elmondhat
mindent, de ha nem, hát nem... Én így nem tudok vele együtt élni...
- Ez nem olyan egyszerű... Vannak bizonyos
dolgok, amit az ember nem akar megosztani senkivel... Bizonyára neki is vannak,
de ha neked ez nem tetszik, akkor mondd el neki is így... Ne kapd fel a vizet
és szakíts máris... Szép szóval bármit meg lehet beszélni!- próbáltam a tudtára
adni a barátnőm helyzetét, de ő hajtatatlan volt, s fejét rázva lépett vissza a
házba, miután elnyomta a csikket a kerítésre helyezett hamutartóban.
Annyira egy önfejű fickóval van
dolgom, hogy az eszméletlen... Szem forgatva léptem át a küszöböt, aztán egyenesen
Hazza szobájába mentem. Amikor beléptem, ő háttal állva dobálta a bőröndjébe a
ruhákat. Mögé léptem, átkaroltam a derekát, majd hozzásimultam. Illata orromba
kúszott, és elrepített valami csodálatos világba. Jó lett volna, ha így
maradhatunk, de természetesen az élet közel sem ilyen kedves, hogy a jó
pillanatokat sokáig engedje élvezni.
Miután
mindenkitől elbúcsúztunk, kézenfogva sétáltunk a kocsihoz. Harold bepakolta a
csomagokat, majd beült mellém a vezetőülésre. A városban nagy forgalom volt,
szabadnap révén. Az emberek akár a hangyaboly, zizegtek az utakon. A ház előtt
lelassítottunk, majd beálltunk a kocsifeljáróra. Kiszálltunk és kézen fogva
lépdestünk az ajtó fele. Partnerem lovagiasan előre engedett, de ez egyáltalán
nem javított az állapotomon. Ideges voltam, mert féltem, hogy milyen lesz itthagyni
a barátaimat. Az ideutazásom előtt fogalmam sem volt erről a fogalomról, most
mégis ezekhez az emberekhez köt valami erő, amit barátságnak hívnak, és ez a
dolog csodálatosabb mindennél. Majdnem mindennél, hiszen a szerelem, amit Harry
iránt érzek, talán még ennél is jobb.
- Köszönöm!- suttogtam, miközben megfordultam és
átöleltem az értetlenkedő fiút. Elképedt arcát látva tovább magyaráztam.- Hogy
vagy nekem!
Felébresztettem Danielt is,
hogy elbúcsúzhassunk tőle. A pincéből felhoztuk az ál-Patricket, majd
betuszkoltuk a kabinba. Mielőtt mi is beszálltunk volna, még el akartam
köszönni Perrie- től. Tudtam, hogy nagyon pipa rám, de nem hagyhattam itt
anélkül, hogy beszélnék vele, így hát feltrappoltam hozzá. Óvatosan bekopogtam
és vártam a kissé késlekedő válaszára.
- Perrie... Nemsoká' indulunk és mindenképpen
szerettelek volna még látni! Ne izgulj hamarosan visszautazom, aztán minden ott
folytatódik, ahol abbahagytuk!
- Nem...
- De igen, szívem... Minden ugyanolyan lesz, ha
visszaérünk... Na gyere, ölelj meg!- szóltam végre, mikor láttam rajta, hogy a
végszavamra vár. S valóban, már ugrott is a nyakamba. Összeszorongatott és
mintha mi sem történt volna, lekísért a kertbe.
Danielt is megölelgettem, ahogy a szőkeséget is
mégegyszer. Végül Hazzával beültünk a kabinba, becsatoltunk magunkat, majd még
intettünk egyet az ablakon. Mosolyogva búcsúztattak minket, mi pedig megnyomtuk
a nagy, piros gombot, és ekkor elkezdődött a visszautam, Harrynek pedig az első
utazása a világűrben.
A járművünk egyre nagyobb
robajjal akart útra kelni, de egy időben a hanggal port is kavart maga körül.
Az odalent várakozók eltakarták arcukat, hogy nehogy megfulladjanak, de mégsem
mentek be a menedéket nyújtó házba. Én élveztem a helyzetet, ahogyan egyre
gyorsabb tempóra váltva szálltunk fel, viszont Hazz a székébe nyomódva
reszketett. Ujjaival megtalálta az enyémet és erősen szorongatta. Mosolyogva
figyeltem, ahogy be van rezelve. Hála Istennek a foglyunkra nem kellett figyelnünk,
ugyanis ő egy elszeparált részben raboskodott.
Nemsokára már
kiléptünk a Föld bűvköréből, egyesesen a bázisunkhoz tartottunk. Látszólag a
Kiválasztott már jobban volt, így az ablakon át a távolba mutattam.
- Idenézz! Hát nem csodálatos látvány? Ott a
Föld, ahol alig tíz perce voltunk, most pedig már itt járunk...
- De valóban, mesés látvány... No azt hiszem ez
nem sok mindenkinek adatik meg...- ámult, miközben fejét a vállamra hajtotta.
Csodálatosan éreztem magam,
egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy nem romantikázni vagyunk itt. Hogy
valójában komoly indokkal szállt fel Harry erre a gépre. Valójába örülnöm
kellett volna, hogy megmenekül a fajunk, hogy új utódok születnek, hogy minden
rendben van, de közel sem volt olyan rózsás a helyzet. Mint már említettem,
komoly áldozatot kell hoznia valamelyik társamnak. Nem hiszem, hogy a többiek
már kiválasztották a lényt, pedig jobban örültem volna... Akkor nem kéne
végignéznem, amint előttem húzzák ki a nevet... Az is lehet, hogy netán én
leszek az... Bár nem, az nem lehet, hiszen én már elvégeztem a Küldetést! Én
már megtettem minden tőlem telhetőt, teljesítettem a lehetetlent.
Az űrhajónk kicsit
megrázkódott, s vesztettet sebességéből, ami kizökkentette a pánikból. Egyre
közelebb értünk a lebegő főhadiszálláshoz, sőt már a pajzson is beléptünk.
Harry arcán egy pillanatra átfutott a félelem, de miután megszorongattam a
kezét, lenyugodott. Elhajolt tőlem, kiegyenesedett, majd várta a becsapódást.
- Minden rendben lesz, hidd el! Ők sem
különböznek sokkal tőletek, csak külsőre...- bíztattam, mikor a járművünk
megállt.
Kicsatoltam öveinket,
de elég lassan ment, ugyanis a kezem enyhén szólva remegett. Már nagyon régen
nem voltam " itthon " és hiányoztak a többiek. Nagyot fújtam, bár
szükségem innentől nem volt rá, csupán megszokásból tettem. Eközben a
kilincshez csúsztam és lenyomtam a hideg fémet. Az ajtó lassan felemelkedett, s
ez láttatni engedte a kicsi lényeket, akik sorban állva várták érkezésünk. "
Sziasztok! Jó újra látni Benneteket, már hiányoztatok. Hivatalosan is szeretném
bejelenteni, hogy Küldetésem sikerrel járt, s elhoztam a Kiválasztottat." Az
üzenetet mindannyiuknak elküldtem, majd Hazza kezéért nyúltam. A többiek elé
állítottam, akik mind gratuláltak érkezésünkhöz, végigmértek minket, majd
szétváltak, mikor belépett a Mester a terembe.
" Köszöntünk Kémlény
és Kiválasztott. Remélem jól utaztatok, nem találkoztatok egy meteorral vagy
ellenséges űrhajóval sem! "
- Úristen! Ez.. Ez mit csinál a fejemben?- Harry
idegesen és kétségbeesetten kiálltott fel, miközben oldalba bökött. A
többieknek nem étették az emberi beszédet, így hangoskodásba kezdtek, mert a
hangot viszont érzékelték.
- Harold, drágám! Ők nem értenek abból semmit
amit te így mondasz... Mi fejben kommunikálunk, megfogalmazzuk mondandónkat,
majd elküldjük annak, akinek szánjuk. Te is meg tudod csinálni a hely és
a Mester miatt, csupán erősen kell koncentrálnod! Próbáld meg!- bíztattam.
" Jó... Azta ez tényleg... Tényleg megy!
Szóval jó napot, köszönöm, hogy itt lehetek, csodálatos helyen élnek Önök.. Jól
utaztunk, egyszerűen fenomenális volt!"
A többiek is mind
hálálkodásba kezdtek, hogy ők köszönik a Kiválasztott jelenlétét. Örömmel
konstatáltam, hogy az első találkozás nagyon jól sikerült. Sajnos nem sokáig
élvezhettük Harry jelenlétét, a Mester máris hátára tette a kezét, s elindult
vele. Naivan én is utánuk indultam, de a Mester hátrafordult, majd megállított.
"Hé! Te nem jöhetsz velünk! Inkább intézd el, hogy Patrick megkapja
jogos büntetését! Köszönjük, amit eddig tettél, de innentől már nincs rád
szükség!" Ezekkel a mondatokkal hagyott ott, én pedig csak álltam
földbe gyökerezett lábakkal. Azt hittem, hogy a kommunikáció nem volt sikeres,
s rosszul jöttek a szavak, de ahogy egyre távolodtak, láttam be csak, hogy
teljesen komolyan gondolta, amit mondott.
Az idő
meghatározhatatlanul gyorsan szaladt előre. Az órák, a napok csak peregtek,
mint az őszi levelek az elszáradt ágakról. Egyedül voltam, ahogy az elmúlt négy
napban. Nem érintkeztem nagyon senkivel, még Harryvel sem beszéltem. Társaim,
miután megbizonyosodtak róla, hogy ő a Kiválasztott, teljesen rászálltak,
kísérleteket végeztek vele. Teljesen elvették tőlem, még csak egy szót sem
válthattam Vele. Egyre jobban kezdett idegesíteni a gondolat, na meg kellőképp
hiányzott is az én kis bongyorkám. Fejemet a felhúzott lábamra hajtottam,
szememet lehunytam. Próbáltam gondolataim más mederbe terelni, viszont ezen a
helyen nem túl sok tényező volt, ami segített volna ebben. Hirtelen kopogás
hallatszott, ami azonnali felpattanásra sarkallt. Hiper-szuper gyorsan ugrottam
a testhez, amelynek hasába rögtön visszaugrottam.
Féltem, ha Hazza meglát így,
már undorodni fog tőlem és nem utazik velem vissza a Földre vagy ha mégis
beülne velem egy rakétába, otthon tuti messziről elkerülne. Az illető
türelmetlenül rontott be, válaszomat meg sem várva. Hirtelen megfordultam, de
miután meghallottam a tompa hangot a fejemben, kicsit csalódtam. "
Kémlény! A Kiválasztottat alávetettük minden szükséges kísérletnek, ami azt
jelenti, hogy akár ebben a pillanatban kezdhetnénk a folyamatot!" "
Hát akkor? Mire várunk?" " Sajnos nincs meg, akit feláldoznánk...
Kell keresni egy donort!" Sóhajtott a Mester, miközben kijelentette,
hogy ma összehívjuk a Gyűlést. A Gyűlés csak is különleges alkalmakkor gyűlt
össze, hiszen azon kis híján mindenki részt vesz. Szótlanul bólintottam,
majd az ágyra borultam a közeli események ismertetése után.
A Mester nem zavart tovább,
hagyta hogy kipihenjem magam a fontos eseményig. Igen, valóban fel kellett
készülnöm, hogy fel fogunk áldozni egy teljesen ártatlan kis lényt. Eddig
annyira nem hatott meg, ha valaki eltávozott közülünk, viszont most, hogy az
embereknél ilyen sok időt töltöttem, rám ragadt az életfilozófiájuk, s bánatuk,
ha elvesztettek valakit. A gyomrom görcsbe rándult az elvesztés szóra, hiszen
Harryt sem láttam régóta. Kezdtem úgy érezni, hogy már nem szeret és nem kellek
neki. Lehet, hogy máris talált valaki mást magának... Lehet, hogy mégiscsak
megtetszettek neki az űrlények, vagy kölcsönöztek a kis parazitának egy testet.
Lehet, hogy a Feladat elvégzés után egy másik lénnyel utazik vissza a Földre.
Lehet, hogy már nem szeret. Lehet, hogy már elfelejtett. Lehet, hogy ha
találkoznánk, már meg sem ismerne. Lehet...
Nem sajnálkozhattam tovább,
összeszedtem magam, majd elindultam a Gyűlésterembe. Még nem sokan voltak
a helyiségben, így hát gyorsan elfoglaltam helyem, az első sorban. Mindig is
"híresnek" számítottam, a legtöbben tudták ki vagyok. Amióta pedig
hozzájárultam a Küldetés sikeréhez a maradék pártucat lény is megtudta ki vagyok.
Ergo muszáj volt legelöl helyet foglalnom. Kinyújtottam lábaimat, kezem
összefogtam melleim előtt, szemeimet lehunytam, élveztem a halk duruzsolást ami
azonban nemsokára hangos ricsajjá nőtte ki magát. Ahogy körülnéztem,
meglepve tapasztaltam, hogy a legtöbb hely már foglalt. A szemeimet mégis az
ajtó vonzotta. Vártam a pillanatot, hogy Mr. Styles is megérkezzen.
A másodpercek lassan
vánszorogtak, nem akart eljönni az az idő, hogy belépjenek. Mikor végre
megtörtént, és megérkezett "főnököm", mögötte a Kiválasztottal, a
tömeg üdvrivalgásban tört ki. Ha nem járt volna ekkora hanggal Harry
bevonulása, valószínűleg azt hittem volna, hogy csak álmodom. Már nagyon régen
találkoztam vele és már szinte képes voltam magam előtt látni akkor is, ha
fényévekre volt tőlem. Arcomra önkéntelenül is mosoly kúszott és tekintetemet
erősen tartottam a bevonuló fiún. Ő azonban még csak rám se nézett. Mereven
bámult maga elé, mintha direkt kerülte volna tekintetem. A torkomba gombóc
költözött és egyre rosszabbul éreztem magam. A bongyorka szó szerint levegőnek
tekintett.
A Gyűlésen húzás alapján egy
száz év körüli lényt választottak Anyának. A társam büszkén vonult ki, hiszen
megtiszteltetés volt számára, hogy közössége érdekében hal meg. Hatalmas tapsot
kapott, majd elvonult a Mesterrel együtt. Harold egy ideig csak állt ott,
úgyhogy hozzáfutottam és megszólítottam. Kizártam a magam körül hangyabolyként
nyüzsgő csapatot és csak a fiúra koncentráltam.
- Harry! Szia! Nagyon hiányoztál...
- Szia Stacy! Ne haragudj, mennem kell!- bár nem
sokat beszélt hozzám, mégis leszűrtem ennyiből is, hogy rettenetesen fáradt.
Bólintottam egyet, és hagytam, hogy elsétáljon mellettem. Szívembe erősen
markolt a fájdalom és a felismerés. Már nem szeret. Már nem...
Utolsó előtti??!!! Mivan?? És Harry ezt hogyan képzelte??
VálaszTörlésNagyon hiper szuper gyorsan siess a kövivel -noha ezt nem épp teljesen megkönnyebbülve írom.
Puszi:
Chassy xx
Sajnos ide is eljutottunk :/
VálaszTörlésMajd csak most jönnek az izgalmak... :D
Ölel,
Bebyxx