Beby xx
Az út egésze alatt idegesen szorítottam a kilincset. A gyomrom liftezett és nagyon féltem ettől a találkozótól. Legfőképpen azért, mert még nem ismertem Kierán, Harryn és barátain kívül senkit. El sem tudtam képzelni, vajon milyen lesz, mit fog gondolni rólam. Szorongásomat az is növelte, hogy szerettem volna megkapni azt az állást. Nem a vagyon vagy gazdagság miatt, hanem az egyedül élés érdekében. Nem akartam Hazzát zavarni a kis megszokott életében és legfőképpen nem szerettem volna összeugrasztani a barátnőjével.
Az autó lassan megállt, a bongyorka pedig kiugrott a vezető ülésről. Én sem tétlenkedtem, így őt utánozva kiléptem a meglehetősen hűvös és párás londoni levegőre. Az eső ebben a pillanatban állt el, de az illata még mindig ott lebegett körülöttünk. Még új volt nekem a város ezen arca, de a hallottak alapján nem is olyan ritka errefelé a zápor. Hazza a csengőhöz sietett, majd megnyomta. Barátja megígérte, hogy azonnal beenged minket, csak elzárja a vendégeket nem éppen jól viselő kutyákat. Az a pár perc jól is jött, le tudtam magam nyugtatni kissé. A maradék időben felmértem a terepet. Kívülről a házikó nem éppen tűnt kicsinek, de lepukkantnak sem, bár hatalmas kerítés nem sokat engedett láttatni az udvarból és a ház nagyobb részéből sem.
Végül egy csippanás után kinyílt a kapu és megláttuk Harry barátját, Patrick-et. Barna haját a szél fújta, miközben összefonta maga előtt a zöld dzsekijét. Ugyancsak barna szemét arcomra emeltem, mire furcsa érzés fogott el. Abban a pillanatban tudtam, ő más mint a többi lény. Azonban azt még nem sejthettem, hogy miért is gondolom így...
- Szervusztok... Ő itt a kis barátnőd?!- gondolatmenetemből a mély hang ugrasztott ki. Haroldétól még mindig magasabb hangzású, ugyanakkor csodálatos szavak hagyták el száját.
- Igen Patrick, ő itt Stacy!- mutatott felém a kis göndör. Csak bólintottam, mire kísérőm bocsánatkérő hangnemben beszélt tovább- Néma... Amióta rátaláltam, nem beszél....
- Oh... Ez esetben gyertek beljebb- rántott vállat a leendő munkaadóm. - Csak a dolgát tudja, akkor nincs gond, amúgy én vagyok Patrick, de csak Pat- mutatkozott be hivatalosan is, miközben a kis ösvényen tartottunk befelé, a bejárati ajtóhoz.
A házba belépve ugyanaz a visszafogott elegancia fogadott, mint a külseje esetében. Szögletes és modern bútorok terpeszkedtek mindenfele, akárcsak Kieránál és Harrynél. Tátott szájjal bámultam körbe a nagy és rendkívül tágas térben, majd magamhoz térve észrevettem hogy a fiúk már elfoglalták a helyüket a kanapén. Gyorsan én is belesüppedtem az egyik fotelbe, majd a beszélgetésüket figyeltem.
- Dehogyis Hazz, az nem baj, csak tudjon dolgozni, az a lényeg, de már mondtam is, nem zavar- szólt Pat. Gondolom ismételten rólam volt szó. - Az az igazság, hogy 3 kisebb testvérem van, elég nagy a család, így mindig totális káosz uralkodik... Mindennap szükség lenne a segítségedre, amit meg is fizetnék, ne aggódj- fordult immár felém az elsőre szimpatikusnak tűnő férfi. Csak bólintottam egyet, mire folytatta tovább- Harold barátomék túl messze laknak ahhoz, hogy mindennap bejárj, de ha gondolod adok neked szállást! Sőt, ragaszkodom is ehhez a megoldáshoz!
Vállrándítással válaszoltam Patrick feltevésére, bár legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Számomra ő egy menekülési útvonalnak számított. Elsődlegesen Kiera elől, másodlagosan a bennem kialakuló érzelmek elől. Elővettem a kis füzetem, amit a vállamon lógó táskában tartogattam, - ugyanis a ruhák között ráleltem egy valamikor sokat érő darabra- majd írni kezdtem rá a kacskaringós, szépen kanyarított betűimmel. " Nagyon szépen köszönök mindent, előre is és szívesen költöznék ide, ha nem jelentene személyem túl nagy problémát Önöknek"
- Eszméletlen, milyen udvarias és szerény vagy... - csóválta meg a fejét, mikor a lapot felé mutattam.- Holnap akár kezdhetnéd is a munkát, ha édesanyám is meg van veled elégedve, akkor egy hét múlva teljes állásban dolgozhatsz és lakhatsz itt nálunk.- boldogan bólintottam, majd a kissé elkenődött és szomorú göndörkére néztem. Nem tudtam mi lelhette...
Nem időztünk túl sokat a Wood- éknál, megbeszéltünk mindent, majd visszaültünk a kocsiba és haza indultunk. Útközben még mindig ölemben fekvő papírra emeltem tollam. " Harry, mi a baj? Annyira elkeseredettnek tűnsz... Tán valamit Pat vagy én követtem el? Mond csak nyugodtan! " Az egyik piros lámpánál, mikor alkalmasnak véltem rá az időt, felé mutattam. Tekintetével követte az általam írt szavak kavalkádját. Halványan elmosolyodott, majd a zölden világító szemeit rám emelte.
- Rád nem haragszom, ugyan... Csak azt sajnálom, hogy máris elmész - húzta el a száját. Tudom, hogy talán nem is gondolta komolyan és nem is szabadott volna, de nagyon jól estek szavai. Ezalatt a két nap alatt, amit náluk töltöttem, helyesebben a Földön, nagyon megkedveltem, mint barát. Bár talán ha nem lett volna a vipera, szívesen kerültem volna vele közelebbi kapcsolatba is... De ez butaság, miket is beszélek, eszembe sem szabadna jutnia ilyen dolognak...
" Nem szeretnék zavarni, így is nagyon sokat tettél értem, meg sem tudom neked köszönni " - a toll szinte felszántotta az eddig sértetlen felületet, miközben megérkeztünk a bevásárlóközponthoz. Mikor bongyorka leparkolt, újra megmutattam neki a még tőle kapott füzetem, ami ha ilyen tempóban haladok, lassan be fog telni.
- Nem is várom el tőled, hogy megköszönd és felőlem nyugodtan maradhatsz- hangját egyre jobban halkította le, amíg végül a suttogásig nem jutott. Arca lassan enyémhez közeledett, annyira, hogy éreztem lélegzetvételét. Szívem hevesen kalapált, majdnem kiugrott a helyéről. Nem értettem miért vált ki belőlem ez a fiú ilyen reakciókat, egyszerűen nem értettem.
Elhajoltam előle, mielőtt még olyat tett volna, amit később sajnálna. Nem mondom, hogy nem élveztem volna, ha ajka az enyémre tapad, na de nem ezért érkeztem ide, hanem a küldetés végrehajtása érdekében. Újra a papír felé hajoltam " Inkább menjünk vásárolni, ma este én szeretném megfőzni a búcsú vacsorám"
- Menjünk- bólintott Hazza, majd kiszállt az autóból és a bevásárlókocsik felé vette az irányt. Látszott rajta, hogy azt a jelenetet nem ott és akkor akarta befejezni.
Rengeteg élelmiszert vásároltunk, konkrétan 2 órát töltöttünk bent. Ebbe az időbe beleszámít az is, amíg a göndörke fotózkodott és autógrammot adott. Miután bepakoltunk, már tényleg haza indultunk. Egyetlen szót sem váltottunk, a csendet az előbbi visszautasításnak köszönhetem.
Az ajtóban már a boszi várt minket, akinek ezek szerint sikerült felkelnie délután kettő fele. Teljesen ki volt akadva, amiért csak úgy itt hagytuk, egyedül, s védtelenül, bár nem tudom, lehet azt gondolta testőröket hívatunk a védelme érdekében. Ez a nőszemély roppantul irritált és idegesített. Nem éreztem már korábban ilyen ellenszenvet más iránt.
- Jaj drágám, foglalkoznál velem is végre?! - kérdezte fennhangon, miközben én már a konyhában sürgölődtem, Harold pedig kipakolt.
- Ne haragudj, csak kiraktam, amiket vettünk.- húzta magához derekánál fogva, majd szenvedélyesen megcsókolta, előtte még rám pillantva. Rezzenéstelen arccal néztem őket, bár belülről szétszaggatott a fájdalom. Végül, mikor még percek elteltével is egymáson csüngtek, a pulthoz fordultam vissza és nekiláttam a vacsi elkészítésének.
Az étel állítólag megint finomra sikerült, aminek teljes szívemből örültem. Azt hiszem nem csak a takarításhoz, hanem a főzéshez is konyítok valamicskét. Letettem a villám és a késem majd felálltam, hogy elmosogathassak.
- Hagyjad, ma már sokat dolgoztál, menj és pihenj le - tolta be a székét a ház egyetlen férfitagja és kezdte összeszedni a piszkossá vált tányérokat. Feltrappoltam a szobámba, majd a zuhanyzáshoz kezdtem készülődni, de eszembe jutott a táskám. Újra lerohantam, de ekkor olyat láttam, amit nem kellett volna. A magukról megfeledkezett szerelmes párt, akik csókolózva, egymásról a ruhát tépve álltak a konyhapultnak támaszkodva.
Felkaptam a keresett cuccost, majd zokogva visszafutottam a fürdőbe. Egész testem rázkódott a sírástól, ezért álltam be rögtön, a göncöket leszabdalva magamról, a zuhany alá. Magamra folyattam a vizet, majd a tusfürdőt, ami némiképp segített a fájdalmamon, de nem tudta kiűzni a fejemből Harry Styles képét, mert tagadhatatlanul beleszerettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése