6. Az új élet nehézkes kezdete

  Reggel nem magamtól ébredtem, hanem valami gépzaj keltett fel. Álmosan nyitottam ki szemeimet, majd még lustiztam egy kicsit az ágyban. Szívesen aludtam volna vissza, de a csörömpölés egyre hangosabb és hangosabb lett, már- már kibírhatatlan. Egyébként sem volt túl fényes éjszakám, ugyanis különböző álomképek törtek rám. Talán az emberek rémálomnak neveznék, ha azt élték volna át, mint én. Megálmodtam, amint a küldetés nem éppen a legjobban sikerült és a fajunk kihalt, mégis a legrosszabb az volt, hogy én túléltem. Egyedül maradtam... Ez volt a leges legrosszabb, mert mindig is társasági lény voltam.

  Már nem bírtam tovább, így felkerekedtem és elindultam le a lépcsőn, a hang után. A konyhából jött, így gyorsan beléptem. Az orromat megcsapta valami eszeveszetten jó illat. Háttal állt nekem a hárpia és egy turmix géppel berregett. A meztelen talpam huppanása a padlón felébresztette a kábulatból, így gyorsan felém fordult.

- Oh, ne haragudj... Felébresztettelek?!- egy pillanatra láttam szemében az őszinte megbánást, de aztán helyét átvette a harag és a gonoszság. Ajkai is csúfos mosolyra húzódtak. Gyönyörű nő lehetett valójában, de a természete kissé elcsúfította. Csak legyintettem és mosolyogtam, teljes nyugodtsággal. Ez még jobban felbőszítette és elvörösödve fordult vissza a rózsaszín masinához. - Csináltam tojásrántottát! Ha kérsz, ehetsz... De a turmixomból nem adok, mert az kell nekem, hogy jó erőben legyek a mai fotózásomra- közölte velem a programját, majd egy pohárba öntötte az ugyancsak lilás- rózsaszín italt és kivonult vele a teraszra.

   Ott álltam egyedül és elveszetten a konyha közepén. A hasam megmordult, én pedig ijedten nyúltam hozzá. Visszagondoltam Kiera szavaira és még a nyál is összefutott a számban. Tojásrántotta... A fejemben egy belső hang tompán sugallta felém az " evés, éhség, étel " szavakat. Ebből meg tudtam állapítani, hogy igen, én most éhes vagyok, ezért ételt kell ennem. Kierához fordultam, aki éppen visszajött valamiért.

- Jajj...- fogta meg a fejét. Kinyitotta az egyik kis ajtót, kivett egy tányért, majd mert rá a sárga ragacsból.- Meg is etesselek vagy még ma ide jössz érte?!- förmedt rám, mire elvettem a kezéből a kaját. A piros asztalhoz tartozó ugyancsak piros székre ültem, majd letettem a tányért és falatozni kezdtem.

  Nem tudom itt mi számít finomnak, ez biztosan az, bár nem volt túl ízletes. Nekünk nem volt szükségünk táplálékra, ahogy levegőre sem. Teljesen máshogy és egyszerűbben működtünk, mint bármelyik másik fajhoz tartozó élőlény. Sokkal könnyebb volt odafent az élet, mint itt. Nem törődve a ragadóssággal és egyéb problémákkal, tovább tömtem magamba a sárga maszlagot, kézzel.

- Te szerencsecsomag, a villa mire való?! - dobott le elém a nőszemély egy hegyes evőeszközt. Felvettem, majd egy ideig néztem, végül egy falatot tűztem rá és bekaptam. Az íze így sem volt jobb, bár sokkal tisztább maradtam.

  Reggelim végeztével a piszkos edényt a mosogatóba helyeztem, majd ráfolyattam egy kis vizet és mosószert, utána pedig erős súrolásba kezdtem. Tevékenységem végeztével a boszihoz mentem, aki újra a kerti széken foglalt helyet.

- Nah, ha másra már nem vagy jó, legalább takaríthatnál.. Azt tudsz??- a beszédéből sütő gúnnyal és megvetéssel, na meg persze azzal a tekintettel ölni tudott volna. Bizonytalanul bólintottam, mikor agyam bemérte a szót.- Legalább valamire használható vagy... Adok neked ruhát és akkor legalább nem a pasim ruháiban kell ácsorognod... Bár ez úgyis a szemétben landol... Már összefertőzted...- ugyancsak egy fejdöntéssel válaszoltam, majd követtem a gardróbig. Annak ajtajában illemtudóan megálltam, mivel nem volt szükségem mégy egy csetepatéra vagy vitára. Őszintén szólva hálás voltam, amiért mégiscsak megtűrt. Biztosan nehéz lehetett neki...
   Felém dobott egy virágos felsőt, amin leginkább a zöld és narancssárga színek domináltak, majd egy kék gatyát is. Igaz, nem értettem a divathoz, de ez a párosítás még nekem is meredek volt. Mivel nem voltam abban a helyzetben, hogy veszekedhessek, szó nélkül cseréltem át, majd az eddigi ruhadarabokat szépen összehajtva vettem bele az ágyba. Kiera mindent elmondott, hogy mit kell megcsinálnom, mire hazaér a fotózásról. A listán szerepelt a mosáson és a vasaláson keresztül az ablak pucolásig minden. Nem is tudtam hol kezdjek neki, de mivel a kiosztásom idején a konyhában álltam, úgy gondoltam jó lesz az kiindulási pontnak. Először mosogatni kezdtem, majd törölgetni, végül felmostam.
   - Hé, te takarító lány... Most nekem el kell mennem a stúdióba, de mire haza érek minden ragyogjon, világos?! Kaját rendelek, azzal nem kell vacakolnod... Jah és Harrynek ne említsd meg a ma délelőtti programot, oké?!- közölte velem a feltételeket, majd a frissen mosott padlón átgyalogolt, csak azért hogy a hűtőből narancslevet vegyen elő. Egy kortyot ivott és válaszomat meg sem várva, kirobogott a lakásból. Hát ez remek... Kezdhettem újra az egész munkámat, mert őnagysága szomjas volt. És amúgy is, miért nevezett engem takarítónak?! Teljesen kihasznált engem, pedig csupán egy délelőttöt kellett vele eltöltenem, de már ez is sok volt.

  Az egész házat végignyaltam, az utolsó morzsától, a legvégső porszemig, mindent eltüntettem. A tiszta ruhákat vasalva tettem a gardróbba, amin először bemenve nagyot csodálkoztam. Tele volt a drágábbnál drágább cipőkkel, ruhákkal, táskákkal, ékszerekkel. Harry, vagyis a férfi cuccok alig fértek el a sarokban. Már éppen mentem volna a mosókonyhába, hogy kivegyem az utolsó mosást, mikor csengettek. Lélekszakadva futottam le a földszintre, hogy fényt derítsek a vendégre. Csak Harry volt az. Biccentéssel üdvözöltem a mosolygós és kócos bohém fiút.
- Szia, felébresztettelek?- gyorsan megráztam fejem, majd elálltam az ajtóból hogy bejutást nyerhessen.- Mit csináltál ma?- megrántottam a vállam és gyorsan emlékeztettem magam a boszi kérésére.- Ez így nem lesz jó...- csóválta a fejét, majd intett, hogy maradjak itt, de ugyanakkor ő eltűnt az egyik helyiségben. Betettem az ajtót és mosolyogva álldogáltam ott, amíg vissza nem tért.
   Pontosabban kikukucskált a nappaliból, majd újra intett, hogy kövessem. Eleget tettem kérésének, pontosan vele szemben foglaltam helyet, a másik kanapén. Egy nagy füzetet és egy tollat nyomott az ölembe, mire kérdőn vizslattam, hol a fehér és tiszta papírt, hol őt.
- Így tudunk beszélni... Kérlek... Csak ez az egy kommunikációs lehetőségünk van...- aprót bólintottam, majd egy szót firkantottam a lapra " Rendben" - Nah ez így működik... Csodálatos... Elmondod nekem, honnan jöttél?!- vágott bele a megismerkedési téma közepébe. Nah erre még igazán nem készültem fel. Ezt a sztorit, még nem találtam ki, bár a fejemben gyorsan összeállt a kép. " Ausztráliából, magángéppel, de lezuhantunk."- Oh, sajnálom...- motyogta, majd még látszott rajta, hogy mondandója van, de nyílt a bejárati ajtó.
   Remek... Kiera mindig bezavar... Hallottam amint leveszi a cipőjét és mezítláb csattog ide hozzánk.
- Megcsináltad, amire kértelek te idió... óóó Harry, hát te?! Előbb végeztél? Hogy- hogy nem csörögtél, szívem? Régóta vársz? Akkor siettem volna, mert el tudom képzelni, hogy szét unhattad magad, ennek a társaságában- bökött felém, miközben Hazza ölébe fészkelte magát akár egy kismadár. Körülbelül a viselkedése is egy szárnyashoz hasonlított; ugyanúgy pipiskedett. Szenvedélyesen csókolta meg, mire nekem reflexből arrébb kellett néznem. Azt hiszem a legjobb szó talán az lenne, hogy fájt az, amint őket kellett néznem.

- Igen, előbb jöttem és ne aggódj remekül szórakoztunk, amúgy pedig nem ennek, hanem neki... És mire is kérted?
   Nah Harry most valóban megfogta a libát... Gondolom nem akarta elárulni, hogy még takarítani sem tud... Ezek után biztos vagyok benne, hogy nem tőle ragyog így a ház... Egyetlen szerencséje az volt, hogy hallotta a mosógép kattanását, ami a kör lejáratot jelezte.
- Jé, és megcsináltad... Biztosan megerőltető volt számodra már ez is, úgyhogy mindjárt berakom a szárítóba a ruhákat.. Egy pillanat és máris itt vagyok.- duruzsolta, majd adott még egy csókot Hazz-nak, végül elindult a mosókonyhába. Egy ideig a csöndbe burkolóztunk, majd mikor Harry épp szólásra nyitotta volna száját, nagy fülsüketítő és meglehetősen éles kiáltás töltötte be, az amúgy is kissé visszhangos teret.