1. Megérkezés

Sziasztok :) megérkeztem az első fejezettel, remélem legalább egy picit tetszik :) várom a visszajelzéseket :) Beby xx

    Bámulatos sebességgel száguldottam a kicsi bolygó fele, amit a rajta élő lények Földnek neveztek el. Szívesen néztem volna még a mellettem keringő gömböket, de az űrhajóm sebessége be volt állítva. Ebben a pillanatban fogalmazódott meg bennem a kérdés, miszerint hol és hogyan fogok landolni. Csak abban reménykedtem, hogy a járművem GPS- e nem éppen az óceán közepére van beállítva vagy olyan helyre, ahol túl sok embernek nevezett szerkezet éldegél. Ujjaim próbálgatása érdekében kezdtem el dobolni a keménynek tűnő, de ugyanakkor puha székem karfáján. A vékonykás, testdarabokat húzogattam fel s alá. Éreztem a textil tapintását, az anyag minőségét. Tehát a bőrömmel tudom érzékelni az anyagok minőségét, tapinthatóságát- állapítottam meg magamban. Hangomat is szerettem volna használni, de ez még túl kemény és megerőltető feladat volt. A csápom, amelynek a nyelvhez és a fogakhoz kellett volna csatlakozni, még lusta volt és nem növekedett meg eléggé, így nem ért el minden, a beszédhez szükséges szervet. Ahogy kissé megráztam fejem, élvezettel nyúltam ujjaimmal a hajamhoz, ami ide-oda szállt köszönhetően a gravitáció hiányának és az interakciónak, amit agyam továbbított a nyakamnak.

    Az űrhajó rázkódni kezdett, mikor beértünk a Föld gravitációs mezejébe, ami kissé elszomorított, mert az eddig plafonig érő hajszálaim újból lekonyultak és a fejbőrömre simultak. Kezemmel ösztönösen odakaptam, majd elhelyezgettem őket, mintha mindig is emberlányként éltem volna. Ezzel egyidőben egyre melegebb lett a térben és homlokomon megjelentek valami vízcsepp félék, de mikor ujjammal letöröltem, majd lenyaltam, íze sós volt. Egyre jobban kezdtem úgy gondolni, ezek a lények nagyon furák és bonyolultak, pedig még nem is landoltam köztük. Kinéztem a mellettem levő lyukon, amit nem igazán lehetett ablaknak nevezni. Talán az előbbinél kétszer olyan gyorsan mentem, sőt hogy pontosítsak zuhantam. Körmeimet az ülést borító anyagba mélyesztettem és elhúztam az oldalam mellett. Elképesztő volt, hogy még csak pár órája csatlakoztam ehhez a testhez, de máris úgy viselkedtem, mint egy igazi ember.

    Gondolataimat próbáltam más irányba terelni a félelemről, de újra és újra eszembe jutott, hogy nem szerencsésen landolok és máris befejeződik nemrég elkezdett életem. Hirtelen hangos és nagy zaj ütötte meg, még érzékeny fülem egyidőben egy hatalmas rázkódással, amibe egész testem beleremegett. Fejem előrebukott, nyakamat majdnem kitörtem. Pillanatok alatt a csatot kerestem amit gyorsan kioldottam, majd próbáltam kiszabadulni, mert még emlékeztem a Mester szavaira, miszerint az űrhajó szerencsétlen landolás esetén felrobbanhat. Kibújtam az ajtóul szolgáló résen, majd magam elé kaptam a kezem, mert az időjárás jóval hűvösebb volt, mint akár a főhadiszállásunkon vagy a gépen. Ugyanakkor jólesett, ahogyan a szél összeborzolta a hajam. Lehunytam szemeim és csak álltam jó ideig ott egymagamban.

    Kinyitottam a szemeimet, majd felnéztem az égre és csodálattal bámultam a csillagokat meg a holdat. Innen olyan gyönyörűnek és picinek tűntek, hogy késztetést éreztem, arra hogy elkapjam őket, de a kezem nem ért el odáig. Szomorúan jöttem rá, hogy ez szinte lehetetlenség, ezért elkámpicsorodva röppentem vissza a való világba. Legszívesebben álmodoztam volna még, de egy autó közeledett az előttem kanyargó úton. Még jó pár méterre lehetett, de a fülem máris hallotta, szemem máris érzékelte az erős fényszórót. Hirtelen elcsendesedett minden, ebből következtetve megálltak. Ajtócsapódást hallatszott, majd mély hangok. Pillanatokon belül bebújtam a fák rejtekébe, hogy elkerüljem a kíváncsi tekinteteket, bár tudtam nem tudom sokáig halogatni a pillanatot, hogy közszemle tárgya legyek.